Klímaintelligencia-üzenet

A CLINTEL (Klímaintelligencia-csoport) Nincs klímavészhelyzet! című, 2019-ben kiadott éghajlatváltozási világnyilatkozata (World Climate Declaration, WDC) elsősorban a szakértőket szólította meg. Mostanában azonban azt tapasztaljuk, hogy a közvéleménynek kezd elege lenni a klímapánikkeltő történetekből. Hallani akarják másik oldal hangját is. A CLINTEL ennek a kívánságnak eleget téve olyan tudnivalókat nyújt át a klímáról, amelyeket a médiában nemigen lehet megtalálni.

A közvéleménynek szóló üzenetünk (Message to the Public, M2P) az emberek túlnyomó részét kitevő laikusoknak szól szerte a világon. Az M2P lényegre törően foglalja össze és magyarázza el, hogy nincs klímavészhelyzet, és hogy a klímaváltozásra hivatkozó intézkedéseknek nincs mérhető hatása az éghajlatra. Csakis a gazdaságra fejtenek ki romboló hatást.

Az M2P szerint az éghajlati modellek teljesen alkalmatlanok politikai döntéshozásra. További következtetés, hogy az éghajlat-politikának az alkalmazkodás módjaira kell összpontosítania. A klímaváltozás mérséklésére fordított milliárdok az égvilágon senkit nem mentenek meg (egyetlen úgynevezett klímamenekültet sem), míg az alkalmazkodás évente több millió embert ment meg.

A WCD-t és az M2P-t a CLINTEL követei milliárdnyi emberhez juttatják el, szerte a világon. Az újságolvasók nagyban segíthetik ügyünket, ha ezt az M2P-t megosztják családjukkal, kollégáikkal, barátaikkal és szomszédjaikkal. Kérjük, terjesszék a jó hírt!

A „Nincs klímavészhelyzet, ezt üzenjük az embereknek” című üzenetünk így szól: Az utóbbi évtizedekben a közvéleményt félelemkeltő történetekkel árasztották el, azt állítva, hogy a globális hőmérséklet katasztrofálisan megnő. Klímaaktivisták szerint a közelgő végzetet az emberi tevékenység által előállított légköri szén-dioxid mennyiségének növekedése idézi elő. Megoldásként az úgynevezett nettó nullaemissziós politikát javasolják, az iparosodás előtti – az 1700-as évek végének megfelelő – szén-dioxid-kibocsátást megcélozva.

Ezek az aktivisták azt is sulykolják, hogy pánikolni kell, mert fogy az idő: „Vigyázzunk, mert már csak öt percünk maradt éjfélig. Ezért haladéktalanul cselekednünk kell!” Sok ezer kutató azonban nem ért ezzel egyet; a CLINTEL (Klímaintelligencia) szakértői nyilatkozatát ezernégyszáznál is többen írták alá.

Vajon miért van olyan nagy különbség a klímaaktivisták félelemkeltő narratívája és azon optimista klímakutatók üzenete között, akik szerint nincs klímavészhelyzet? Mielőtt folytatná az olvasást, kérjük, nézze meg videóüzenetünket! Címe: A konszenzus találkozik a CLINTEL-lel. 

Kevesen vannak tisztában azzal, hogy az összes ijesztő klímaelőrejelzést számítógépes modellek révén generálták. Sokféle összetett szakterületen szerzett tapasztalatainkból jól tudjuk, hogy mennyire félrevezető lehet a számítógépes modellezés. Gondoljunk például a számtalan téves modell-előrejelzésre a gazdaságban, vagy a közelmúltbeli járványmodellezési hibákra. A számítógépes modellek kimenete teljes mértékben a modellkészítők által beépített előfeltételektől függ. Az elmúlt ötven évben az éghajlati modelleknek a globális felmelegedésre és azok súlyos hatásaira vonatkozó összes előrejelzése tévesnek bizonyult. A mérnöki világ minősítése szerint használhatatlanok.

