Miért veri ki Horthy a biztosítékot?

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr emlékezete minden esztendőben legalább kétszer kiveri a honi sajtóbiztosítékot – a születése és a halála évfordulóján. Az egyik – a sokkal kisebb, de annál hangosabb – tábor tagjai neveltetési, ideológiai vagy egyéb indíttatástól vezérelve nagy előszeretettel bélyegzik antiszemitának és háborús bűnösnek, míg a másik, a jóval nagyobb, de csendesebb többség tagjai, akik számára az 1945 utáni események teljes vagyon- és kultúraelkobzással jártak, nos, ők történelmi tényekre hivatkozva méltatják nemzete iránti elkötelezettségét, követelik tisztességes megítélését.

A csak bírálni képes balliberálisok szerint Magyarországon a történészek és újságírók egy része sikeresen relativizálja a kormányzó szerepét a térség II. világháborús bűncselekményeiben, pedig nem szabad Horthy ártatlansága mellett állást foglalni, mert a történészi szakma jegyzettebb része (értsd: nem jobboldali…) azon a véleményen van, hogy több tízezer honfitársunk erőszakos halálában volt felelős. (Mérce 2023. 02. hó) Sőt, némelyek állítják, hogy „nem asszisztálhatunk ahhoz, hogy valakik Horthyt a közösség nevében minden felelősség alól felmentsék, és látnunk kell, hogy iszonyatos politikai szűklátókörűség és önsorsrontás ma Horthyra emlékezni.”

A „jegyzettebb” magyar véleményformálók tehát antiszemita háborús bűnösnek kiáltják ki évente legalább kétszer, de ha a helyzet (értsd: az érdekük) úgy kívánja, bármikor. 

Kezdjük az utóbbival. A kormányzó akkor lenne közönséges háborús bűnös, ha megvádolják, bíróság elé állítják és elítélik. Nem vádolták meg, nem állították bíróság elé és nem ítélték el. Na jó, mondhatják erre a jegyzettebbek, nem volt olyan nagy háborús bűnös, de akkora igen, ami nekik a gyűlölködéshez elegendő. De nem volt akkora sem, hiszen büntetőjogi felelősségre vonását még Sztálin sem kérte vagy akarta.

Ez történelmi tény, mint ahogyan az is, hogy Horthy Miklós megmentette Magyarországot és mindent megtett érte, amit csak lehetett, amiért tisztességes megítélés illeti. Tudjuk, hogy mind a németek barátságát, mind a háborút – nem volt hajlandó megtámadni sem Csehszlovákiát, sem Lengyelországot – a végsőkig igyekezett elkerülni, ami a nagyhatalmak szorításában szinte lehetetlen volt. 

Miért, ma nem ugyanezt látjuk és kapjuk a szomszédunkban dúló háborúval kapcsolatban? Kik és mit művelnek, művelhetnek – függetlenül attól, hogy Magyarország miniszterelnöke a magyar nemzeti érdekek képviseletében azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat követel – azzal a szerencsétlen ukrán néppel, préda országgal? A háborús bűnösöket pedig nem a békevágyuk alapján szokták eljárás alá vonni.

A jegyzettebb véleményformálók másik fóbiája Horthy antiszemitizmusa. Történészek mondják, hogy a németek a kormányzóval a zsidóság deportálásáról a zsidó törvények után azért nem tárgyaltak, mert Horthy elutasító passzivitást mutatott és az arról szóló rendeleteket sem írta alá. Sőt a deportálások azonnali leállítását kezdeményezte, 1944 nyarán pedig készülő csendőrpuccsot hiúsított meg. Tömören és röviden „brigantiknak és bohócoknak” nevezte a nácikat.

Miután pedig a kormányzót 1944. október 16-án lemondatták, másnap a családjával együtt a német Hirschberg városába internálták, ahonnan a következő év májusában az amerikaiak vitték tovább Göppingenbe, ahol hónapokig volt őrizetben, de nem fogságban, és karácsonyra már a családjával lehetett. A kormányzót tehát egyszer sem ejtették fogságba, vádolták meg, állították bíróság elé.

Száműzetésük elején, amikor Weilheim településen laktak, az ENSZ egyik szervezetétől juttatott élelmiszercsomagokon éltek, kiegészítve azzal, amit Horthyné a müncheni vöröskeresztnél végzett munkája után kapott. (Mindezt az unoka, ifj. Horthy István nyilatkozta Kocsis Sándornak a Trianon Szemle 2014. 1-2. számában.) Azt is az unoka mondta el, hogy mivel a nagyságos asszony betegeskedett, orvosi javaslatra Svájcba szerettek volna áttelepülni, amiben a nagy cionista dr. Reuben Hecht nyújtott baráti segítséget, aki később Begin izraeli miniszterelnök tanácsadója volt, és aki személyesen köszönte meg Horthynak azt, amit a rendkívüli körülmények között a magyar zsidóságért tett, tehetett. Tehát egy cionista zsidó mondott köszönetet a Magyarországon antiszemitának bélyegzett kormányzónak, ráadásul hasonló hálálkodás máshol, máskor is megtörtént úgy szóban, mint írásban.

