Jövő idejű múlt
„Sósabbak itt a könnyek
S a fájdalmak is mások.
Ezerszer Messiások
A magyar Messiások.”
(Ady Endre: A magyar messiások – részlet)
A rendszerváltás utáni magyar belpolitikai életben minden megtörtént már. Illetve… Minden olyan alkalomkor kijelentjük ezt, amikor valami előre nem látható, valóban váratlan történik. De vajon mennyire nem láthatóak előre a történések? S vajon van-e esélye Vona Gábornak köztársasági elnökké válni Magyarországon?
Valóságos fantasztikum
Mielőtt Vona lehetséges elnöki létét egyszer és mindenkorra a tudományos-fantasztikus irodalom témakörébe sorolnánk, gondolkodjunk el kicsit néhány olyan főbb történésen, amelyet 1989 óta megéltünk. Ezek közül kétségtelenül a legnagyobb csoda, hogy egyáltalán megtörtént a rendszerváltás, s megszűnt Magyarország szovjet megszállása. Ám szintén csodaszámba mennek azok az események, melyek ezután következtek. Elég, ha csak az MSZP 1994-es visszajövetelére, s a politikai váltógazdaság beállására gondolunk, amikor is egy egykori karhatalmista miniszterelnökségig vitte hazánkban.
S ha ez még nem lenne elég, gondoljunk csak azokra a gigapártokra, amelyek lehetséges megszűnéséről akkoriban nem is beszéltünk. Nem lett volna értelme, hiszen Antall József kormányerőre emelte az MDF-et, Csurka István pedig a MIÉP élén, illetve dr. Torgyán József az FKgP elnökeként százezres tömegeket tudott megmozgatni.
Ugyancsak nem gondoltuk volna, hogy az egykori pártállami haszonélvező, Apró-klánba beházasodott Gyurcsány Ferenc trükkök százaival nyerni tud, s utána még az is megtörténhet, hogy Budapesten vérfürdőbe torkollik a nemzeti ünnep. Ezek mellett már csak amolyan hétköznapi csodácska a szélsőjobboldali Jobbik szélsőbaloldalivá válása.
Váteszek és populisták
Ha már a két politikus szupersztárt említettük, szánjunk kettejükre még egy kis időt! Legelőször is Csurka Istvánra, akinek politikai jóslatait néha még azok is kétkedve fogadták, akik pártjának tagjai voltak, mások pedig egyenesen az eszelős fantaszta kategóriába sorolták őt. S íme, most valóra vált, amit mondott: a szélsőbaloldallal kokettáló szélsőjobboldal, amelyről ő azt feltételezte, hogy ezek ketten egy tőről fakadnak. Noha a jóslata még nem teljesedett be egészen, az ellenzéki pártok plaszticitása révén még az is elképzelhető, hogy mire ez az írás megjelenik, ez is megtörténik.
Ne feledkezzünk el dr. Torgyán Józsefről sem, aki a szó legjobb s legrosszabb értelmében egyszerre volt a rendszerváltás utáni Magyarország első populista népvezére, s feleségével, a primadonna Cseh Máriával kiegészülve a hon első számú bonvivánja. Legalábbis temperamentuma, szónoki módja, valamint különc öltözködése ezt hitette el a választópolgárokkal. Pedig Torgyán fiatal jogtudósként egy olyan briliáns elme volt, aki bizony nem hajolt meg az állampárti nyomásra. Az ’56-os forradalmárként minden kommunistát magára haragító ügyvéd már a ’90-es években megmondta, hogy amennyiben Magyarország nem válik újra kereszténnyé, úgy először hitében, aztán szokásaiban, végül önrendelkezésében támadják majd.
Méltóságos elvtársak
Itt érkezünk el Orbán Viktor egykori polgári körének tagjához, az aduász Vona Gáborhoz, aki szó szerint minden, s mindennek az ellenkezője is volt már. Ahogyan a semmiből először európai parlamenti jelentőségűvé, majd országgyűlési frakcióerejűvé tette a kezdetben maroknyi ifjúsági szervezetet, s ahogyan azt teljesen önkényesen először a visszájára fordította, majd kettéhasította, azt szerintem már most tanítják a politológiai stúdiumokon. Ahogyan látszólagos visszavonulását is, ami egyre inkább úgy tűnik, hogy nem annyira visszavonulás, mint inkább tudatos háttérbe húzódás.
Nézzük a legrosszabb forgatókönyvet, ami 2022-ben ránk köszönthet. Tegyük fel, hogy az egyesített ellenzék eléri ugyan a kétharmados többséget, de mivel a nagykoalíció pártjai tudják, hogy együttlétük finoman szólva is esetleges, már az elején igyekeznek gyorsan eldönteni, hogy melyikük kit adjon az öt legfőbb közjogi méltóság posztjaira. Nyilván az Alkotmánybíróság, valamint a Kúria elnöke győzelmük esetén is hivatalban marad, csakúgy, mint a köztársasági elnök. A hatalomátvevőket azonban ezek a kis semmiségek nem fogják meggátolni abban, hogy embereiket pozícióhoz juttassák. Ezért minden módszert – törvényeset és törvénytelent – felhasználnak arra, hogy a hivatalukból elmozdítsák „Orbán embereit”. Ekkor érkezik el Vona ideje.
Perc-emberkék dáridója
Vona Gábor, a magyar politikai élet kaméleonja, a lélekkufár vadhajtásnyeső visszavonulás helyett valójában inkább készül. Készül arra a korszakos szerepre, melyet saját maga jövendölt meg saját magának. Egyetemeket látogat, vlogol, előadásokat tart, könyveket ír, filozofál. S minden cselekedetét áthatja az a fajta bűzös hataloméhség, amit azok árasztanak magukból, akik egykor valaki voltak, s mára a semminél is kevesebbek lettek. Ahogyan keresztényként azt tudta mondani, hogy „az iszlám az emberiség utolsó reménye”, s ahogyan jobboldaliságát baloldaliságra váltotta, úgy vált azzá a klasszikus értelemben vett perc-emberkévé, akiről Ady messianisztikus verse szól.
Tudatos építőmunka ez, amely munka korántsem ért véget. Kell még valami, valami nagy, valami heroikus, ami újra hősként emeli be őt a köztudatba, már legalábbis annak a köznek a tudatába, akik képesek 14 év alatt elfelejteni a szemkilövetést, vagy 13 év alatt a devizahiteles adósságcsapdát. Az ő számukra mindent megmagyaráz az, hogy O1G, s nem is kell ennél tökéletesebb. Hiszen már Adolf Hitler is hosszan értekezett arról, hogy a túl sok ellenség nem jó. Egyetlen ellenséget kell adni a népnek, s azt konzekvensen minden rosszért felelőssé tenni. Gondolom, ennek szintetizálása, s egy újabb unalmas könyvben való újabb unalmas megírása lesz Vona mestermunkája.
***
Az egyesített ellenzék most Szerencsen munkálkodik a kétharmad megtörésén, miközben a második fronton az SZFE hallgatóit bujtogatja, harmadik harcálláspontként pedig Brüsszelben gyalázza hazánkat. Szeretném azt hinni, hogy ez itt nem Mohács, hanem Nándorfehérvár, aminek ostroma előtt is pártoskodásunk vette el erőnk javát, ám a végkifejlet mégis szerencsésnek bizonyult.
A legrosszabb forgatókönyvet vázoltam fel. Nem jóslatként, hanem figyelmeztetésként.
