Orosz-ukrán testvérháború

Az orosz és az ukrán nép történelme a korai időkben annyira szoros volt, hogy mindkét nép államisága a IX. században létrejövő Kijevi Rusz fejedelemségre vezethető vissza. Lassú folyamat a három keleti szláv testvérnép, az orosz, a belarusz és az ukrán elválása egymástól. Annyira, hogy csak a 14.-15. századtól beszélhetünk ukránokról, mint elkülönült népről. Valójában önálló nemzetté válásuk csak a 17.-18. századra tehető. A három keleti szláv nyelv ma is nagyon hasonló, jól megértik egymást, a szókincsük kétharmad részben azonos, vagy hasonló. Ez az elhúzódó, vontatott nemzetté érés napjainkban manifesztálódik egy megkésett, kifejezetten infantilis, koravén, idejétmúlt nacionalizmusban. Mintha a nagy identitáskeresésben az ukrán nép napjainkban érkezett volna el a XIX. századba!

A hatalmas északkelet-európai sztyeppéken és erdőségekben élő keleti szláv törzsek állammá szervezését a Skandináviából érkező vikingek, a varégok kezdték el. Először Rurik alapított fejedelemséget Novgorod központtal 862-ben, amit Rusznak nevezett. A név eredete ma is tisztázatlan. Később Kijev emelkedik még föl, mint fejedelemség, és a kettőt egyesíti majd Nagy Vlagyimir 980-1015 között. Ő veszi föl a kereszténységet 988-ban. Bölcs Jaroszláv (1019-1054) már erős államot teremt. Az ő Anasztázia lányát a mi I. András királyunk (1046-1060) veszi feleségül. András, Béla és Levente hercegek, az István király ellen lázadó Vazul fiai, éppen Kijevből, Jaroszláv udvarából térnek haza, lezárni az István halála utáni trónviszályok korát. (Levente valahol útközben eltűnik, többet nem említik a krónikák.)

Valójában a három keleti szláv nép lassú elkülönülése 1237-ben, a mongol betöréssel kezdődik tulajdonképpen. A lakosság egy része északabbra húzódik biztonsági megfontolásból, és Moszkva központtal alakul ki egy új fejedelemség, sokáig a mongolok vazallusaként. Belőlük lesznek majd az oroszok, akik délen maradnak a mongol iga alatt, azok pedig az ukránok.

Érdekes, hogy ugyanekkor a Novgorodi Fejedelemség megőrzi függetlenségét, és 1242-ben a csúd-tavi csatában Alexander Nyevszkij megállítja a Német Lovagrendet. 1380-ban Dimitrij „Donszkoj” a kulikovói csatában legyőzi az Arany Hordát, egy időre visszaszerezve a függetlenséget, de később a mongolok újra leigázzák őket. Később a mongolok hanyatlásával felszabadulnak az orosz és ukrán területek, de az ukrán fejedelemségeket a középkorban délről és nyugatról állandó fenyegetettség éri a Lengyel-Litván Unió és a Török Birodalom terjeszkedése miatt. Keresni kell egy erős szövetséget, és így merül föl az Oroszországgal való unió kérdése. III. Alekszij orosz cár és Bogdan Hmelnyickij ukrán atamán 1654 elején megegyezik a két állam egyesüléséről Perejaszlavban, amit az ukrán rada (nemesi gyűlés) elfogad 1654. február 18-án. Valójában az ukrán államiság modern értelemben a Szovjetunió kebelében valósul meg először 1922. december 30-án, amikor tagköztársaságok szövetségeként deklarálják a Szovjetuniót. Ezt megelőzően zajlik le 1920-ban a szovjet-lengyel háború, amikor az éppen megszülető lengyel állam erővel elszakítja Nyugat-Belarusziát és Nyugat-Ukrajnát, valamint Dél-Litvániát, beleértve a litván fővárost, Vilniust is! A közhiedelemmel ellentétben a Szovjetunió 1939 szeptemberében nem felosztja Lengyelországot a náci Németországgal, hanem csak az 1920-ban elvesztett területeit szerzi vissza. A Lengyelország elleni 1939. szeptember elsejei támadást követően a Vörös Hadsereg, közel háromheti kivárás után, szeptember 17-én lépi át a határt nyugat felé, és nyomul előre, de csak az 1918-ban kijelölt határig, a Curson vonalig. Tehát szovjet katona nem is lép ekkor lengyel földre. Ukrajna ekkor kapja vissza nyugati területeit! Erről ma megfeledkeznek az ukránok! Érdemes szót ejteni itt az 1939. augusztus 23-án Moszkvában aláírt Molotov-Ribbentrop paktumról, mert rengeteg ferdítés, sőt, hazugság tapad ma is hozzá! Ugyanis abban, de még a titkos záradékában sem szerepel Lengyelország neve, és persze felosztása sem! Eme a szerződés szerint amennyiben valamelyik aláíró fél lépéseket tesz 1918-as határai visszaállítására, akkor a másik semleges marad. Ennyi és nem több! (1991-ben Borisz Jelcin adta át a lengyel kormánynak az eredeti szerződés, így a titkos záradék teljes szövegét.)

