Nem mese ez, gyermek!
„Tied ez a mese, tegye gyöngéd kezed szép gyermekálmaid közé, miket emlékezet tart össze, mint hervadt csokort, mit zarándok szedett.”
(Lewis Carroll)
Amikor gyermekkorunk meséire gondolunk, mindig valami boldog megelégedettség tölt el minket; a béke, a nyugalom és a biztonság érzete. S így is van ez. Jobbára. Ám néhány mese enyhén szólva kilóg a sorból. Vagy azért, mert teljesen mást jelent, mint amit annak idején hallottunk, tanultunk róla, vagy mert annak eredeti változata cseppet sem volt az a bájos gyermeki történet. Ereszkedjünk le most képzeletben a mesék birodalmának szörnyűséges titkokat rejtő, legmélyebb barlangjaiba!
***
Az Aladdin nem a múltban játszódik. A Disney 1992-ben bemutatott, mára klasszikussá vált rajzfilmjének cselekménye valójában a távoli jövőben játszódik. A film néhány kockáján egy, a sivatag porába süllyedt stoptábla látható, a tengermélyi jelenetnél pedig egy tengerfenékre süllyedt atombombát fedezhet fel a szemfüles szemlélő.
*
Az ugyancsak Disney-klasszikus Oroszlánkirályból nem érdemes tanulmányoznunk az afrikai ragadozók csoportos életét. Szomorú tény ugyanis, hogy amikor új hímoroszlán kerül a falka élére, a tevékenységét azzal kezdi, hogy megöli és megeszi a korábbi alfahím összes kölykét, s közvetlenül ezután párosodni kezd az összes nősténnyel.
A Disney az ókori görög mitológiához sem nyúlt nagyobb ügyességgel. Görög hősének, Herkulesnek a neve valójában Héraklész, aki az eredeti történetben nem találja meg az Olümposzhoz vezető utat, hanem helyette el kell viselnie Zeusz feleségének, Hérának az általános utálatát és vele szemben való kegyetlenkedéseit.
*
La Fontaine fabulájában a tücsök volt a pozitív hős, nem pedig a hangya. A példatörténet a hálátlan, harácsoló emberről szól, aki a bajban még a saját barátját sem segíti ki, pedig megtehetné. A történet valószínűleg a nép ajkán váltott át ellentétes előjelűre, ugyanis a szülők ritkán akarták, hogy gyermekeik valami normális, jól fizető foglalkozás helyett inkább zenésznek, csepűrágónak menjenek, hogy a végén éhen haljanak.
*
Az óriások és a sárkányok úgy kerültek be a mesékbe, hogy az emberek ősidőktől fogva találtak dinoszaurusz-csontvázakat. Ezeket néha óriások csontjainak, néha pedig sárkányok maradványainak hitték. Csak a XIX. századi Angliában jelent meg az első tudományos jellegű leírás, melyet egy megtalált Megalosaurus-állkapocs ihletett.
*
A Grimm fivérek eredetileg nem gyermekmeséket írtak. Az ő történeteik címzettjei felnőttek voltak, s a gyerekekhez annyi közük volt a mai szemmel mérve horrortörténeteknek, hogy szüleikkel közösen a gyerekek is hallgatták őket. Később ezeknek a rémtörténeteknek a végletekig szelídített formái kerültek a ma ismert mesekönyvekbe.
*
Csipkerózsika „meséje” egy olasz rémtörténeten alapszik, aminek főszereplője, Thalia mély álomba zuhan. A király, miután sehogy sem tudja felébreszteni, megerőszakolja az alvó lányt, aki ikreket fogan. Mikor Thalia felébred, a király felesége megpróbálja megölni őt. A boldog végkifejlet sem éppen szokványos: Thalia helyett a királyné hal meg, az özvegyen maradt király pedig feleségül veszi Thaliát, akit, ugye, korábban megerőszakolt.
*
Hogy a Grimm fivérek mellett a „mesék” másik nagy nemzetközi óriása, Hans Christian Andersen se maradjon ki, nézzük, mi újság a kis hableány története körül? Nos, a szintén Disney-adaptációval ellentétben az eredeti történet kissé másmilyen. Andersen hableánya alkut köt a tengeri boszorkánnyal: a banya kever neki egy emberré változtató varázsitalt, de cserébe kivágja a lány nyelvét, és közli vele, hogy a kinőtt lába minden lépésnél iszonyatosan fog fájni. Szegényke szerencsétlenségére a herceg leginkább azt szereti, ha Ariel táncot lejt előtte, amit a lány – hatalmas kínok közepette – meg is tesz. Tévedésből aztán a herceg a szomszédos királyság hercegkisasszonyát veszi feleségül. De sebaj! Arielnek még mindig van egy esélye: a nővéreitől kapott késsel meg kéne ölnie a herceget, vérét a lábaira csorgatnia, és akkor újra sellővé válna. Ám ő erre nem képes, és a tengerbe veti magát, ahol megfullad.
*
A népmesék csakúgy, mint a szerzők által jegyzett mesék, a XIX. század közepéig-végéig nem gyerekeknek készültek, hanem afféle tanító jellegű, okulásra szánt történetek voltak. Számos részük pedig a pornográf irodalom körébe tartozott, igen szókimondóan és plasztikusan fogalmazva, egyszerre töltve be a mai szexfilmek és a szexuális felvilágosítás szerepét.
*
A mesék erejét számos rezsim próbálta a maga hasznára kiaknázni. 1953-ban például az Ifjúsági Kiadó gondozásában jelent meg hazánkban a Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról című, hiánypótlónak gondolt kiadvány, melyben valójában elferdített hanti, számi, kozák és örmény népmeséket találunk. A nép napja című mesében például a gonosz Zakszort legyőző hős vitéz, aki a Napot arrafelé fordítja, amerre sötétség van, nem más, mint Lenin. S amikor ő meghal, a nép Napját egy másik vitéz, Sztálin őrzi tovább. A sors iróniája, hogy a könyv magyarországi megjelenése után néhány héttel a hős Sztálin vitéz gutaütést kapott és meghalt.
***
Kíváncsi vagyok, vajon a kedves olvasónak melyik mesebeli tény okozta a legnagyobb meglepetést.
De akár így, akár úgy, lám, jól tesszük, ha eztán a képzelet világában is nyitott szemmel járunk.
Aki pedig mindezeket nem hiszi, az járjon utána!
