Örüljünk-e Kárpátalja gazdasági fellendülésének?
„A magyar politika vezetőinek első és majdnem egyetlen feladata az, hogy Magyarországot épen és erőben megtartsák a háború végéig.“
(Teleki Pál)
A kárpátaljai régió sohasem tartozott a leginkább megbecsültek közé. Így volt ez szovjet tagállamként, s így maradt Ukrajna függetlenedése után is. Most azonban – különös fintoraként a sorsnak – ez változhat.
Biztonságos távolság
Már idén márciusban is több mint ötszáz ukrán cég jelezte a szakhatóságok felé, hogy székhelyüket és tevékenységüket a háború borzalmaitól viszonylagos biztonságban lévő Kárpátaljára kívánják áthelyezni. Ez a szám hónapról hónapra növekszik, s mostanra úgy tűnik, hogy Kárpátalja sosem látott gazdasági fejlődésnek indulhat. Ezt a fejlődést csak tovább gyorsíthatja, ha Ukrajna időközben az Európai Unió részleges vagy teljes jogú tagjává válik. A szkeptikusok persze erősen kétlik a gyors uniós csatlakozást, hiszen ez, csakúgy, mint egy esetleges NATO-tagállammá válás esetében, azt jelentené, hogy egy folyamatban lévő fegyveres konfliktus közben, a szigorú megfelelési szabályok semmibe vételével történhet a tagfelvétel, ez pedig tovább ronthatja az EU mostanra számos más ok miatt sem felhőtlen renoméját.
Külön kérdés, hogy a háború kitörése óta ideiglenesen parkolópályán lévő ukrán-magyar, ukrán-szlovák vagy ukrán-lengyel vegyesvállalatok újra folytathatják-e tevékenységüket, s ez milyen hatással lehet az ukrán-orosz béketárgyalásokra? Az egyre súlyosabb szankciók ugyanis egyre kíméletlenebb tárgyalópartnerré teszik Oroszországot, így a kárpátaljai „iparátmentést” a Putyin-adminisztráció újabb támadásként értelmezheti. Igaz ez ebben a mostani, rendhagyó esetben is, amikor az oroszok új piacok felé nyitnak, s a kezdeti infláció után a rubel újra erősödésnek indult. Ha pedig valaki a háború mielőbbi befejezésében reménykedne, ami okafogyottá tenné e dilemmát, annak itt egy új hír: az ukrán hadsereg június közepén elkezdett felkészülni a téli hadviselésre.
Kárpátalja mint célpont
Amennyiben az oroszok valóban támadásként, egyfajta hadicselként értelmezik az ukrán vállalkozások Kárpátaljára áramlását, könnyen előfordulhat, hogy ez a terület is célponttá válik. A támadók taktikája lehet ugyanis az, hogy az ukrán haderő mellett az ukrán gazdaságra is megsemmisítő csapást mérjenek. Kárpátaljai magyar testvéreink biztonságának szempontjából nyilván ez a létező legrosszabb forgatókönyv, ám muszáj foglalkozni ezzel az eshetőséggel is. Ahogyan szintúgy számba kell venni annak az előfordulását, hogy a magyar határhoz közel kerülve minden olyan ukrán cég, amelyiknek tevékenysége nem országfüggő, áthelyezheti székhelyét hazánkba, ezzel teremtve újabb rendhagyó helyzetet.
Az teljesen bizonyos, hogy Ukrajna magyarlakta területének gazdasági presztízsnövekedése magával vonja a régió geopolitikai jelentőségének növekedését is. A magyar kormány eddig ügyesen táncolt azon a pengeélen, amit egyik részről a teljes energetikai függés, másik részről pedig a jó szomszédságra való törekvés határoz meg, szinte lehetetlenné téve számunkra a tökéletes megoldás elérését. Úgy vélem azonban, hogy amennyiben a kárpátaljai magyarokat közvetlen fegyveres támadás éri, nem nagyon lesz más lehetőségünk, mint minden lehetséges eszközzel megvédeni sajátjainkat. Amit szomorúnak tartok, hogy ez utóbbi eshetőséget az ukrán gazdaság legfőbb irányítói is tudják, s pontosan ők voltak azok, akik katalizálták ezt a vélelmezhetően mesterségesen generált belső gazdasági migrációt.
***
Részem egyik fele tehát örül annak, hogy Kárpátalja fejlődésnek indulhat. A másik fele pedig azért aggódik, hogy nehogy pont emiatt váljanak katonai célponttá.
„A magyar politika vezetőinek első és majdnem egyetlen feladata az, hogy Magyarországot épen és erőben megtartsák a háború végéig“ – mondta gróf Teleki Pál miniszterelnök 1941-ben, s nyilván egy olyan háborúról beszélt, amelynek mi is részesei voltunk.
A magyar kormány feladata most az, hogy Magyarországot a háborún kívül tartsa. Amíg csak lehetséges.
