Mese a szólásszabadságról

Újházi Ede, a híres színész az anekdota szerint egyszer beült egy fővárosi vendéglőbe, hogy a róla elnevezett tyúkhúslevest megkóstolja.

Az étekhordómester, akit Manfred Webernek hívtak, kihozta az ételt, és azt mondta, hogy a vendég úr ne féljen, mert ő letakargatta a levest, ugyanis ebben a hideg időben gyorsan kihűl.

Újházi gyanútlanul belekanalazott, nem félt, neki az ilyesmi nem volt szokása. Behunyta a szemét, hogy az első zelleres kakashús falat szétomlását az ínyén zavartalanul kiélvezhesse.

Ám ekkor szörnyű dolog történt! A színész eldobta a kanalat, és ráförmedt az asztala mellett ácsorgó étekhordóra, ilyenformán:

– Marha! Ez a leves hideg! 

Mint országszerte köztudomású, Újházinak ez volt a szavajárása, hogy marha, ezzel ő nem sértett meg senkit, sőt. Rikkancsok, virágáruslányok, masamódok versengtek kegyeiért, hogy büszkén mesélhessék majd sok évvel később unokáiknak: őket is marhának nevezte a mester. 

Nem úgy ez a Manfred! Ő bizony megsértődött. Azonmód szalad a főpincérhez, hogy őt a vendég úr megalázta, becsületébe gázolt! Hiába érvelt a főpincér, hogy a vendég úrnak ez annyira a szavajárása, ahogy más lélegzetet vesz vagy sétál. Hogy ezt a „marhát” úgy ismeri minden színházba járó és nem járó ember, hogy még egy – a halevést reklámozó –, plakát is készült ezzel a szöveggel: „Mondja marha, miért oly bús? Olcsóbb a ponty, mint a hús!”

De igenis, verte az asztalt az étekhordómester, aki nem mellesleg német volt, s mint ezt Petőfi Sándor oly jól megírta, ez önmagában főbenjáró bűn, hiszen „szíve gonosz, neve Manfred, születése német!” De igenis, őt megsértették, és ő bírósághoz fog fordulni!

A független bíróságon Újházi arra hivatkozva védekezett, hogy nincs bűntett és büntetés törvény és corpus delicti nélkül, tehát neki nincs sem félni-, sem takargatnivalója, hiszen a levest nem ette meg. Az étekhordómester volt az, aki a levest nem takarta le rendesen. Manfred ekkor a hónaljából több tányér levest halászott elő, és a bírák közé hajította őket. Az ily módon összefröcskölt bíróság a védekezésnek helyt nem adott, és elítélte Újházi Edét valami tíz koronára. Az utolsó szó jogán a színész azt mondta, hogy egy örök életre megtanulta: nem szabad Manfred Weber étekhordómestert marhának nevezni.

– Viszont – tette fel a kérdést Újházi –, a marhát azt lehet étekhordómesternek nevezni?

Azt lehet, bólogattak a tisztességben megőszült bírák.

– Akkor – vigyorodott el a színész – auf Wiedersehen, étekhordómester úr! – Egyébiránt – tette még hozzá – vagy száz évvel később Brüsszelben –, ahol szólásszabadság van, ott szabadság van. Ahol meg zsarnokság…