Nacionalista reneszánsz

Március végén járt Magyarországon Yoram Hazony izraeli filozófus, akit Orbán Viktor miniszterelnök fogadott a Karmelita kolostorban. A hazánkban kevéssé ismert bölcselő fontos gondolatokat fejteget A nacionalizmus erénye című könyvében, mely elnyerte a 2019 Konzervatív Könyve díjat. A szerző alapvető tézise szerint az a legegészségesebb államszervezési modell, ha a nemzetek szabadon, saját szájuk íze szerint szervezhetik meg életüket, megőrizve hagyományaikat, külső beavatkozásoktól mentesen érvényesítve érdekeiket.

Mindez magától értetődő, az elhülyült Nyugat-Európában azonban a nemzetek említése is tabudöntögetésnek számít, a nacionalizmus pedig olya szitokszó, melyhez véres háborúk rémképét társítják a gyávák, az ostobák és az aljasok – vagy ezek tetszőleges kombinációi.

Pedig nacionalistának lenni olyan természetes, mint lélegezni. Minden épeszű ember számára fontos a családja, a rokonsága, a baráti köre, a közös érdeklődés, az azonos érdekek, a földrajzi sorsközösség alapján szervesen és természetesen szerveződő közösségek, tehát a saját nemzete is. Bolond vagy gonosz, aki az övéi helyett az idegenséget imádja.

Mindez nem jelenti mások, más közösségek zsigeri elutasítását, pláne gyűlöletét. Ez különbözteti meg a nacionalizmust a sovinizmustó. Előbbi pozitív, építő, felemelő attitűd, utóbbi negatív, pusztító, lehúzó görcs.

A nacionalizmus a saját nemzetünk iránti hűség, közösségünk odaadó szolgálata. A sovinizmus más nemzetekkel szemben ellenséges. A nacionalista szeret, a soviniszta gyűlöl. A nacionalizmus véd, a sovinizmus támad. A nacionalista magabiztos, büszke, önismerete egészséges, önmagából kiindulva írja le maga számára a világot, ezért tiszteli mások nacionalizmusát. A soviniszta ellenben bizonytalan, handabandázó, önképe hamis, mindig másokhoz méri magát, ezért képtelen más nemzetek gyermekeivel együttműködni. 

A szilárd identitású ember és közösség szükségképpen nacionalista. A sovinizmus ugyanúgy a biztos önazonosság hiányának kórtünete, mint a kozmopolitizmus. Mindkettő eltévelyedés, intellektuális restség és igénytelenség. Olyan infernáliák, melyek ellen tudatos, szerves önépítéssel kell védekezni.

Ma Európára a szellemi HIV, a liberalizmus által terjesztett kozmopolitizmus és önfeladás jelenti a legnagyobb veszélyt. Nyugat-Európát aligha menthetjük meg, nem is kötelességünk. Saját magunkért, utódainkért azonban felelősek vagyunk. Nyitott társadalom helyett – mely szociológiailag a fertőzéseknek kitett, immunrendszer nélküli emberi szervezettel állítható párhuzamba – ezért zárt, összetartó közösségeket kell építeni. A másság helyett a hasonlóságokra kell figyelni, a tolerancia-ideológia helyébe a méltányosságot kell állítani, hazug értéksemlegesség (valójában értékellenesség) helyett rendíthetetlen magyar optikára van szükség, az élet teljességéből kiszakadó önmegvalósítás helyett a személyre szabott küldetés közösséget építő beteljesítését kell egyéni életcélul megjelölni.

A nemzet ugyanis szociológiai-kulturális-történeti valóság, megkerülhetetlen abszolútum. Az egyén önmagában gyenge, esendő, sőt, létértelmében értelmezhetetlen. Az egész emberiség viszont tehetetlen, összeszervezhetetlen tömeg, amelyet átjárhatatlan kulturális szakadékok szabdalnak. Az individuális önimádat hamis prófétái és világtestvériség rózsaszín utópiájának hirdetői ezért veszélyt jelentenek a normalitásra.

Csakis a történelmi valóságban gyökerező nemzet, tehát az élők, az ősök és a jövendő generációk egy nyelvű, egy szokású, egy tudatú, vérségi és kulturális kötelékekkel egybekötött történelmi folytonossága az a szerves közösség, amelynek keretei között a mindennapi élet helyesen megszervezhető. Ez az a prizma, amin keresztül életképesen és sikeresen megszervezhetők a mindennapok legkülönfélébb szakpolitikái. 

Ma Magyarországon, Istennek legyen hála, reneszánszát éli a nacionalizmus. Ez az életigenlés, az egészséges közösségi immunrendszer jele. Minden magyar hazafi büszke lehet erre, hiszen szinte példátlan történelmi teljesítmény, hogy ez a lelkiség a XX. század és a XXI. század első évtizedének nemzetpusztító külső diktátumai és elnyomatása után ismét tanújelét adja ország- és nemzetépítő erejének, képességének. A nacionalizmus, ez a pozitív, természetes és szeretetben gyökerező életszemlélet továbbra is megmaradásunk, jövőnk záloga.