Hősök és túlélők

„A különbség a hős és az áldozat között? Az időzítés.” (Taylor Adams)

Dara Péter egy könyvet olvasott. Hogy milyen könyvet, azt maga sem tudta volna megmondani, hiszen a regény csak arra volt jó, hogy elnyomja vele a lelkiismeret szavát. Kuci, az öreg keverék ebe is érezhette ezt a disszonanciát, mert miközben gazdája papucsba bújtatott lábai mellett pihent, időnként nyugtalanul fel-felnézett rá. Ősi ösztön ez a kutyáknál: segíteni a gazdát a túlélésben. Péter pedig túlélő volt. 18 évesen sorozták be, s most, 32 évesen – közel a krisztusi korhoz – megint csak túl akarta élni azt, ami megállíthatatlanul jön. Ahogy annak idején Zsablyát is túlélte.

***

Hogy Zsablyán mit kellett túlélni? Magát a várost, magát a szégyent, a vért a kézen, a retinába égett arcokat, a dobhártyába égett sikolyokat. Hogy sok társával egyetemben nem volt ereje nemet mondani a parancsra, ahogyan parancsnokainak sem volt ereje tiszti bojtjaikat letépve ellene mondani a gonosznak. Háború volt. Háborúban mindenki gonosz. Hogyan is lehetne bárkinek ellentmondani? Ott a legfőbb parancs: vagy te ölsz, vagy téged ölnek. Csakhogy a katona katonákat öl. S ha ennek ellene kell cselekednie, olyan üressé válik legbelül, mint a lövedék kiröppenése utáni puskacső. Tette hát, amit mondtak neki, s viselte, ami ezzel jár. A nők és gyerekek halálsikolyát, az öregek csendes, halk imádságát a tarkólövések előtt. Tort ült ott az ördög a halhatatlan lélek bemocskolásának napjaiban. 

Ezt élte túl Péter, és folyton és újra ezt akarta túlélni minden egyes nap, amióta csak leszerelt. Rangja, rendfokozata nem lévén a békekötés után felvették az egyetemre, s ennek csak az volt az ára, hogy tanúskodnia kellett felettesei ellen a hadbíróságon. Annyit még elmondtak, hogy a pártba ne is kérje a felvételét, soha nem fogják beengedni maguk közé. Nem mintha ő annyira akarta volna ezt. A hajdúsági ortodox pap legkisebb fiaként már azzal is kiegyezett, hogy a Műegyetem hallgatója lehet. Aztán, ha már ott volt, ott is maradt tanársegédnek. 32 évesen még mindig az volt. Doktorálni már nem engedték. Azt mondták, megbízhatatlan. Lehetett is benne valami, mert a mai tüntetésről az elsők között szerzett tudomást a diáktanács helyettes vezetőjétől, de nem jelentette a dékánnak. 

Azt hazudta, menni fog. Igen, hazudta, mert már amikor elsőre hallotta, hogy mi készül, akkor tudta, hogy ebből baj lesz. Hogy ezt nem lehet majd megúszni egy-két zsandárpofonnal. Így sem tegnap nem ment el a gyűlésre, se ma a Bem térre. Otthon maradt. Várt. Kivárt. Mindenre gondolt. 

Amivel viszont nem számolt, az a bejárati ajtó zárja. Régebben is akadozott már, s valószínűleg rosszul fordíthatta rá a kulcsot, amikor reggel felhozta a szódát meg a tejet. Nem is ő figyelt fel a nyikorgásra, hiszen ennek a napnak a létét minden erejével próbálta tagadni a könyv segítségével. Kuci azonban, aki nevét onnan kapta, hogy kutya létére cicaként viselkedett, azonnal haragosan az ajtóhoz szaladt. S ha már ott volt, ki is dugta fejét óvatosan az ajtórésen. Pont akkor, amikor a szomszéd macskája átszaladt előtte a folyosón. Kuci pedig, dacára annak, hogy lelkében macska volt, kutyaságát ez egyszer nem megtagadva utána iramodott. 

***

Alekszej Nyevsenko a teherautó platóján állt, s a lépésben haladó kocsi utasfülkéjének fedezékében mesterlövész puskáját célra készen tartotta. Amennyire idehelyezésekor imádta Budapestet, most legalább annyira nem tetszett neki ez a város. A parancsnok elvtárs azt mondta, minden sarkon fasiszta orvgyilkosok lapulhatnak, akik csak erre a napra vártak, hogy előjöjjenek, s kíméletlen gyilkolásba kezdjenek. Tudta, milyen ez. Régebben Dragan Kosicnak hívták. 1942 hideg telén Óbecséről menekült el tizennégy évesen a szüleivel együtt a magyarok elől. Nem mintha apja partizán lett volna. De akkoriban elég volt rosszkor a rossz helyen lenni. Így jutottak ki a záron, hogy kalandos úton jussanak el a frontvonalba a szovjet csapatokig, ahol apját és őt azonnal besorozták.

Aztán, hogy vége lett a háborúnak, a seregben maradt. S most, hogy szerb, horvát, orosz és magyar nyelvtudása miatt ide helyezték, ebben a poros kis szűk utcában kell járőröznie, mert a kerületben ellenforradalmi mozgolódásokat jeleztek. 

***

Az a bizonyos lövés teljesen reflexszerűen dördült el. A teherautó elé hirtelen kiugró férfi csak a kutyáját akarta megmenteni a halálos gázolástól. A szovjet katona pedig csak azt tette, amire kiképezték: célzott lövést adott le a hirtelen előbukkanó alakra. A platón a katona mögött utazott a propagandaosztály fotósa is, aki bravúros gyorsasággal örökítette meg a történést. Amire viszont egyikük sem számított, hogy a Reuters fotóriportere órák óta követte titokban a járőrt, s így ő is elkészítette a maga felvételét. Október 24-én aztán egyszerre jelent meg a más szögből, de ugyanarról a pillanatról készített egy-egy fotó a nyugati lapokban és a Pravdában. Persze, míg az egyik cikkben Péter hős ellenállóként szerepelt, addig a másik lap csak mint fasiszta ellenforradalmárt említette őt. 

***

Az utcában – amit a rendszerváltás óta Dara Péter utcának hívnak – márványtábla emlékezteti az arra járót, hogy itt szedte első áldozatát ’56-ban a szovjet önkény. Jóval a Rádió vagy a Kossuth tér előtt. Egy Dragan Kosic nevű szabadkai öregúr pedig minden év októberében ellátogat a táblához, hogy egyetlen szál vérvörös rózsát tegyen le eléje a földre.