Mivel a svájci, később pedig az olasz letelepedés is meghiúsult, a jó levegőjű portugál Estoril városkában állapodott meg a család 1949-ben, ahol egy alapítványon keresztül kaptak támogatásokat többek között J.F. Montgomerytől, Magyarország régebbi USA-nagykövetétől, aztán Chorin Ferenc zsidó nagyiparostól, a gyáriparosok korábbi elnökétől, de támogatta őket a jómódú, szintén zsidó származású Pátyi család is. Egyszer, amikor a magyar válogatott Lisszabonban játszott, Puskás Ferenc is felkereste őt a közeli Estorilban. 

Kapcsolatai egyik előzménye lehetett, hogy Horthy kormányzóként gyakran találkozott zsidó nagyiparosokkal, művészekkel, politikusokkal, sőt zsidó származású fogorvoshoz járt a Vas utcába, mellesleg a személyes ügyeit intéző ügyvédje is zsidó volt, de felesége, Magda asszony társaságához is több zsidó nő tartozott.

A kormányzó szintén kiterjedt baráti körrel büszkélkedhetett, hiszen kitűnő társalgó és táncos volt, de versenyszerűen teniszezett, lovagolt, sőt focizott is. Viszonyításképpen, amíg ő öt idegen nyelven beszélt, addig például Rákosi, Kádár, Horn és Gyurcsány együttvéve sem. Rá felnéztek az emberek, noha voltak hibái.

Az sem elhanyagolható, hogy a szegedi Nemzeti Hadsereg szervezésekor több mint tíz zsidó származású katonatiszt sorakozott fel mellette. Ezzel kapcsolatban az unoka úgy nyilatkozott Kocsis Sándornak, a Horthy Miklós Társaság egyik alapítójának és volt elnökének, hogy „nagyapám nemcsak hogy nem volt antiszemita, hanem még az ilyenfajta gondolkodás is távol állt tőle. Ő tisztességes, jó ember volt, aki másokat kizárólag a viselkedésük és teljesítményük alapján ítélt meg.”

Bizonyságul álljon itt a pozsonyi születésű Blumgrund (Almási) Szabó János véleménye, aki 1941-ben azért költözött Budapestre, mert zsidó szempontból a béke szigete volt. Ezt mondta: „Tisztelettel és hálával gondolok a kormányzó által Budapestre vezényelt Koszorús Ferenc ezredesre és csapatára, mert amíg lehetett, ők védelmezték a pesti gettót, összesen 280-300 ezer zsidó embert.” Részt vett a kenderesi újratemetésen, az általa hozott koszorú nemzeti színű szalagjára pedig azt írták: „Örök hálával a bécsi zsidóság.”

Hasonló támpontot ad Horthy megítélésében dr. Tímár Györgynek, a zsidó származású pesti ügyvédnek, az FKgP egykori országgyűlési képviselőjének és a Mazsihisz volt elnökének a véleménye, ami az e sorok írójának az Azok a szép napok című interjúkötetében jelent meg 2004-ben: „Magyar vagyok először és ezredszer, ügyvéd vagyok, ember vagyok, zsidó vagyok és mindannyian egy Istent tisztelünk. Én antiszemitizmust a magyarságban nem látok. Ellenben például a nagyapámat, a kunszentmártoni menő zsidó ügyvédet Szamuely Tibor 1919-ben elfogatta, és a szolnoki börtönbe záratta, ellentétben a Horthy-évekkel, amikor az én nagynénémnek a báli első táncosát mindig úgy hívták, Horthy, mert a kormányzó egyik testvére volt. Elmentem én is Horthy újratemetésére. A háború előtt minden másnap megállt a házunk előtt egy gyönyörű autó, kiszállt belőle egy velem egykorú fiú, aki felszaladt hozzánk, aztán a sofőr elvitt bennünket a Vidámparkba meg az állatkertbe nézelődni. Miután visszahoztak és elköszöntünk, a fiú felment vissza a palotába, mert Horthy gyerek volt. Ennek is köszönhetem, hogy nekem van lelkem és tartásom. Engem nem lehet politikai érdekekből hazugságokra kényszeríteni!”

Ha a szigorú történelmi tények ismeretében a jegyzettebb magyar történészek és véleményformálók mégis antiszemitának és háborús bűnösnek hazudják politikai érdekeik szerint vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzóurat, akkor nekik mielőbbi gyógyulást kívánok, valamint írásom címét ajánlom miheztartás végett.

A történelmet nem átírni, átadni kell.