Kis Kácsor fürdik fekete tóban

A 146 esztendős, régebben még proletáröklös, ma viszont liberális Népszavában bizonyos Kácsor vezetéknevű illető május 14-én mindennek elhordta Wass Albertet: emberként gyalázatos fasisztának, nyilasnak bélyegezte, íróként pedig rossznak, giccsesnek, hamisnak, középszerűnek nevezte. Irományából pillanatnyi pardon nélkül, lóderék vastagságban fröcsköl a makulátlan tahósággal keveredett sárga irigység. Aki olvassa, ismeri Wass Albertet, az most joggal kérdezheti: tessék mondani, de ki ez a Kácsor? És egy méretes beintéssel odaküldhetné a Pankotai Lilihez hasonló természetű rágalmazót, ahová leginkább gondolja.

Küldés helyett kicsit időzzünk még az állatvilágnál, és a lóderék után említsük meg a karikás orrú disznót mint főszereplőt, róla ugyanis azt tartja a mondás, hogy az alaptalan rágalmazást azért legjobb szó nélkül hagyni, mert aki disznóval birkózik, az magát is besározhatja. Ha az iménti intelmet a pocsolyán átlépve beemeljük az emberi társadalom viszonyai közé, akkor harag és harc helyett mosolyogva inkább csak azt kérdezzük: csatázni? Kivel? Egészséges ember szellemileg topákkal (sántákkal) és elvakultakkal verekedjék? Tibi-csokival és jóindulattal kell közeledni hozzájuk. Állapotukon látszik, végleg eluralkodott rajtuk a korcs ideológiai kedély.

Közülük most éppen a Kácsor vezetéknevű (szlovák nyelven a kácser lapos csőrű, esetlen járású, sárga színű hím kacsát jelent, amely amolyan szabad madár módjára naphosszat hangosan hápogva henyél az éltető tóban) azzal állt elő mint függetlenobjektív-liberál bértollnok, hogy Wass Albert nemcsak fasiszta, hanem középszerű magyar író. Sajátos zsinórmértéke alapján, ha Wass középszerű, akkor a fényes tekintetű Kácsor meg úgy általában a Kácsorok vajon hol foglalnak helyet? Hát, valahol a béka segge alatt. Hiába gyalázzák dollárzsoldban, a nyomába sem léphetnek, sőt lába kapcái sem lehetnek akkor sem, ha Kácsor, minő piti viselkedés, egy nemzeti zsenibe törölné a lábát.

Többekkel együtt magára ismerhet Wass Albert halála előtt öt esztendővel, 1993-ban A magyar nemzet hét parancsolata címmel megjelent intelmeiben: „Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövendő az igazaké. ”

Lehet, hogy Kácsornak az idézet jelentéstartalma olyan magas, mint lapos csőrű, sárga hím kacsának az eperfa, és ebből a megfontolásból engem is hidegen hagytak volna mocskolódó rágalmai, ha véletlenül nem botlok bele egy másik június elsejei népszavás gondolatkezdeményébe, melyben azon sopánkodik, hogy neki, a magyar írónak csak egy 17 éves Ford Focusra telik, azt is a rokonától vette részletre. 

Ha ilyen szerényen árazta be eddigi írói munkásságát a szakmai és közvélemény, magyarán ha nincsen semmi haszna annak, amit csinál, akkor mielőtt a 17 éves Ford vezetőülésén sült kacsára áhítozva végképp felkopna az álla, persze az Orbán meg a NER-lovagok, illetve a kitartott jobboldali zsurnaliszták állandó gazdagodása miatt, nos, azelőtt jó szívvel azt tanácsolom, nézzen valami hasznos munka után, például menjen el kubikolni, falat rakni vagy szamócát szedni.

Manapság, ha megbecsüli magát, akárcsak segédmunkásként, akkor 12-15 ezer forintos napszámot is kikaphat, a társadalmi hasznosságról szót sem ejtve.

Ezzel mindenki csak jól járna, különösen mi írók, olvasók.