Emlékeztetünk arra, hogy Antonio Guterres ENSZ-főtitkár számos „utolsó” figyelmeztetésében (például „öt perc múlva éjfél lesz!” ) számítógépes szimulációkra hivatkozik, nem a valós világra. Greta Thunberg az Egyesült Államok Kongresszusa előtt bevallotta, hogy pánikkeltő kijelentésének („Azt akarom, hogy ne reménykedjetek, hanem azt, hogy pánikoljatok!”) nincs tudományos alapja. E tényt azonban a média nem terjeszti.

A kérdést közelebbről szemügyre véve azt látjuk, hogy a klímamodellezés előfeltételezései alapján az előre jelzett hőmérsékletek mindig túl magasak. Ennél még tragikusabb, hogy a szélsőséges időjárási eseményeket – hőhullámok, aszályok, árvizek, hurrikánok stb. – tudatosan használják fel szélsőséges klíma-előrejelzéseik alátámasztására. A történelmi összevetés azonban azt mutatja (Goklany 2020), hogy a mostani szélsőséges időjárási eseményekben nincs semmiféle rendkívüli jelleg.

A modellek (számítógépes szimulációk) tehát „túlságosan forrón” futnak, és az emberekre gyakorolt káros hatásokra vonatkozó előrejelzések több mint kétségesek. Katasztrofális jövőt vetítenek előre, de e jóslatnak semmi köze nincs a valódi megfigyelésekhez. Sokkal bölcsebb és biztonságosabb mérésekre hagyatkozni. A tudománytörténet azt tanítja, hogy a jelentős előrelépések mindig az új mérőműszerekhez kötődnek.

Gondoljunk csak az új James Webb űrteleszkóp által a világűrről készített látványos képfelvételekre. Hasonló reményeket fűzhetünk azokhoz a modern műholdakhoz is, amelyek 1979 óta kiváló minőségű méréseket végeznek a Föld körül. A műholdadatok nem mutatnak extrém felmelegedést, és ezt több millió meteorológiailéggömb-mérés igazolja.

Hasznosítsuk tehát a hosszú évekre visszamenőleg rendelkezésre álló hőmérsékletmérések bőségét! Ha megnézzük az ipari korszak kezdetétől (1850-től) napjainkig (2020-ig) a globális átlaghőmérséklet alakulását, a mérések alapján azt találjuk, hogy 2020-ban a hőmérséklet 1,1 Celsius fokkal magasabb, mint 1850-ben volt.

Extrapoláljuk hát a műholdas hőmérsékletet 2050-ig, feltételezve azt, hogy az elmúlt negyven év (1980–2020) hőmérséklet-emelkedése szüntelenül és lehűléses szakasz nélkül folytatódik! Ez a nagyvonalú előrejelzés 2050-ben 1,6 Celsius-fokkal magasabb hőmérsékletet jelez az 1850-es hőmérsékletértékhez képest. Most itt a nagy kérdés: vajon elrettentő-e egy 1,6 Celsius-fokos globális felmelegedés? Egy ilyen eredménynek csakugyan az a mondanivalója, hogy „már csak öt perc van éjfélig”?

Gondoljuk meg, mennyi a mai átlaghőmérséklet-különbség Oslo (az Északi-sarkvidékhez közeli nagyváros) és Szingapúr (az Egyenlítő melletti nagyvárosok egyike) között! A mérések szerint a különbség 22 Celsius fok, hússzor nagyobb, mint az 1850 és 2020 közötti globális felmelegedés, és csaknem tizennégyszer nagyobb, mint az 1850 és 2050 közötti „ijesztő” globális felmelegedés.

