„Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt. Kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani – hogy nem érdemelték meg, ugyanis köreikben még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság” – írta a Facebookon Szotyori-Lázár Zoltán. A Jobbik szolnoki elnöke, a város közgyűlésének képviselője, a párt megyei alelnöke azután rontott neki román uralom alá vetett véreinknek, hogy Borbély Zsolt Attila aradi politológus, közíró, a párt nemzetpolitikai kabinetének korábbi vezetője kiábrándult, keserű jegyzetben adott lényegileg cáfolhatatlan látleletet a Jobbik korábban elképzelhetetlen pálfordulásáról annak kapcsán, hogy az egykori nemzeti radikális párt a CEU-ügyben a magyar állam és a Soros-birodalom között előállt újabb konfliktusban – minden részletekben elvesző magyarázkodás ellenére – végső soron, mivel nem az előbbi, így szükségképpen az utóbbi oldalán tette le a garast azzal, hogy támogatta a vonatkozó törvénymódosítás alkotmánybírósági kontrolljára vonatkozó balliberális kezdeményezést.

A jegyzet témája szempontjából mellékszál, de azért nem érdektelen tény, hogy az elképesztő húzás nem csak Erdélyben, hanem Csonka-Magyarországon is felzúdulást keltett, a Jobbik pomázi elnöke, Sarkadi Attila felháborodott nyílt levélben mondott le párttagságáról és minden párttisztségéről, és a jelek szerint a Jobbik parlamenti frakciójában sem mindenki lelkesedett az ötletért, hogy a párt soroljon be a balliberális tábor akciójába, Dúró Dóra és Hegedűs Lórántné ugyanis nem látták el kézjegyükkel az aláírási ívet.

A lényeg azonban a szolnoki Jobbik-elnök óvatlanul árulkodó gyalázkodása. Abban is az a kitétel, mely szerint az erdélyi magyarok „nem érdemelték meg” a Szotyori-Lázár által kettős állampolgárságnak nevezett jogkiterjesztést.

Közbevetőleg, fogalmaink helyes használatához való ragaszkodásunk okán jegyezzük meg, hogy nem kettős állampolgárságról kell beszélni, ilyenje ugyanis a 2010-es történelmi jogszabály megszületése előtt is lehetett és volt is sokaknak. Az elszakított országrészek magyarjai esetében a magyar állampolgárság kiterjesztéséről, visszaadásáról van szó, hiszen ettől őket és felmenőiket idegen hatalmi kényszer fosztotta meg. Ez tehát nem pusztán adminisztratív igazítás, hanem nemzetpolitikai tett.

És ezért értelmezhetetlen minden összmagyarságban, pillanatnyi államhatárokon átívelő nemzetpolitikában gondolkodó ember koordináta-rendszerében a „megérdemlés.” A magyar állampolgárság kiterjesztése nem kockacukor, amit az kap, aki valamely szempontrendszer szerint jól viselkedett, hanem minden magyart megillető jog és nemzeti érdek. Aki „megérdemlésről” beszél, az azt állítja, hogy az elszakított nemzetrészek valamiféle ellenszolgáltatással tartoznak valakinek. Vagyis a nemzetpolitikai elviség helyett a kalmárszellemet óhajtja érvényesíteni.

Márpedig aki csoportérdeket, adott esetben pártérdeket akar érvényesíteni a mindenek fölött álló nemzetérdek rovására, az bizony magyarellenes útra lép és árulást követ el. Ezt tette Gyurcsány Ferenc 2004-ben, és ezt tette Szotyori-Lázár Zoltán 2017-ben. Szomorú, ugyanakkor sokkoló is, hogy a „Csak a nemzet!” jelmondat egyre gyorsuló ütemben semmivé porlik. A lelkétől megfosztott egykori nemzeti radikális párt mára elvesztette Jobbik-jellegét.