Egyébként 1939 szeptemberében a sztálini vezetés Litvániának visszaadta a lengyelek által 1918-20-ban elorzott területeit, közte a fővárosukat is! Persze, ne feledjük el, ezután lett végrehajtva a sztálini diktatúra talán legnagyobb gaztette: Katynban 21 ezer lengyel tisztet végeztek ki. Nem kívánom én szépíteni a sztálini diktatúrát, csupán felhívom a figyelmet arra, hogy a nyugati narratívával szemben nem fehér-feketében (jóban és rosszban), hanem árnyalatokban kell szemlélni a dolgokat.

A holodomor tragédiájának valós okai

Mindenképpen ki kell térnünk az úgynevezett „ukrajnai éhínségre” az 1930-as évek elején. Erről is rengeteg a hamis információ, a tudatos torzítás ma! Valójában egy nagy ökológiai katasztrófa sújtotta a harmincas években az egész északi féltekét: elhúzódó súlyos aszály tizedelte a termést, egész Eurázsiában és Észak-Amerikában. Csak akkor ebből még nem lett klímahisztéria…

Az USA-ban 1931-39 között tartott a „nagy porviharok évtizede”. Szinte elsivatagosodott az amerikai Közép-Nyugat, 2,3 millió farmercsalád hagyta el földjét és költözött a városokba. Erről szól pl. John Steinbeck regénye az Egerek és emberek.
A Szovjetunióban, az úgynevezett ukrajnai éhínség éveiben, 1931-1934 között több ember halt éhen az Orosz Föderációban (7-8 millió ember), mint Ukrajnában (2-3 millió ember)! A kazahsztáni „éhségsztyeppén” is másfél millióra tehető az áldozatok száma. Szerencsétlen módon mindez egybeesett az 1929-1935 között folyó erőszakos sztálini kollektivizálással, ami felerősítette a negatív ökológiai folyamatokat, és a kettő együtt vezetett a parasztság elleni terrorhoz. A városi pártbürokraták nem hitték el a parasztoknak, hogy csak annyi termés termett, és tényleg nem tudnak többet beszolgáltatni. Nem teljesültek a tervek, és a kulák lett a bűnbak. Pedig az erőltetett iparosításhoz nagy szükség volt a gabonaexportra, ami folyt is tovább, miközben a vidéki lakosság éhezett. De az már nem igaz, hogy Sztálin akarattal akarta kiéheztetni az ukrán népet. Még a legőrültebb diktátor sem tenne ilyet, hiszen ezzel éppen saját hatalmát ásná alá. Az ördögöt nem kell feketébbre festeni a valóságosnál! De a holodomor elferdített, hamis interpretálása nagyon alkalmas a ruszofóbia felkorbácsolására Ukrajnában.

1991 decembere: Ukrajna szabad!

