Segítség milliókért vagy milliók megsegítéséért? – az NGO-k lettek a kizsákmányolás és dilettantizmus szimbólumai

Az NGO-k és a nagy „segítség-üzlet”

Manapság a világ többet költ humanitárius segítségnyújtásra, mint valaha, ugyanakkor folyamatos kritika éri a források elszivárgását, a túlzottan adminisztrált válságövezeteket és a lakossághoz el nem jutó segélyprojekteket – hívja fel a figyelmet Phillip Lemmerich, a Deutschlandfunkkultur hasábjain. Mi a helyzet a vádakkal?

„A régió számos országa többet érdemel, mint a mi hálánkat. Szükségük van a teljes támogatásunkra. Ehhez természetesen elengedhetetlen a megfelelő finanszírozás” – jelentette ki Heiko Maas külügyminiszter egy szíriai adományozói konferencián 2021 márciusában. „Németország jelenleg az elmúlt négy év legnagyobb kötelezettségvállalását teszi le: 1,738 milliárd eurót.”

„Manapság több humanitárius segélyt nyújtanak, mint valaha, csak ebben az évben világszerte körülbelül 160 millió ember részesül segítségben” – mondta Ralf Südhoff, a Humanitárius Akcióközpont alapító igazgatója. „Vegyük a járványt, ahol sok embert egyáltalán nem lehet elérni anélkül, hogy a segítő ne veszélyeztetné magát, de ugyanez a helyzet a háborúk és konfliktusok tekintetében. A segélyek 80 százalékát ezeken a helyeken kell nyújtani, ami minden érintett számára a lehető legnagyobb biztonsági kockázattal jár, mindemellett itt van szükség a legnagyobb segítségre.”

„Az emberek úgy hiszik, hogy a civil szervezetek azért vannak itt, hogy segítsenek a menekülteken. De ez valójában nem igaz, mindezt csak önérdekből teszik: pénzt szereznek, adományokat gyűjtenek. Csak úgy tesznek, mintha segítenének az embereken, közben nem törődnek a tábor lakóival, mindig ingyen dolgozó önkénteseket vesznek igénybe”- mondta Omid Alizada, afganisztáni gyógyszerész, aki huzamosabb ideig egy menekülttáborokban tartózkodott Leszboszon.

A humanitárius segítséget nyújtó szereplők köre mindenesetre nagy és egyre bővül, az ENSZ szervezetei, mint például az UNICEF vagy az UNHCR adják a teljes költségvetés kétharmadát. A nemzetközi Vöröskereszt és Vörös Félhold Mozgalom szerint világszerte csaknem 100 millió alkalmazottja és önkéntese van. Számtalan civil szervezet is működik, azonban mindegyik nagyon eltérően megszervezett. Ennek ellenére a nemzetközi segélyekkel és szervezetekkel kapcsolatos vádak rendszeresen felmerülnek.

A francia jobboldali Valeurs Actuelles oldalán jelent meg Bastien Lejeune tollából egy részletes írás arról, hogy hogyan tette rá a kezét és állította ideológiája szolgálatába Soros György egy maroknyi NGO-n és alapítványon keresztül az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatalát (OHCHR). Egyes nem kormányzati szervezetek esetében pedig fennállt a gyanú, hogy a Földközi-tengeren végzett mentési műveleteket az embercsempészekkel egyeztették a La Repubblica olasz baloldali napilap értesülései szerint, melyek az Orvosok határok nélkül és a Save the Children szervezettel szembeni ügyészi vizsgálatokon alapszanak.

Az NGO-k növekvő ereje és a média felelőssége

Hasso Mansfeld PR-tanácsadó és Frederik Ferreau médiajogász egyik elemzésükben ellentmondásos tézist dolgoznak fel: a nem kormányzati szervezetek (NGO-k) időközben „hatalmas óriásokká” váltak a nyilvános vitákban, így az államnak és a médiának sokkal szorosabban kellene ellenőriznie őket.

A 2005-ben megjelent „NGO-k a globalizáció folyamatában” című kiadvány megfelelően leírja az úgynevezett civil szervezetek hatalmát és hatalomigényét. Akkoriban egy másik kötet is kihangsúlyozta a lényeget: „Hatalmas törpék – ellentmondásos óriások”. Jóval több mint egy évtizeddel később, ez a tézis elavult: az NGO-k hatalmas óriások, és ezek árnyékában a korábban erős cégek bizonyos tekintetben „ellentmondásos törpévé” váltak.

A milliós forrásokkal rendelkező civil társadalmi szereplők az 1990-es évek körül a társadalom és a politika párhuzamos világaiként jöttek létre. Világszerte csaknem tízezer ilyen kezdeményezés tekinti magát az állam és a vállalatok legitim ellenfelének. A civil szervezetek nagy száma azt mutatja, hogy manapság minden nyugtalanság azonnal parlamenten kívüli mozgalomba szerveződik, és bizalmatlan a politika és mindenekelőtt a szabad gazdaság iránt.

A kezdeményezők természetesen a „jófiúk” oldalán állnak, mert kifejezetten tartózkodnak az erőszaktól, az emberi jogok felé orientálódnak, és azt állítják, hogy egyedül ők képviselik az erkölcsöt. Az elnyomottak, az állami és vállalati zsarnokság által érintettek szószólói akarnak lenni, így jönnek létre a hétköznapok hősei. Egyre több nemzeti, európai vagy akár nemzetközi szervezet értékeli ezeknek a „hősöknek” a munkáját, és azok képviselőit hívja meg tanácsadónak sokszor jelentős támogatást nyújtva nekik.

