„Nincs más hátra, mint előre!” Az elmúlt hetek alapján akár ez is lehetne az ellenzék jelmondata. 

Fotó: MTI/Mónus Márton, archív

A Parlamentben, az MTVA épületében és egyéb helyszíneken tanúsított viselkedésük alapján felsejlik szemünk előtt a kártyaasztalnál egész vagyonát (hitelességét) kockára tévő szerencsétlen figura alakja, aki végső elkeseredésében, dölyfös indulattól vezérelve felrakja mindenét a kezében szorongatott, korántsem erős kártyalapokra. Mégis, hogy jutott ilyen helyzetbe az ellenzék? Ennek megértéséhez érdemes számba venni a 2018-as év legfontosabb tanulságait. 

2018 – politikai tanulságok terén – igen bőséges esztendőnek bizonyult. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy a magyar politikatörténet egyik meghatározó sarokpontjaként tekintenek majd vissza rá. Rekordok dőltek meg, skatulyák omlottak össze, politikusaink pedig korábban sosem gondolt határokat léptek át. 

Növekedés, de nem a sémák szerint 

A győzteshez való húzás jelensége közismert, láthattunk is rá példákat a rendszerváltás óta. Viszont nem olyan arányban és nem olyan időtávban, mint ahogy az április nyolcadika óta tapasztalható volt a kormánypártok esetében. A választások óta (a múlt hónapot leszámítva) folyamatos növekedés volt tapasztalható, közel 400 ezer új szimpatizánst szerezve pedig elérték a 3 milliós tábort, ami korántsem megszokott eredmény. 

A jelenség okait a választás lélektani sajátosságában érdemes keresni, hiszen az utóbbi harminc év talán legkiélezettebb és legtöbb feszültséget magában hordozó választási kampányán vagyunk túl. A választás kimenetele a Fidesz–KDNP pártszövetség számára nem csupán a harmadik kétharmadot hozta el, de egy politikai korszak kialakításának lehetőségét is. Hiszen a tizenkét éves kormányzási időszak lehetőségét eddig még egyetlenegy pártnak sem adták meg a választók.

Ellenzéki összeomlás

Sokk, ledermedtség és bénultság jellemezte az ellenzéket az áprilisi választást követő időszakban. Majd a fülcsengető választási pofon után elkezdődött a bűnbakkeresés. A teljesség igénye nélkül volt itt lemondás, tettlegességig fajuló bizottsági meghallgatás és pártszakadás is. Az elmúlt fél év az ellenzéki pártok kiszivárgott belső botrányaitól volt hangos, az utóbbi hetek pedig az általuk okozott rendzavarásoktól. 

Az úgynevezett botránypolitizálás figyelemfelkeltésre talán alkalmas, de hosszú távon nem valami hatékony módszer. Mi sem jelzi ezt jobban, mint a Magyar Idők által a közelmúltban leközölt közvélemény-kutatás, mely szerint a biztos szavazói felét veszíthette el az LMP, harmadát a Jobbik. Maga a passzivitás nem okoz feltétlenül népszerűségvesztés. Ezt bizonyítja, hogy a választásokat követően a szintén passzív, de különösebb botrányoktól mentes DK vesztett talán a legkevesebbet az ellenzéki pártok közül. 

A negatív reklám sem reklám

Az ellenzéki pártok valamiért meg akarták spórolni a közép- és hosszú távú, kemény munkával járó, lassú építkezést. Helyette a gyors siker reményében a sokszor átgondolatlan politikai akciók irányába fordultak. Pedig egy túlmediatizált közéletben és a közösségi médiumok egyeduralma alatt egyre inkább felértékelődik az úgynevezett „offline tér”, azaz a személyes kapcsolatokon alapuló politizálás ereje. 

Ilyen például az aktivistahálózat országos kiépítése, amely, mint láthattuk, könnyen eldöntheti egy választás kimenetelét. A másik fontos dolog, amivel a jelek szerint nem számoltak az ellenzéki pártok, hogy míg egy termék vagy egy szolgáltatás esetében marketingszempontból elmondható, hogy a negatív reklám is reklám, addig ugyanez a kijelentés politikai terepen már nem állja meg a helyét. Egy nyugalmi pozícióban lévő, stabil és kiszámítható erőről ugyanis sokkal inkább feltételezhető a kormányzóképesség.

Nincs más hátra, mint előre

Az MTVA épületében az amatőr színjátszás és a politikai csetlés-botlás eddig még sosem látott dimenzióit mutatta be az ellenzék a széles közvélemény számára. A fentiek alapján szkepszissel élnék a tekintetben, hogy ezek az akciók szavazatra válthatók. Inkább egyfajta előremenekülésnek tekinthető, amely minden valószínűség szerint, hosszú távon végzetes következményekkel jár majd az ellenzéki pártokra nézve. 

Ugyanis míg az ilyen akciók felhasználhatók a tematizációs versenyben, alkalmazásukkal a feltételezett kormányzóképesség mértéke is csökken. Mi pedig feszült figyelemmel várjuk a következő attrakciót. Hiszen azok után, hogy Kunhalmi Ágnesnek az úgynevezett „politikai lepattanó” fogalmát is sikerült új jelentéstartalommal megtölteni, gyakorlatilag bármi elképzelhető.