„Isten különös gondot visel a részegekre, a gyerekekre és az Egyesült Államokra.” (Otto von Bismarck)

Igen, ismét. Igen, megint Orbán Viktort. Illetve kormányát, vagy ahogyan a zsurnaliszta fogalmaz, „a rendszerét”. Igen, megint fasisztának lett kikiáltva Magyarország. Ezúttal a The New York Times karácsonyi számában. Mikor máskor, s hol máshol? S persze az összes hazai ellenzéki lap átvette nyomban ezt a „remek” hírt. Ezt a hírt, amely hír – akár fasiszta, akár náci jelzőt aggassunk az orbáni adminisztrációra – sosem jelenhetett volna meg sem Benito Mussolini Olaszországának lapjaiban, sem Adolf Hitler német birodalmának sajtótermékeiben.

Fotó: Osugi/shutterstock.com

Melyik ártalmasabb?

Ne foglalkozzunk azzal, hogy miért Mussolini, s miért nem a Magyarországot megszálló Hitler rendszeréhez hasonlítják a tengerentúlon hazánk államirányítását. Azt is felesleges firtatni, hogy az ezt túllicitálni vágyó, avagy erre ráerősítő magyar (nyelvű) liberális lapok miért kezdik egyre nyíltabban Horthy-restaurációval vádolni Orbán Viktort, folytatva a Rákosi- és Kádár-rendszer hagyományait, akik szerint ’45 előtt, aki nem baloldali volt, az csakis náci lehetett. Tekintsünk el nagyvonalúan attól a jövőbeli támadástól is, ami a Várba költözés apropójából egy esetleg royalista összeesküvést kíván láttatni. Inkább vegyünk egy egyszerű tényt. Ez a tény a fasiszta és/vagy náci berendezkedésű diktatúrák összehasonlítása a kommunista diktatúrákkal. 

Abban mindannyian egyetértünk, hogy egyetlen ártatlan emberélet kioltása is helyrehozhatatlan kárt okoz az egész társadalomnak. S anélkül, hogy számháborúba kezdenénk, az is teljesen bizonyos, hogy a fasizmus és a nácizmus együttesen nem okozta annyi ártatlan ember halálát, mint a kommunizmus. Az is ismeretes, hogy a szélsőjobboldali diktatúrák élettartama Európában csupán töredéke volt a kommunista világbirodalom hosszának. 

Mélységes cinizmus

Hogy ezek a tények miért fontosak? Aki gondolkodik, az tudja. Az USA, ez a büszke és önérzetes világhatalom, miután szép lassan kivárta a szovjetek 1955-ös kivonulását Ausztriából, ’56-os dicsőséges szabadságharcunkat csupán eszmeileg támogatta. Miközben pesti srácaink az utcakövön véreztek el, az USA Szuez és Korea miatt aggódott. S amikor a kádári megtorlás mészárlásainak néhány diplomáciai manőverrel véget tudott volna vetni, inkább belekezdett egy olyan háborúba az indokínai hadszíntéren, amiről már az elején tudta, hogy sosem nyerheti meg.  

Aztán teltek, múltak az évek. Az időközben felszabadult Ausztria – csakúgy, mint Nyugat-Európa minden más országa – a Marshall-terv segítségével virágzó gazdaságú álammá vált. S miközben a keleti tömb országait belepte a vörös köd alatt megbúvó szürke hiánygazdaság, a Washingtonban székelő Világbank jóságos uzsorásként teli zsebbel engedte haza Fekete Jánost. Hogy milyen áron, azt tudjuk.  

Ellenzéki valuta

A The New York Times pedig, ez a Charlie Hebdo szintjére süllyedt világbulvárlap egy az egyben váltja be színjátszókörös ellenzékünk saját gyártású, kézműves híreit, az ő mindig működő valutájukat. A nyugati lapok ugyanis készpénznek vesznek minden hazugságot. Rezzenéstelen szemmel megírják az MTVA-székházban saját elmondásuk szerint félig agyonvert, megfélemlített, s hivataluk gyakorlásában megakadályozott képviselők sztoriját. S önkontroll nélkül közlik le a tüntetéseken történt bántalmazásokat. Nem. Ne a szánkóégető, rendőröket verő, Jézust ordítva mocskoló csőcselékre gondoljunk! Ezek az úgynevezett atrocitások pont hogy rendőri túlkapásokról, kormányterrorról és hasonlókról szólnak. 

Én pedig már csak egyet nem értek. Ha a Nyugat, s főleg az USA ilyen érzékeny az emberi jogok sárba tiprására, hol voltak 2006-ban? Mit csináltak akkor az ő tudósítóik, merre néztek akkor az ő riportereik, újságíróik, amikor a karhatalom nemcsak hogy tüntetőket kardlapoztatott, hanem a tüntetésbe véletlenül belesodródott, vétlen szemlélőket is gumilövedékekkel lőtte és véresre verte a viperáival… 

***

Sőt! Ennél jóval messzebb is tudok menni a gondolatmenetben. Dekódoljuk a The New York Times kijelentését. A cikk kódolt üzenete szerint Izrael állam vezetése ostoba, tudatlan, hozzá nem értő és hazafiatlan emberekből áll. Hogy miért? Rendkívül egyszerű. Magyarország kifejezetten jó, mondhatni baráti viszonyt ápol Izraellel. Márpedig, ha itt fasizmus tombol, akkor ez az izraeli-magyar baráti viszony csak akkor állhat fenn, ha mindenki komplett idióta, kivéve a The New York Times hírgyártóit.