Az üldöztetés elől menekülők befogadása, megsegítése szent kötelesség. No nem az erőszakos, létünkre törő hódítóké, hanem a valóban veszélyben lévőké. Például a búroké. Az európai gyökerekkel rendelkező szorgalmas, keresztény, fehér földműveseket ugyanis népirtás fenyegeti szülőhazájukban, miután a négerek uralta marxista állam – a kommunista Nelson Mandela, Dél-Afrika Nobel-békedíjjal és nemzetközi Lenin-békedíjjal egyaránt kitüntetett első, 2013-ban elhunyt fekete elnöke programját folytatva – létükben fenyegeti őket, ellentételezés nélkül megfosztva őket földjeiktől, vagyis a megélhetésüktől.

Hogy ez mivel jár, azt láthattuk Zimbabwéban, ahol a rasszista fehérgyűlölet teljes káoszhoz, gazdasági csődhöz, éhínséghez, a bűnözés elszabadulásához vezetett. Az elrabolt vagyonnal ugyanis az azzal kisraffírozott feketék jórészt nem tudtak mit kezdeni. Szaktudás, készség és hagyomány híján rövid úton összeomlott a zimbabwei gazdaság.

Ugyanez történik majd Dél-Afrikában is, ha az ottani államvezetés Mandela öröksége nyomán valóban elindítja rasszista „kuláküldöző” programját.

A búrok érzik a bajt. Két és fél évvel ezelőtt például a Nova Europa Project elnevezésű társaság kezdeményezte, hogy a dél-afrikai fehér közösség tagjai kapjanak menedékjogot Magyarországon. E gondolat feltétlenül támogatandó. A búr nép holland, flamand, fríz, német és francia hugenotta telepesek utódainak összeolvadásával jött létre Dél-Afrikában a XVII-XVIII. században. Elnevezésük a holland boer (földműves) szóból ered, sajátos, holland gyökerű, de a velük keveredett többi nép kifejezéseit, valamint afrikai jövevényszavakat is tartalmazó nyelvük az afrikaans. A XIX. és a XX. század fordulóján Nagy-Britannia két gyarmatosító háborút vívott ellenük (1880-81 és 1899-1902), melynek során a britek mintegy 30 ezer búr farmot égettek porig, illetve az ellenállás megtörése céljából – a történelemben először – koncentrációs táborokba zárták a búr nőket és gyerekeket. Közülük a brit lágerekben 26 ezren haltak meg.

A dráma ismétlődéssel fenyeget. Az elmúlt években több száz búr farmert gyilkoltak meg, a dél-afrikai állami rendőrség pedig nem védi meg őket, sőt, arra is volt példa, hogy rendőrök is részt vettek fehér földművesek elleni rablógyilkos támadásokban Az egykori apartheid-rendszer vége óta több mint 4000 fehér búr farmert öltek meg fekete támadók, csak idén közel száz támadás történt. Az általános hangulatra jellemző, hogy egy, az 1990-es években készült filmfelvételen maga Nelson Mandela is rituálisan ökölbe szorított, feltartott kézzel énekli társaival együtt pártja, a kommunista szellemiségű (Margaret Thatcher egykori konzervatív brit miniszterelnök által terrorszervezetnek nevezett) Afrikai Nemzeti Kongresszus (African National Congress, ANC) terrorcselekményektől sem visszariadó fegyveres szárnyaként ismert Nemzet Lándzsája (zulu nyelven Umkontho we Sizwe) népszerű dalát, melynek visszatérő sora, hogy „megöljük a fehéreket.” Harcostársa, Dél-Afrika 2009 és 2018 közötti elnöke, Jacob Zuma egy 2012-es felvételen látható, amint az ANC egy rendezvényén szenvedélyesen rázendít a párt fajgyűlölő indulójára, melyben rendre elismétlik, hogy „géppisztollyal lőjük a búrokat”.