1991. december 25-én Mihail Gorbacsov lemond tisztségeiről és ezzel meg is szűnik a Szovjetunió. Sokan várták ekkor szerte a világon a nagy megbékélést, Francis Fukuyama is a történelem végéről, vagyis egy unalmas, de békés korszak eljöveteléről vízionált. De sajnos a „rendezni végre közös dolgainkat” József Attila-i program helyett egészen már folyamatok indultak be a világban. Vége a hidegháborúnak, jöjjön az új hidegháború! Sőt! Véres béka-egér háború először a Balkánon, aztán jött a tragikus ukrán-orosz konfliktus. A megkésett, gyermeteg, egymásnak feszülő nacionalizmusok, és következményük, itt, Európa peremvidékein. Ukrajnában igen gyorsan sovinizmussá erősödött, és erős ruszofób töltést kapott a nacionalista őrület.

Alexander Szolzsenyicin, a Nobel-díjas orosz író 1994-ben döbbenten ír a „Ruszkik haza” feliratokról szerte, még az orosztöbbségű településeken is. –Hova haza?- kérdezte az író. – Ez a mi hazánk is, mi itt őslakosok vagyunk! A kárpátaljai magyar kisebbség is átélte a félkatonai fasiszta csőcselék „magyarok, takarodjatok haza” rigmusait Munkács és Ungvár utcáin.

Elkezdődött az összes nemzetiség szabályos elnyomása, terrorizálása. Egyenruhába öltözött, náci jelképekkel, karlendítéssel vonuló, magukból kikelve üvöltöző szélsőjobboldali csoportok mindenfelé. Odesszában a Szakszervezetek Székházába menekült orosz lakosokra rágyújtották az épületet, és a kiugráló embereket egyszerűen agyonverték. Ez nem holmi Putyini propaganda, ezek tények! Az más kérdés, hogy a nyugati média farizeus módon, szemérmesen elhallgatta, elhallgatja ma is ezeket a dolgokat. Gőzerővel halad a gleichschaltolás: az egykori náci árjásítás mintájára az erőszakos ukránosítás. És mindez a „civilizált” világ asszisztálásával! A 2021-es nyelvtörvény értelmében csak az első négy osztályban lehet anyanyelven tanulni! A nemzetiségi családok ezer eurót kapnak (döntően az európai és amerikai adófizetők pénzéből!), ha ukrán nyelvű iskolába íratják be gyermeküket.

Ne kerülgessük, mint macska a forró kását: ez tiszta, nyílt fasizmus! És vezetőjük egy celeb, egy ripacs bohóc, akit most szerte a nyugati világban szabadsághősként ünnepelnek! Egyszerűen undorító!

Pedig egy ideig normális irányban haladtak a dolgok, Viktor Janukovics elnök (2010. II. 25. – 2014. II. 22.) oroszbarát politikát folytatott, és 2013-ban nem írta alá az Európai Unióval kötött csatlakozási szerződést. Erre válaszul 2014 februárjában a kijevi Majdan téren kívülről pénzelt, szervezett agresszív tömegtüntetések kezdődtek, ahol is, mily meglepő, ott grasszált a szenilis amerikai szenátor, John McCain. Viktor Janukovics elnököt február 23-án egyértelmű puccsal megfosztották hatalmától, úgy, hogy törvénytelen előrehozott választásokat tartottak. Törvénytelen, mert az ukrán Radában nem volt meg ehhez az alkotmányban előírt kétharmad! Először előhúztak a talonból egy ismeretlen kétes alakot, bizonyos Alexander Turcsikovot, akinek tiszavirág életű regnálása február 23-ától június 7-éig tartott mindössze, utána eltűnt a süllyesztőben. És akkor eljött Ukrajnában is az oligarchák órája: Petro Porosenko, a Forbes Magazin listáján a hetedik leggazdagabb ukrán 1,3 milliárd dollárnyi vagyonnal, lett az elnök. Porosenko azonnal lerótta háláját szálláscsinálóinak: a legnagyobb ukrán állami olaj-és gázipari vállalat, a Burina Holding Igazgató Tanácsába dugták be Hunter Bident, az amerikai Obama kormány (2009-2017) elnökhelyettesének, a mai elnöknek, Joe Bidennek züllött, drogos, aranyifjú fiacskáját, 83333 dolláros havi appanázzsal. Különös egybeesés: akkoriban a Biden család egy picurkát eladósodott valami erőn felüli ingatlanvásárlási hitelfelvétel miatt.

