„Gonosz szavak után ártatlan rózsákat küldeni szánalmas próbálkozás!”
(Franz Kafka)

Hirdetés
Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Vajon tisztában van-e a kedves Demokrata-olvasó azzal, hogy 2022-ben választhatunk fideszes politikusok és ellenzéki színészek közül? Nyilván nem tudja, mert a Demokrata egy újság, ahol még a véleménycikkek is az újságírás szabályait követve íródnak. Ezzel szemben a Zsúrpubi… az zsúrpubik gyülekezete. No, az egyik ilyen zsúrpubi tűzte tolla hegyére Áder Jánost, és emelte piedesztálra szavaival Kulka Jánost. Bár ne tette volna a szerencsétlenje…

A nagy, 2022-es színészválasztás

Az eset apropóját az adta ennek a drága embernek, hogy újév napján Áder János köztársasági elnök és Kulka János színész is mondott egy-egy beszédet. A Zsúrpubi szerint pedig amíg az egyik János megoszt, addig a másik összeköt. No, de nem is ragozom, inkább szó szerint idecitálom a zsúrpubista szerző remekbe szabott kopfját:

„Bár mindkettőt Jánosnak hívják, mi azért kíváncsiak lennénk, hogy hányan nézték a pontykirályt és hányan a nemzet (!) egyik legnagyobb élő színészét. Ketten ugyanis nagyon mások. És ne felejtse – legkésőbb 2022-ben – Ön dönt, hogy melyiküket választja…”

Meg kell hagyni, azért a köztársasági elnököt pontykirálynak nevezni több fokkal jobb, mintha mondjuk bajszos sz…nak titulálnánk. Csak sajnos rögtön ezután jön a meghökkentő titulus, miszerint Kulka lenne a nemzet egyik legnagyobb élő színésze. Ez azonban még mindig a „szódával elmegy” kategória ahhoz képest, hogy már az elején megtudjuk: a 2022-es választáson nemcsak országgyűlési képviselőket, hanem színészeket is választhatunk majd. 

Az a híres köszöntő

Azok kedvéért, akik esetleg nem látták a híres-neves beszédet, kivonatoltam. Íme:

„Ne maradjunk némák! Beszéljünk egymással! Egymásért és a jövőért. Ne féljetek szeretni! Boldog új évet!”

E veretes szavak után Kulka közös éneklésbe kezd Koncz Zsuzsával. A Szeretni valakit valamiért című dalt adják elő, s ködpárás szemekkel dalolják, hogyaszondja: „Béke van, felejts el minden háborút!” Koncz Zsuzsával – ha megbocsátják nekem – most inkább nem foglalkoznék. Máskor se szívesen teszem, meg aztán ő itt csak marginális tényező. Itt, kérem, a Kulka vs. Áder nevű jánosháború folyik, s tagadhatatlan, hogy Áder János – úgy is, mint pontykirály – nem fakadt dalra. Mert ő ugye a rossz János.

A nagy kérdés már csak az, hogy a nemzet jó Jánosa mennyire volt önazonos ezzel a playback mutatvánnyal? Vajh a szeretet ünnepi áhítata sütött át minden hangján? „Lóf…t, mama!” – mondaná erre a nemzet egyik valóban legnagyobb színésze! Mert nem voltam rest kijegyzetelni ennek a nem megosztó, hanem összekötő, szeretetben tobzódó embernek néhány kijelentését.

Vissza a múltba

2011-ben a NOL Presszó című YouTube-műsorban Szemere Katalin mikrofonja előtt arról beszél, hogy ő bizony szeret sírni, és szereti sajnáltatni magát. Majd rögtön azzal folytatja, hogy az új színházi törvények legalább annyira rosszak, mint a magyar egészségügy, és hogy minden olyan… olyan… goromba. Öt év múlva ez a „goromba és rossz” magyar egészségügy fogja megmenteni az életét, de persze ezt akkor még nem tudja. Az interjú további részében, amikor a riporter a tárgyakhoz fűződő viszonyáról kérdezi, többször is elmondja, hogy a tárgyak hidegen hagyják, ellenben az új iPhone-ja, na, ahhoz nagyon kötődik. Ezzel pedig ott és azonnal kiérdemli a nemzet legkorpásabb hajú színésze címet.    

2014 júniusában nyílt levélben szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy határolódjon el Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottól, aki a nemzetközi művészvilágban tapasztalható „buzilobbi” ellen kívánt fellépni.

2014 decemberében abból az alkalomból ad interjút a Magyar Narancsnak, hogy transzvesztita showmant játszik Fazekas Csaba Swing című zenés filmjében. Az interjúban, amiben megemlíti, hogy Csákányi Eszterrel a Milla rendezvényeit szokta vezetni, arra a kérdésre, hogy mit tehet egy színész a hatalom ellen, így válaszol: 

„Lehet például A nép ellensége című Ibsen-darabban játszani. Ez a több mint 130 éves darab tökéletesen leképezi mindazt, ami ma Magyarországon történik. A legutóbbi előadás végén felpattant egy nő, és széles kézmozdulatokkal arra buzdította az egész nézőteret, hogy mindenki álljon fel. Olyan volt, mint egy felhívás, hogy akkor vonuljunk utcára. Ibsen után utcára – szép lenne. Kifejezetten forradalmi hevület volt a levegőben.”

2018-ban a nemzet egyik legtrágárabb élő színészével, Nagy Ervinnel együtt csatlakozik a kormányt napi 24 órában mocskoló RTL Klub Persze, hogy szavazok! elnevezésű videókampányához, amelyben a következőket találja mondani: 

„Én biztosan elmegyek szavazni. Hogy miért? Csak. Sőt: csak azért is! Menjünk sokan!”

Épp csak azt nem teszi hozzá, hogy Orbán egy G, és hogy aki kormánypárti az egyszerre homofób és ellenzékifób, ami együtt már azt jelenti, hogy náci. 

***

Kulka János színész. Természetes, hogy mindene a rivaldafény. Betegen is. Afáziásan is. Egy éve sincs, hogy egy másik lap hasábjain gyors felépülést és hosszú életet kívántam neki. A gyors felépülés fizikálisan megtörtént. A szép beszéd is visszajön idővel. Ami sajnos sokkal előbb visszatért, méghozzá a régi fényében, az a ripacskodásra való fogékonysága. Valamint az a fajta szellemi vakfolt, ami nem engedi láttatni vele, hogy jelen állapotában milyen sokan használják őt. Na, nem kihasználják, mert önként és dalolva teszi. De amilyen rosszul összefirkantott a kottája, olyan hamis a dala is.