Schmidt Mária: Kína szövetséget kötött az idővel

„A nemzet túléléséhez és virágzásához az ég kegyére, a föld jóindulatára és az emberek közötti békességre egyaránt szükség van.”

Konfuciusz

2023. októberében Orbán Viktor delegációjának tagjaként részt vehettem a pekingi Új Selyemút, az Egy övezet, egy út (Belt and Road Initiative, BRI) tizedik születésnapján tartott nemzetközi seregszemlén. Ezt megelőzően még soha nem jártam Kínában, annak ellenére, hogy több tucat Kínával, elsősorban a történelmével foglalkozó könyvet elolvastam és többször írtam is róla, eddig nem volt alkalmam személyes tapasztalatokkal szembesíteni mindazt, amit erről a hatalmas országról tudni véltem. Most is csak egy-két benyomást gyűjtöttem és néhány felületes megfigyelést tettem, egyrészt, mert csak Pekingben és Sencsenben voltam, másrészt a hivatalos programok sűrűsége és az óriási távolságok beszűkítették azt a terepet, ahol egyáltalán megfordultam, amit láthattam.

Peking kék éggel és nagyon barátságos, a legszebb vénasszonyok nyarának megfelelő időjárással fogadott. Nyilván a delegációk számára lezárt és talán részben ki is ürített város miatt nem tapasztaltuk meg a szmogot, a rossz levegőt. És persze nyüzsgő embertömeget sem láttam, autóforgalmat is csak nagyon korlátozottan. 130 delegáció esetében ez persze természetes. Pekingben csak a legbelsőbb belvárosban fordultunk meg és konvojunk csak főutakon haladt. A város patyolattiszta volt, a delegációk zavartalan haladása miatt várakozásra kényszerített emberek barátságosak voltak, nem tűntek türelmetlennek. Mindez eltért attól a Tokióban és Szöulban megtapasztalt sietős és feszülten ideges, türelmetlen légkörtől, amit ott szinte mellbevágóan megéltem. Ott mindenki rohant, hogy ne késsen el, mindenki nagyon elfoglalt és fontossága tudatában volt. Itt kedvességet, jól szervezettséget és csapatmunkát láttam. Valami olyan nyugalmat, ami abból ered, hogy mindenki szem a láncban, mindenki tudja a dolgát, és mindaddig, amíg minden tervszerűen megy és semmilyen zavaró tényező nem merül fel, gördülékeny, magától értetődőséggel teszik a dolgukat. A spontaneitás ugyanis nem az erősségük.

Minket mindenhol kitüntetett figyelemmel és tisztelettel fogadtak. Miközben nem vagyunk akkorák, mint egy közepes kínai város, szemmagasságban tárgyaltak velünk, egyenrangú felekként. Ezt Nyugaton soha nem tapasztaltam. Ott mindig az volt az üzenet, hogy érezzük magunkat megtisztelve, hogy egyáltalán ott lehetünk, hogy szóba állnak velünk, de ne higgyük, hogy ez azt jelenti, hogy kinyithatjuk a szánkat.

Amit, többek között meg kellene a kínaiaktól tanulnunk, az az alázat, az odafigyelés, a kedvesség, a gesztusok, ahogy megtisztelik a másikat, egyenrangú félként kezelik, annak ellenére, hogy kisebb, szegényebb, kiszolgáltatottabb náluk.

Orbán Viktorral tárgyalt Li Csiang miniszterelnök, aki díszebédet adott a tiszteletére, fogadta Hszi Csin-ping elnök, Kína és a világ legnagyobb bankjának, az ICBC-nek az elnöke, két másik óriásbank: a China Construction Bank és a Bank of China elnöke, a BYD elektromos autógyár, ami a világelső, és a Huawei alapító elnökei. Mindenhol a legmagasabb szinten üdvözölték, tárgyaltak vele, mégpedig érdemben, igazi eszmecserét folytatva, és ezeknek a találkozásoknak mindegyikén ott volt a politikai, a pénzügyi és a gazdasági élet vezérkara.

Hszi elnök miniszterelnök urat régi barátjaként üdvözölte, felidézve, hogy 2009-ben találkoztak először, amikor ő még alelnök volt, Orbán Viktor pedig az ellenzék legnagyobb pártját vezette.

A kínai tárgyaló felek nagyon fegyelmezettek, felkészültek voltak és érdemi kérdésekre érdemi válaszokat adtak. Ebben mi sem okoztunk csalódást nekik.

Peking tele van hatalmas, több tízemeletes házakkal, első benyomásra tiszta Amerika, vagy más szóval Nyugat. Mao Ce-tung képet egy helyen láttam, a Tiltott Város kapuja felett, ahova nem tudtunk bemenni, mert nem volt rá időnk. A Mennyei Béke terén levő Országos Népi Gyűlés épületében voltak a hivatalos politikai találkozások: az elnöki díszvacsora és a Belt and Road kongresszus. Ez az épület akár Moszkvában is lehetne, olyan, mint minden hasonló funkciójú szocreál szovjet épület. Ami a legfeltűnőbb volt a számomra, hogy az általam látott két város elém táruló képében nem tudtam semmi kínait felfedezni. Sem a hatalmas felhőkarcolókban, sem a belső terek kialakításában nem volt semmi kínai azon felül, hogy néhány falra kínai tájképeket akasztottak ki. Azt tudtam, hogy a kínai kultúra nem helyezett súlyt az épített környezetre, a költészetet és a festészetet tartotta fontosnak. Mégis azt vártam, hogy lesznek a hagyományos kínai stílust, vagy kultúrát meg-, illetve felidéző motívumok, stíluselemek, talán ahhoz hasonlóan, ahogy Dubajban, illetve Abu-Dzabiban láttam, hogy a belsőépítészeti kialakítások egyértelműen és beazonosíthatóan az arab motívumvilágból táplálkoznak. Itt ilyennel nem találkoztam. Kivétel a pekingi állami vendégház volt, (Diaoyutai Állami Vendégház) ahol a miniszterelnök adta a díszebédet (kiváló volt), egy gyönyörű, dús vegetációjú park közepén felépített régi kínai pavilonban. Itt a pincér hölgyek hagyományos ruhában voltak és hagyományos ételeket szolgáltak fel. A menük általában 12–15 fogásból álltak, egyik finomabb volt, mint a másik. Több helyen modernizált, egyfajta kínai fúziós konyhát vittek, és ezek is nagyon ízletesek voltak. Ami Pekingben még feltűnt, az a sok zöld volt, a fák, különös tekintettel a kedvencemre, a szomorú fűzre, ami otthonossá és könnyebben elfogadhatóvá tette azt a hatalmas metropoliszt, aminek a léptékeit fel sem tudtam fogni.

Az óriásbankok vezérkarai, amiknek a székházait meglátogattuk és ahol a delegáció gazdasággal foglalkozó tagjai tárgyalásaikat folytatták, vagy a sencseni két világszám vállalat vezetői, egyaránt magyar zenével fogadtak minket, csárdással, népdalokkal és operettrészletekkel. A művészien megépített ételek Puskás kedvéért focipályát idéztek meg, vagy Rubik-kocka formájúak voltak. A Huawei pompázatos vendégház-palotájában Szentgyörgyi Albert arcképével, a golyóstoll, a gyufa és a Rubik-kocka felfedezésére utaló installációval fogadtak minket, miközben gyönyörű, fiatal kínai lányok, kínai hangszereken a Monti-csárdást játszották. Megható volt.

Figyelmesség, tisztelet, odafigyelés, udvariasság. Jó lenne eltanulni belőle valamit.

A teljes írást a Látószög blogon olvashatják.