És amikor Viktor Sorokin, ukrán főügyész, vizsgálatot indított eme Burina Holding zavaros pénzügyeinek kivizsgálására, akkor Janukovics elnököt Joe Biden megfenyegette a beígért egymilliárd dollárnyi amerikai hitel visszatartásával. Janukovics erre leváltotta Viktor Sorokint! De Viktor Janukovics így is bukott az 2019. áprilisi választásokon, amelynek második fordulóját nyerte egy közönséges celeb, Volodimir Zelenszkij, mindjárt 73 százalékkal. Ilyen arányban Lukasenka fehérorosz elnök szokott egyébként választást nyerni, és még Putyin sem tudja produkálni Oroszországban. Azóta folyik Ukrajna természeti kincseinek lenyúlása, az ország kifosztása a multicégek által! Az termőföldek egyharmadát már amerikai agrártermelő óriásvállalatok vásárolták föl például! 

Ukrajna ma egy korrupt diktatúra!

„Ha a történelem ismétli önmagát, önmaga bohózatát teremti meg!” Friedrich Engels

Ideje lenne végre nevén nevezni a „gyermeket” legalább nálunk, ha már a nyugati agyonmanipulált társadalmakban ez lehetetlen! Ami ma Ukrajnában van, az nyílt fasiszta diktatúra! Igaz, hogy egy bohóc a diktátor! Avagy jut eszembe Engels…
Volodimir Zelenszkij megvalósította az egypártrendszert, betiltotta az összes ellenzéki pártot és civil szervezetet, felfüggesztette a sajtó-és szólásszabadságot. A már korábban említett nyelvtörvény előírja azt is, hogy minden iskolában kötelező indítani ukrán nemzetiségű, ukrán anyanyelvű osztályokat, így azokon a településeken is, ahol csak nemzetiségiek élnek. Ezzel az ilyen iskolákat bezárásra ítélte, már az első négy osztályban sem kaphatnak anyanyelvi oktatást a nebulók. Totális erőszakos ukránosítás! Törvény tiltja, hogy az ukránon kívül más nyelven ügyeket lehessen intézni a hivatalokban, bárkivel kommunikálni a postán, a boltokban, mégpedig pénzbüntetés terhe mellett. Az anyanyelv használata családi a otthon négy fala közé lett száműzve. Már azokat is rendszeres atrocitások érik, akik az utcán nem ukránul mernek megszólalni!

A másik elképesztő tény: az országot mára teljesen ellepte az intézményesített korrupció, ami az oligarcharendszerek “természetes” velejárója. A nyugati pénzügyi segítség nagy része, de még a fegyverszállítmányok egy jelentős hányada is, kézen-közön eltűnik, és ez nyílt titok! A fegyverek egy része muszlim terrorszervezeteknél köt ki a Közel-Keleten. Nyugati nyomásra most távozott a hadügyminiszter, miután kiderült, hogy 3-4-szeresen túlárazva szerezték be a „baráti” oligarchacégektől a hadsereg részére az élelmiszert, ruházatot, egyéb cikkeket. Az meg már egyenesen a bohózat kategóriájába tartozik, hogy az Európai Unió tizedik oroszellenes szankciója meghirdetésekor Volodimir Zelenszkij itáliai luxusingatlanát éppen orosz oligarchák bérlik.

Kié is a Krím?

