Megmentő a láthatáron?

A német kereszténydemokraták válaszút előtt állnak. Január 15-én és 16-án tartják a CDU tisztújító kongresszusát, amelyen elindul az elnökségért Friedrich Merz, a párt jobbszárnyának arca is. A 65 éves politikus képviseli a tagság azon részét, akik elégedetlenek Merkel politikájával – különösképpen a bevándorlás kezelésével. A markánsan konzervatív jelölt a felmérések szerint a legesélyesebb aspiráns a pártelnöki tisztségre.

A berlini álkonzervatívok erkölcsi és politikai lejtmenete adott táptalajt Merz indulásának. Egyre nagyobb igény mutatkozik a régi-új hangra – a szocdemekkel fennálló koalíció eredményeképp ugyanis a főbb társadalmi és politikai kérdésekben a baloldalhoz simult az úgynevezett jobboldal. A CDU fősodra a bevándorlás ügyében, a megfoghatatlan jogállamiságról szóló vitában és az LMBTQ-propaganda megítélésében már alig tér el a liberális véleménydiktátoroktól. 

Vannak persze kivételek, olyan politikusok, akik a kereszténydemokrata eszmei alapok mellett teszik le a voksukat; ezzel azonban két gond van – egyfelől ezek a hangok kevésbé hallhatóak, másfelől pedig a mondásnak megfelelően pusztán erősítik a szabályt.

A CDU politikai válságát elemezve nem feledkezhetünk meg az elmúlt évek népszerűségi mélypontjairól sem: miután a CSU-val együttvéve mindössze 33 százalékos eredménnyel zárták a 2017-es Bundestag-választást, a 2018-as tartományi voksolások előtt Merkel már külön kérte az embereket, ne az országos politikát értékeljék, hanem a helyi munkát. A szavazók azonban nem hallgattak a politikai előremenekülés dicstelen szirénhangjaira – Hessenben például a CDU népszerűsége történelmi mélypontra süllyedt, a párt tartományi szintű szavazati aránya 27 százalékra csökkent.

A Kereszténydemokrata Unió több évtizedes távlatban a legrosszabb eredményeit érte el 2017 óta.

Ám az egyértelmű közéleti baklövések és társadalmi fiaskók dacára mi tartotta mégis víz felett Merkelt és pártját? Hogyan maradtak – a súlyos megtépázottság ellenére – vezető erő a német politikai palettán?

Germán konzervatív szemüvegen keresztül nézelődve nem igazán állt fel olyan alternatíva, ami az elmúlt időszakban tömegével csábította volna át a CDU szavazóit. Hiába politizált meggyőzően az Alternatíva Németországnak (AfD), és értek el rendszeresen 15 százalék körüli eredményeket, a jobboldali szavazók nagyobb része úgy döntött, nem hagyja el a járt utat a járatlanért. A megszokás diktálhatta az emberek fokozódó feszültsége ellenére a megalkuvást Merkellel. Emellett fontos lehetett a reformba vetett remény is: bizonyára a CDU-szavazók és prominens párttagok kivárásos alapon hittek abban, hogy egy személyzetpolitikai vérfrissítés ismét a konzervatív oldalra tereli az elbalosodó német kereszténydemokratákat.

A reform esélye mostanra érkezett el, így a növekvő elégedetlenség és a paradigmaváltás vágya egy új korszak kezdetét hozhatja el.

Mit lehet tudni a lehetséges korszakváltóról? 

Friedrich Merz kritikus a bevándorlással szemben, a már bent lévő migránsok integrálása kapcsán az úgynevezett Leitkultur támogatója: eszerint a bevándorlókat a beilleszkedés végett megismertetik a német kultúrával és hagyományokkal. A politikus ellenzi a melegjogok kiterjesztését, különösképpen a gyerekek körében folytatott LMBTQ-propagandát helyteleníti. Ezek mellett konzervatív és patrióta látásmódja a nemzetekfelettiség ligája helyett a nemzetállamok támogatói klubjába sorolja – vallja, hogy számára Németország az első. Stílusa miatt bírálói a „német Trump” becenevet aggatták rá.

Merz megválasztása olyan sorsfordító lépés lenne, ami felszámolhatja azt az elemi bizonytalanságot, ami a precíz és mindent patikamérlegen mérő fritzek számára létidegen volt az elmúlt években. A német társadalom széles rétegei várják a (köz)biztonság, a rend, a vallásszabadság és a szólásszabadság helyreállítását, amelyek mind csorbát szenvedtek a 2010-es évek Németországában.

CDU-elnökké választása esetén Merz vállára nagy súly fog nehezedni – mivel jó eséllyel a párt elnöke lesz egyben az idén szeptemberi parlamenti választáson a kancellárjelölt is, egyszerre kell megmentenie a német kereszténydemokrácia becsületét és Németország jövőjét.

Ambiciózus feladat. Feltéve, ha még nincs minden veszve.