A hatalmas, 22 Celsius-fokos középhőmérséklet-különbség ellenére mindkét város virágzik, és polgáraik élvezik az életet. Miért mondogatják tehát a médiában, hogy 1850 és 2050 között egy 1,6 Celsius fokos melegedés katasztrófához vezet („itt a vég”), miközben Oslo és Szingapúr 22 Celsius fokos különbsége semmiféle problémát nem jelent?

A helyes válasz az alkalmazkodás! Az emberiség történelme lenyűgöző. Természeti környezete hatalmas változások során esett át, beleértve a Föld éghajlatának jelentős változásait is. Találékonyságának köszönhetően az ember minduntalan okos megoldásokat agyalt ki arra, hogy újra és újra megbirkózzon az előtte álló kihívásokkal. Ha ellátogat Oslóba és Szingapúrba, meggyőző bizonyítékokat talál arra, hogy az ember képes alkalmazkodni 22 Celsius fokos éghajlati különbségekhez.

Más érdekességre is felfigyelhetünk. A diagnózis szerint a fokozatos globális felmelegedés nem jelent komoly problémát, ugyanakkor a szén-dioxid szerepére nem éltünk semmiféle előfeltételezéssel. Úgyhogy a diagnózis ugyanúgy érvényes azok szemével nézve is, akik azt szeretnék hinni, hogy a jelenlegi globális felmelegedést teljes mértékben a szén-dioxid okozza.

Ne feledjük, hogy az 1900 körüli lehűlési időszakban és a hatvanas évek melegedés nélküli időszakában a légkör szén-dioxid-koncentrációja rendületlenül emelkedett tovább. Tehát e két időszakban az anomáliás hőmérsékleti viselkedést vitathatatlanul az anyatermészet okozta. Ugyanez vonatkozik az Oslo és Szingapúr közötti nagy éghajlati különbségre is.

Végezetül még egy üzenet azoknak, akik még mindig azt gondolják, hogy a szén-dioxid-kibocsátás környezetszennyezést jelent. A szén-dioxid minden földi élethez nélkülözhetetlen. A légköri szén-dioxid-többlet elősegítette a globális biomassza tömegnövekedését, ami a mezőgazdaság számára is nagyon kedvező, hiszen világszerte emeli a terméshozamot.

Ha még ez az életbevágó tény sem hat meggyőzően, kérem, vegye észre, hogy modern atomerőművek révén bőven van időnk egy nagyrészt nullakibocsátású globális energiarendszer létrehozására. Az azonban nagy kérdés, hogy a nullakibocsátás értelmes cél-e.

Arra a következtésre jutottunk, hogy nem szabad megijednünk a nemzetek feletti intézmények – mint például az ENSZ és a WEF (Világgazdasági Fórum) – rémisztő történeteitől. Különösen nem volna szabad a gyermekekben időjárási események felhasználásával klímaszorongást kelteni.

A kis jégkorszakot követő (már 1700 körül kezdődő) fokozatos globális felmelegedés tény, de nem okozott komolyabb problémát. Azt tanácsoljuk, hogy élvezzük a mai éghajlatot, mert a kis jégkorszak történetei mind azt tanúsítják, hogy a hideg éghajlat viszontagságokkal teli!

És ha továbbra is befektetünk az innovációba, az emberiség könnyedén meg fog tudni birkózni a felmelegedés esetleges folytatódásának mindenféle hatásával. Meg kell tehát akadályoznunk a demoralizáló és a múltba visszavető mitigációs („klímavédelmi”) megoldásokat. Azok ugyanis hanyatláshoz és szegénységhez vezetnének.

Ehelyett a tudományon, a technológián és az oktatáson alapuló alkalmazkodás erejére kell összpontosítanunk. Ez egy olyan korszakhoz vezet, amelyben mindenki jólétben élhet.

A szerző geofizikus, professzor emeritus, a Holland Királyi Művészeti és Tudományos Akadémia (KNAW) tagja, a CLINTEL elnöke

(A teljes nyilatkozat elérhető ITT. Magyar fordítás: Szarka László Csaba)