Ezt a félszigetet még II. (Nagy) Katalin hódította el a törököktől 1783-ban. Rögtön megalapította Szevasztopolt a fekete-tengeri flotta kikötőjeként. A II. világháború alatt Szevasztopolt 250 napon át védték a Vörös Hadsereg katonái és matrózai 1941. október 30. – 1942. július 2. között.

1954. február 18-án, a perejaszlavi egyesülési szerződés 300 éves évfordulóján napra pontosan, Nyikita Szergejevics Hruscsov, az SZKP főtitkára, a korábbi ukrajnai első titkár (!) egy tollvonással Ukrajnának adta a Krím félszigetet. Így nyerte ugyanis el a Sztálin halála (1953. III. 5.) utáni hatalmi harcban az ukrán kommunisták támogatását az SZKP főtitkári székéért. Ennek akkor még, a Szovjetunióban nem sok jelentősége volt, annál inkább feszítő kérdéssé vált annak szétesése után.
Először is, már rögtön az elején, Ukrajnának illett volna elismernie, hogy ez a „kegyes” hruscsovi aktus érvényét vesztette, és a túlnyomórészt oroszok lakta területnek vissza kell térnie az Orosz Föderációba.

De ha már erre nem került sor, meg kellett volna adni a Krímnek az autonómiát, és az ehhez kapcsolódó jogokat. Nem ez történt, végig erősödött az orosz kisebbség (de a Krímben a többség!) elnyomása. Ezt elégelték meg végül 2014-ben a Krímben élő oroszok, és népszavazással szentesítették az Orosz Föderációhoz való tartozásukat. A nyugati és ukrán propagandával, és sajnos a magyar média szinte epitheton ornansként hangoztatott narratívájával ellentétben, nem történt ott semmiféle orosz megszállás, annektálás, erőszakos elcsatolás. Hiszen az Orosz Föderáció területéről egyetlen katona sem tette be oda a lábát, egészen 2021-ig. Nem is volt rá szükség, hiszen a helyi közigazgatás, a rendfenntartó erők, a Szevasztopolban horgonyzó Balti Flotta legénysége, a katonaság állományát főként az ott élő oroszok tették ki. Milyen érdekes: Koszóvóval ellentétben itt a nyugati politikai elit és média szépen megfeledkezett a Woodrow Wilson-i önrendelkezés 1919-ben meghirdetett alapelvéről!

Mi ez? Farizeus képmutatás, vagy „csak” a történelem ismeretének hiánya? Mit várunk akkor, amikor azt hallottuk Barack Obamától, hogy az ő apja ott volt Auschwitz felszabadításánál 1945. január 27-én?

Háború a Donbaszért

Donbasz = Donyeckij Basszéjn, azaz Donyecki Régió rövidítve. Történelmileg kialakult kulturális, gazdasági egység a Donyec folyó mentén, amely két részből áll: Donyeckből és Luhanszkból. Fontos iparvidék.

2014-ben az itt élő orosz többségű lakosság is megelégelte az ukrán elnyomást és népszavazást tartott, de még csak az önállóságról, tehát szó sem volt még az Orosz Föderációhoz való csatlakozásról. Az csak hét év múlva, 2021-ben következett be, de akkor is eleve kiprovokálva. A nyugati és az ukrán média megint erőszakos elcsatolásról jajveszékelt, holott Oroszországból ide sem érkezett egyetlen megszálló katonai egység sem. Velük is, a Krím orosz lakosságával is meg lehetett volna egyezni, megadni az autonómiát, a világban ma már mindenütt természetesnek tartott kisebbségi jogokat, és nem került volna sor egyik régióban sem ilyen népszavazásra. Hogyan válaszolt minderre az ukrán állam? Durva agresszióval: nyolc éven keresztül ágyúzták, bombázták, rakétázták éjjel-nappal a terület településeit, ami közel 15 ezer, többnyire civil áldozatot követelt. És ezt nem hagyták abba az Orosz Föderációhoz való csatlakozás után sem! Innentől kezdve az ukrán haderő már Oroszország területét támadta! Avagy ki is kezdte ezt a háborút?

