Nélkülük

A valódi művészet varázslat, a mű gyakran önálló életre kel, és addig ismeretlen közösségi alkotó energiát szabadít fel. Ilyen az Ismerős Arcok Nélküled című dala is. A zenekar 2007-es Éberálom című albumának zárótétele 12 éve az összekapaszkodás himnusza, a Kárpát-medence számos kisebb-nagyobb magyar nemzetépítő rendezvényének magasztos csúcspontja, amit a Felvidék emblematikus, jelentős identitásképző és -erősítő közösségi élményét jelentő magyar futballklubja, a Dunaszerdahelyi AC szurkolói évek óta szertartásosan elénekelnek minden mérkőzés előtt.

Az újjáépült Puskás Aréna avatójának legfelemelőbb pillanata is az volt, amikor felvidéki gyerekek vezetésével közel 70 ezer ember énekelte együtt a Nélküledet, a dalt, amely magas művészi-esztétikai színvonalon, tisztán, egyszerűen, őszintén fogalmazza meg a trianoni békediktátummal szétszaggatott magyarság állhatatos, szeretetteljes összetartozását, tudatosítva, hogy – Wass Alberttel szólva – együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség.

Ezért gyűlölik engesztelhetetlenül a ziháló magyarellenesség börtönébe zárt irtóztató létformák, melyek létértelme a pusztítás, a rombolás, a másoknak ártás. E létformák nem tartoznak egyetlen közösséghez, egyetlen nemzethez sem, mert nincs bennük megértés, nagyvonalúság, szeretet, emberség. Megkeseredett gyűlölet sötétjében vergődnek, és undorító, beteg nyákkal mocskolják össze, amihez csak hozzáérnek.

Egyikük, a Miklósi Gábor nevű indexes irtózat például egy füst alatt a Székely Himnuszra is véres nyálat köpködve ezt okádta a világhálóra, miután bűnös tévedésből ingyenjegyet kapott a Puskás Ferenc Aréna VIP-páholyába:

„…az egész stadionban mindenki, de tényleg mindenki felállt, és két a pályát körbesétáló gyerekkel együtt elénekeltek egy érzelgős dalt arról, hogy mi mind egy vérből valók vagyunk. Tudtam, hogy már hallottam, de fogalmam nem volt, valójában mi az, csak a refrén vége volt ismerős a Dzsungel könyvéből, miközben azért gyanítottam, hogy a Puskás megnyitóján mégsem énekelheti 70 ezer ember a Dzsungel könyvét. (…) …gyorsan rákerestem, hogy mit énekelnek, és kiderült, hogy az Ismerős Arcok nemzeti érzelmű rockzenekar Nélküled című gigaslágere szól. Ma is tanultam valamit, és azért egy piros pontot így is beírtam a szervezőknek, amiért nem a Székely Himnuszt választották Csaba királyfival és a sziklaként porló székelyekkel.”

Egy másik szörnyeteg, Hont András a Facebookra ömlesztette bűzlő epéjét: 

„…megy az értetlenkedés és bosszankodás amiatt, hogy a korai mulatós zene Apostol együttes által fémjelzett vonulatából és a Koral-féle nyálrockból összegyúrt Nélküled a Himnusz mellé kezd magasztosulni, és Kőbánya-Kispesttől az ősi Gyergyóig könnyes dalolásában forrnak össze a magyar lelkek, és már az állami események hivatalos programjában is helyet követelt magának. (…) esélytelen az ezzel kapcsolatos kritikákat előtárni, meg is mondom miért. Illetve elmondja helyettem Kundera, aki elég pontosan megírta az okát a Lét elviselhetetlen könnyűségében: »Amikor a szív szól, az észnek nem illik akadékoskodnia. A giccs birodalmában a szív diktatúrája uralkodik. A giccs kiváltotta érzelemnek azonban olyannak kell lennie, hogy sokan osztozhassanak benne. Ezért a giccs nem építhet egy szokatlan helyzetre; alapképletekből kell kiindulnia, melyek az emberek fejébe vannak sulykolva: a hálátlan lány, az elhanyagolt apa, a gyepen futó gyerekek, az elárult haza, az első szerelem emléke.«”

E létformák számára az összetartozás megvallása érzelgősség és giccs. Azért van ez így, mert nincsenek emberi érzéseik és építő gondolataik. Számukra nyilvánvalóan a sivár feleslegesség kínzó érzését szellemeskedő szójátékokkal világgá nyavalygó, lehetőleg minél kevesebbek által ismert „alternatív” (tehát nem normális) kakofónia nyújt azonosulási lehetőséget.

Egy másik zilált indexes létforma, a nyilván saját indíttatásból és önköltségen több évtizeddel korábbi japán nyelvű lapok olvasgatásával oknyomozó Dezső András is szükségét érezte, hogy önnön rútságával összemocskolja a nemzeti összetartozást, amikor a Nélküled egyik koncertverziójában a frontember, Nyerges Attila által mondott bevezető szöveg („Vannak itt a határainkon túlról? Föl a kezeket! Isten hozott benneteket, testvérkéim, itthon vagytok!”) alá illegális migránsok tapsoló-ugráló tömegéről készült felvételt vágott:

Ezzel fent nevezett embercse azt a pusztító hazugságot óhajtotta kéjesen rángva hirdetni, hogy az idegen uralom alá vetett, elnyomott magyar testvéreink egyenértékűek és bármikor felcserélhetők a népkeveredésre irányuló terv megvalósításának szándékával szervezetten betelepíteni akart idegenekkel.

Nevezett létformák tehát a nemzeti összetartozást megrendítő erővel kifejező dal ürügyén a nemzeti összetartozást, az örök magyar nemzet eszményét és valóságát köpdösték össze. Ezzel pedig azt közölték, hogy nem tagjai a magyar nemzetnek, sőt, e nemzet vesztét, megszűnését, pusztulását akarják. Ugyanúgy, ahogy elődeik akarták 1918-ban és 1919-ben, sőt, már a XX. század elején.

E jelenség pedig nem néhány zaklatott, sérült lélek magányos ámokfutása, hanem egy nemzetgyűlölő hálózat tudatosan, gondosan, az egyes eszközök (például a fent nevezettek) együttműködésével megvalósított évszázados háborúja a magyarság ellen. Háborúban pedig az önsorsrontó pacifizmus, a bujkálás, a harc elkerülése dezertálás és árulás. A tusakodást nem mi, magyarok kezdtük, de nekünk kell győztesen megvívni, mert a létünk a tét. A gyűlölködő nemzetellenes hálózatot ki kell gyomlálni a tudatformálás minden felületéről. Normális, emberi, magyar jövőt ugyanis csak nélkülük lehet építeni.