Se kiköpni, se lenyelni
Éles viták zajlanak az Európai Unión belül – reflektorfényben a jogállamiság ügye. A brüsszeli bürokrácia nagyszerű ritmusérzékkel dobta a politikai újrahasznosítóba ezt a kérdéskört, hiszen mi sem fontosabb az európai terror- és járványkrízis kellős közepén, mint egy megfoghatatlan, absztrakt eszme bálványozó körülrajongása.
A definícióval továbbra sem rendelkező fogalom olyannyira fétise lett az uniós elitnek, hogy egyes kifizetéseket a jogállamiság – nem létező – kritériumainak érvényesüléséhez kötnének. A nyugati magországok azonban nem várt ellenállásba ütköztek a magyarok és a lengyelek vétója kapcsán.
A vétózó lengyel-magyar tandem nagyobb fejtörést okoz, mint azt a brüsszeliták előre gondolták. Mivel az EU javaslatát az egyhangúság hiánya miatt nem tudták elfogadni, innentől a győzködésen lesz a hangsúly – Merkel bizonyára mindent latba vet a terv sikeréért. Michael Roth német Európa-ügyi államminiszter már ki is adta az ukázt: szerinte Magyarországnak és Lengyelországnak fel kell hagynia a vétóval. Ám Budapest és Varsó hajthatatlan.
A feloldhatatlannak tűnő patthelyzetben egyértelművé vált, hogy a nyugati tagállamok vezetői se kiköpni, se lenyelni nem tudják Orbán Viktort.
Mert bármennyire is vágynak rá, minden belső óhajuk ellenére nem leszünk úgy az alárendeltjük, ahogyan a kádári Magyarország viseltetett a Szovjetunió csatlósaként. Be kell látniuk, hogy azok az idők lejártak, amikor kézivezérelni lehetett egyes országokat. A magyar külpolitika is nagyon helyesen felismerte, hogy a „merjünk kicsik lenni” gondolat az érdekérvényesítés zsákutcája.
Liberális barátaink egybitesen gondolkodnak, mint az egyszeri informatikus, aki kettes számrendszerben él, és csak a 0 és az 1 értékeken tud mérni. 1-et ér az a balliberális vezető, aki vakon követi a leghajmeresztőbb uniós irányelveket is – ő átment a teszten és igazi haladónak minősül. A 0 értéket pedig azok a konzervatív miniszterelnökök veszik fel, akik ellentmondanak a politikai zsarolásnak.
Őket megbélyegzik, ellenségnek tekintik és valamennyi fórumról ki akarják rekeszteni. Csak azért, mert mást gondolnak.
A brüsszeli színtéren Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter őrült gondolatai dominálnak, aki szerint Magyarországot ki kell zárni az európai uniós döntéshozatalból. Mellette Guy Verhofstadt, a bohócok bohóca osztja az észt és hiszterizál szüntelenül, akit egy cirkuszigazgató is csak megfelelő pszichiátriai kivizsgálást követően alkalmazna. Ilyen szélsőséges figurák fújják most a passzátszelet az EU-s intézményekben. Az ő véleményük a meghatározó, és aki attól egy milliméterre is eltér, nem látott verbális terrorral szembesül.
Ha viszont verjük a mellünket, hogy micsoda européer, toleráns, liberális demokraták vagyunk, akkor talán nem kéne minden ellenvéleményt letarolnunk, és a vitakultúrát kivégeznünk.
Nullum crimen sine lege – ez a jogi latin alaptézis fontos a jelenlegi vitában. E néhány szó jelentése: „nincs bűncselekmény törvény nélkül”. Röviden és egyszerűen ez annyit tesz, hogy csak olyan magatartás esetében beszélhetünk bűncselekményről, amely elkövetése idején az adott magatartást tiltó törvény létezik.
Ám jelenleg a jogállamiságnak nincsenek taxatíve felsorolt ismérvei, nem létezik pontos meghatározás arra vonatkozóan, mit is értenek ez alatt.
Így viszont nem kéne mondvacsinált okok mentén büntetgetni különféle országokat – mert az se nem európai, se nem demokratikus, se nem fair.
Veszélyes játékot űz az Európai Unió, ha jogsértésre akar új jogot emelni. Nagyon kell vigyáznia, nehogy fordítva süljön el a hadművelet – nagy kár lenne, ha Magyarország és Lengyelország helyett önmagát számolná fel Brüsszel.