Avagy a vicces „ki ütött vissza először” kérdés! Még egy megjegyzés a részemről: nem az ukrán népről beszélek, hanem annak szánalmas vezetőiről, akik a Nyugat, és főként az USA komprádor kollaboránsai lettek. Avagy a Nyugat (az USA) harcol az utolsó ukránig! Mondjuk ki nyíltan: Zelenszkij és társai az igazi hazaárulók, akik most tönkre teszik Ukrajnát.

A nyugati narratíva szellemi gyökerei: a Brzezinski doktrína

„Az öreg tábornokok a múlt háborúira készülnek föl!” – mondta Napóleon. Nos, ez igaz a szellemileg elaggott politikusokra és politológusokra is, mint Joe Biden, vagy Zbigniew Kazimierz Brzezinski. Az utóbbi Jimmy Carter amerikai elnök lengyel származású tanácsadója volt 1977-1981-ben. Ő írt egy sokáig titokban tartott, ám 1994-ben napvilágot látott elemzést a hidegháború utáni időszak szerinte követendő amerikai politikájának irányelveiről. Ennek értelmében az USA törekedjen arra, hogy Oroszországot és Európát leválassza egymásról. Mert, hogy a kettő gazdaságilag egységes szerves rendszerré fejlődése veszélyt jelentene majdan az Egysült Államok hegemóniájára.

Nincs mit kertelnünk, ki kell mondani: Brzezinski egy bolond, aki a hidegháború elavult, letűnt világában ragadt szellemi értelemben. A szovjet tömb széthullása után itt volt a lehetőség Oroszország integrálására a nyugati szövetségi rendszerben, beleértve a NATO-t és az Európai Uniót is! Gondoljuk meg: a világ legnagyobb területű országa, a maga szinte végtelen természeti erőforrásaival, és nem utolsó sorban nukleáris szuperhatalmi potenciáljával micsoda erőt adhatott volna a Nyugatnak! Valóban megvalósulhatott volna Fukuyama álma a történelem végéről, az örök békéről, nyugalomról. Ezt a lehetőséget elmulasztani a Nyugat (és főként Európa) részéről „több mint bűn, hiba volt”, hogy Joseph Fouché szavait idézzem.      Ehelyett mi történt? Oroszországot a nagy, felemelkedő konkurens, Kína karjaiba lökték, hogy az olyan szélsőséges államokról ne is beszéljünk, mint Irán és Észak-Korea. Ezt szerintem nyugodtan nevezhetjük kollektív elmebajnak! Főként Európa lőtte ezzel lábon saját magát!

A Brzezinski doktrína megvalósult: Oroszországot kezdettől fogva ellenségként kezelték, megkezdődött a NATO kelet felé nyomulása. Most éppen a hidegháború évtizedeiben a semlegességét kiváló reálpolitikával megőrző Finnország és Svédország is rohan a NATO kebelébe. Mi értelme van ennek kedves svédek és finnek? Elment a józan eszetek nektek is? Urho Kaleva Kekkonen és Olof Palme forog a sírjában! Nemrég Finnországot egy felelőtlen, tapasztalatlan „bulizós csaj” vezette, akiről látta a világ a videofelvételt, ahogy részegen riszálja magát. Mit is vártunk tőle? Volodimir Zelenszkij egyik régebbi „humoros” (de inkább gyomorforgató) performansza volt, amikor a nemi szervével ütötte a zongorabillentyűket. Másik, korábban készült felvételen pedig New Yorkban egy pride-felvonuláson pózol, alkalomhoz illő öltözékben. Íme, a Nyugat mai vezetői…

