Quo vadis, Árpád?

Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettesének főtanácsadója lett a korábban sokak által nagyra értékelt Szakács Árpád újságíró, aki néhány purifikátori hangvételű, egyes jobboldali szereplőket kíméletlenül ostorozó írásával hívta fel magára a figyelmet, olyan sikert aratva, hogy a Lovas István Társaság díját is elnyerte. Szakács a jobboldal vasökleként sújtott le az úgynevezett elhajlókra a Fidesz-KDNP köreiben, majd munkáját elvégezvén váratlanul eltűnt a közéletből, hogy most a szélsőjobb berkeiben jól fizetett tanácsadóként bukkanjon fel.

„Vajon mi visz rá valakit, hogy saját politikai közössége ellen forduljon? Hogy szembe menjen önmagával, saját elveivel, eszméivel is. Sértettség? Bosszú? Simán csak a júdáspénz? Nyilván van ilyen is, olyan is. Ódor János László a Kontrán már írt egy elég találó elemzést, amelyben Antall Péter és Szakács Árpád pálfordulásának okaként a pénzt, pontosabban annak hiányát, az addig stabilan érkező anyagi juttatások hirtelen elmaradását jelölte meg. Amiért aztán kicsinyes bosszút próbálnak állni. Ez egyfelől tökéletesen igaz lehet, de Szakács esetében a kép ennél egy kicsit bonyolultabb” – írta róla még februárban Jeszenszky Zsolt a PestiSrácok.hu-n.

Vigyázz, Árpád, arrafelé, amerre most te jársz, ingoványos a talaj. Értem én, hogy kell a pénz, de hidd el, nem minden áron. Talán még belefér értékrendedbe Wass Albert, aki az effajta köpönyegforgatás veszélyeiről így vélekedett: „…ki mint vetett, azonképpen arat”. Ugyanis az a helyzet, Árpád, hogy nem a Mi Hazánkkal van baj, hanem veled.

A düh, a gyűlölet és az önsajnálat ártalmas kábítószerek. Azt tanácsolom, ne menj túl messzire, mert onnan már nem lesz visszaút.