A gyilkolás és a terrorizmus iránti rokonszenv többször nyíltan megmutatkozott. A fehérgyűlölő indulatok ikonja, Mandela például szót emelt az egykori Pan Am légitársaság Boeing 747-es gépének a skóciai Lockerbie fölötti 1988-as, kétszázhetven halálos áldozatot követelő felrobbantásában bűnösnek talált és 2001-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt líbiai Abdelbász Ali Mohamed al-Megrahi szabadon engedése érdekében. Talán nem véletlen, hogy Mandela egészen 2008-ig szerepelt az Egyesült Államok terroristákat nyilvántartó listáján.

A most bejelentett földrablás ötletgazdái Mandela politikai neveltjei, az ő rasszista politikájának folytatói. A legrégebbi, 1897 óta működő búr gazdaszövetség, a Dél-Afrikai Transvaal Mezőgazdasági Egyesület (Transvaal Agriculture Union of South Africa, TAU SA) 2015-ben hivatalosan is felhívta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának figyelmét arra, hogy a búr gazdák szisztematikus legyilkolása a terrorizmus egy formája. A nemzetközi sóhivatal azonban – mely manapság minél több harmadik világbeli migráns Európába telepítésének szorgalmazásával van elfoglalva – nem hallotta meg az üldözöttek szavát.

Annál üdvözlendőbb, hogy nemrég Donald Trump amerikai elnök felfigyelt a fehérellenes apartheidrendszer gyalázatos voltára, és felkérte Mike Pompeo külügyminisztert, hogy vizsgálja meg a dél-afrikai földrablásokat és gyilkosságokat.

A búrok pedig mindeközben új hazát keresnek maguknak. Az Európába hazatérés gondolata már 2010-ben fölmerült, Visszatérés joga címmel a Facebookon indult kampány a dél-afrikai George városában élő Lara Johnstone vezetésével, aki szerint őseikre tekintettel Hollandiának be kellene fogadni őket. Ennek érdekében levelet írt a fokvárosi holland konzulátusnak, a holland uralkodóháznak és a holland parlament több képviselőjének, ám senkitől nem kapott kedvező választ, az Amszterdami Egyetem Szociológia Tanszéke Kisebbségi és Migrációs Intézetének professzora, bizonyos Jan Rath egyenesen azt mondta, a búrok külföldi állampolgárok, holland gyökereik ezért érdektelenek.

2015 májusában meglepő módon egy brazil férfi, Rodrigo de Campos indított petíciót az Európai Unió Tanácsának, illetve az Európai Bizottságnak címezve annak érdekében, hogy Dél-Afrika, továbbá Namíbia és Zimbabwe veszélyeztetett fehér lakosságát Európa befogadja. Campos ezt erkölcsi kötelességnek nevezte, ám kezdeményezése érdemi válasz nélkül maradt. A képlet tehát ez: az öngyűlölő Nyugat-Európa az idegeneknek kitárja kapuit, az európai kulturális gyökerekből táplálkozó fehér menekülteket viszont elutasítja.

Nem úgy a máskülönben roppant szigorú bevándorláspolitikát érvényesítő Ausztrália. A földrész-ország már eddig is több ezer búr farmert fogadott be. Christian Porter ausztrál főügyész néhány hónappal ezelőtt kijelentette, minél több búr farmer érkezik az országba, annál jobb. Ennek érdekében egyszerűsítik a menekülő fehérek vízumszerzését és családegyesítését.

A példa követendő. Ezt diktálja az emberiesség és a szolidaritás – és ezt diktálja a magyar érdek is. Amennyiben hazánk szervezett telepítéssel befogadna néhány tízezer szorgalmas, magas agrárkultúrájú, életrevaló és a valódi európai értékekhez feltétlenül lojális, jellemzően sok gyermeket nevelő földművest, az demográfiai injekciót jelentene, és újra felvirágozhatnának az elöregedő, szlömösödő térségek. A szorgos búr telepesek, ahogy az annyi más vérfrissítés esetén is történt, néhány nemzedék alatt megmagyarosodnak, Magyarország pedig büszkén, emelt fővel tudathatná a kvótamániás migránssimogatókkal, hogy a maga részéről nagy számú valódi afrikai menekültnek adott új otthont.