Sodródás a háború felé

Ukrajnában a Majdan téri puccs után sikerült a legszélsőségesebb nacionalista, ruszofób vezető réteget hatalomra juttatni, élükön egy bohóccal. És meghirdették Ukrajna NATO-hoz való csatlakozását. Bárki épeszű politikus számára nyilvánvaló volt, hogy ez olyan vörös vonal, amire Oroszországnak reagálnia kell, függetlenül attól, hogy demokratikusan megválasztott elnök, vagy diktátor vezeti. Ha már ez szóba kerül, ki kell mondani, hogy jelenleg sajnos az utóbbi igaz, de ez csak még veszélyesebbé teszi a helyzetet! Henry Kissinger, az idén 100 éves, Nobel-békedíjas egykori amerikai külügyminiszter is felhívta a figyelmet arra, hogy Oroszországnak, mint nukleáris szuperhatalomnak, megvannak a nagyon is reális biztonsági érdekei, amiket mindenkinek figyelembe kell vennie. Sajnos nem hallgatnak rá.

Atomháború felé tartunk?

Ma már ott tartunk, hogy vannak nyugati politikusok, akik egyenesen Oroszország feldarabolásáról fecsegnek. Fölfogják ezek az emberek, hogy miről beszélnek? Atomháborúról! A Nyugat vezetői eljutottak a kollektív elmebaj állapotáig! Megúsztuk a hidegháborút nukleáris kataklizma nélkül, föllélegezhetett az egész emberiség! És erre mi történik? Három évtizeddel később közelebb sodródott a világ az atomkatasztrófához, mint előtte bármikor. Egy teljesen alkalmatlan, felelőtlen nemzedék irányítja ma a nyugati civilizációt, amelynek végtelen kollektív ostobasága az egész emberiséget végveszélybe sodorja! És ne feledjük: először megint Európa lesz az első a sorban!

Nem is olyan rég Olaf Scholz német kancellár még csak sisakok küldéséről beszélt, ma már Leopárd tankok haladnak Ukrajna felé. Nyolcvan évvel ezelőtt a kurszki sztyeppén német Párduc harckocsik ütköztek meg szovjet T-34-es harckocsikkal.

A névváltozás ne zavarjon meg senkit: a leopárd és a párduc ugyanaz az állatfaj a rendszertanban! Tehát 2023-ban újra Párduc tankok néznek szembe orosz T-harckocsikkal! Ez, túl azon, hogy komplett elmebaj (ami a német politikusokra értendő kizárólag!), egyben Németország történelmi bűne, szégyene is! Éppen nekik, a németeknek nincs semmilyen erkölcsi alapjuk arra, hogy bármilyen indokkal bármilyen Oroszország elleni katonai műveletben vegyenek részt, a történelmi előzmények ismeretében. George Santayana, az ismert amerikai történész írta: „Akik elfelejtik a múltat, arra ítéltetnek, hogy újra átéljék azt!” A német nép nagyon nagy árat fizethet még hamarosan tragikus történelmi feledékenységéért!

Az talán még tragikusabb, hogy ma az Egyesült Államokat, a másik nukleáris szuperhatalmat Joe Biden, a teljesen alkalmatlan, szenilis aggastyán „vezeti”. A másik bolond, Jens Stoltenberg, a NATO norvég főtitkára pedig Ukrajna győzelméről vízionál. Meddig tart ez az elmebaj? Nem értik, hogy egy nukleáris szuperhatalmat nem lehet katonailag legyőzni, éspedig főként nem a saját hátsó kertjében? Kérdés tehát: bekövetkezik a vég, mármint az emberi civilizáció megsemmisülése, vagy végre fölébrednek Nyugaton is a társadalom talán még létező józan erői, és lefogják az őrült háborús gyújtogatók kezét? Donald Trump már mondott és ígért valamit. De van, vagy lesz még elég időnk arra, hogy a józan ész felülemelkedjen?

Wilhelm Friedrich Hegelnek, a nagy német filozófusnak a gondolatával zárom cikkemet: „A történelem legfőbb tanulsága, hogy a népek és a kormányok soha semmit sem tanultak belőle!”

Dixi et salvavi animam meam! (Elmondottam és megmentettem a lelkemet!)

Ez a cikk a Hihetetlen Magazin legújabb, 2023. júniusi számának vezércikkeként jelent meg.