Németországban egy jogi kiskapu segíti az NGO-kat

Jogosnak tűnik az a tézis, hogy az NGO-k ma már legalább akkora véleményformáló ereje vagy befolyása van, mint a politikai pártoknak. Utóbbiak tekintetében a német alkotmány kifejezetten előírja, hogy részt vegyenek a politikai véleményformálásban. A német alaptörvény 21. cikke a következőképpen szól:

„A pártok részt vesznek a nép politikai akaratának kialakításában. Belső rendjüknek meg kell felelnie a demokratikus elveknek. Nyilvánosan el kell számolniuk pénzeszközeik és vagyonuk eredetével és felhasználásával.”

A német alaptörvény 21. cikke kiemeli a pártok sajátos szerepét a parlamenti demokráciában: más egyesületekkel szemben a pártokat messzebbre mutató kötelezettségek, belső demokratikus struktúra és pénzügyi elszámoltathatóság terhelik. Joguk van a többi párttal egyenlő bánásmódhoz a közcélú létesítmények és erőforrások használata során; védve vannak az állami szervek negatív kijelentéseitől is, ami a Szövetségi Közigazgatási Bíróság 2018-as ítélete szerint nem vonatkozik a pártstátusszal nem rendelkező politikai egyesületekre. Ellentétben az egyesületekkel, amelyeket már a belügyminiszter is betilthat, csak a Szövetségi Alkotmánybíróság mondhat ki párttilalmat.

A német alkotmány 21. cikke azonban nem teremt monopóliumot a pártok számára a politikai akarat kialakításában való részvételre. Ily módon más csoportok, például civil szervezetek vagy egyének is gyakorolhatnak befolyást anélkül, hogy politikai párttá kellene alakulniuk. A civil szervezetek alapítását és irányítását az egyesülési szabadság, véleményformáló tevékenységüket pedig a véleményszabadság védi.

A legfőbb jogszabály egyik cikke sem követel meg a pártokhoz hasonló pénzügyi elszámoltathatóságot, sem az azonos mértékű belső demokráciát. A német legfőbb jogforrás tehát azt feltételezi, hogy a pártok és más egyesületek eltérő funkciót töltenek be, ami eltérő jogokat és kötelezettségeket indokol.

Ez a normatív elképzelés azonban nem felel meg a valóságnak. Ha a pártokkal szemben az alkotmány strukturális követelményeket támaszt pusztán azért, mert hatalmuk van részt venni a politikai akarat kialakításában, akkor ugyanez vonatkozik azokra a csoportokra is, amelyek szintén nagy befolyással rendelkeznek a politikai vélemény formálásában. Mivel a civil szervezetek e tekintetben egyre jobban hasonlítanak a pártokhoz, a velük szemben támasztott követelményeknek is tovább kell növekedniük.

A NGO-k átláthatatlan pénzügyi támogatása

Az NGO-knak mindig átláthatónak és elszámoltathatónak kell lenniük, amikor különleges jogokat követelnek az állampolgárokkal és más egyesületekkel szemben. A kiváltságok hatalmat adnak, a demokrácia elve pedig elválaszthatatlanul összefügg a hatalom korlátozásával. A hatalmat gyakorlóknak alá kell vetniük magukat a nép ellenőrzésének, csak így maradhat létfontosságú a demokratikus diskurzus. Ha azonban a hatalmi pozíciók nem ellenőrizhetők, megszilárdulnak, és a legrosszabb esetben a demokrácia tekintélyelvű „vállalati állammá” mutálódik.

Christina Brause és Anette Dowideit „Die Ungewählten” című írásukban kifejtették, milyen kiterjedt az állam pénzügyi támogatása a NGO-knak. Megkereséseik minden minisztériumhoz eljutottak, hogy rávilágítsanak arra a rendkívül impozáns, 15,5 milliárd eurós összegre, amelyet a civil szervezetek kaptak a szövetségi kormánytól például 2018-ban. A minisztériumok válaszaiból nem lehetett következtetéseket levonni, hogy melyik civil szervezet milyen célra mennyi pénzt kapott.

A civil szervezetek bevonása a minisztériumok munkájába két szempontból is megkérdőjelezhető. Egyrészt bizonyos csoportokat előnyben részesít a politikai diskurzusban másokkal szemben, különösen, ha állami támogatásban részesülnek. Másrészt egy miniszter hajlamos lehet arra, hogy a civil szervezeteket „helyettes ügynökként” használja saját politikai munkájához. Egy miniszter hivatala ideje alatt nem tehet negatív megjegyzést egy másik politikai párttal kapcsolatban, nem kritizálhat cégeket vagy magánszemélyeket sem, mivel ezzel megsérti alapvető jogaikat.

A civil szervezeteket nem kötik ezek a szabályok, éppen ezért nagyon csábító tehát egy miniszter számára, hogy megváljon alkotmányos kötelékeitől úgy, hogy egy civil szervezetet használ politikája „társadalmi kiterjesztéseként”.

A civil szervezet a legrosszabb esetben „kormányzati szervezetté” válik anélkül, hogy az állampolgárok észrevennék ezt a „hamis címkézést”.

Igaz, hogy az imént felvázolt legrosszabb forgatókönyv pusztán jogi szabályozással nem akadályozható meg. Ha az állam és a civil szféra szereplői együtt akarnak működni, meg lehet találni a kölcsönös támogatás módjait, amelyek rejtve maradnak a kritikus nyilvánosság szeme elől. Ez mégsem szól az ellen, hogy kiterjedt törvényi átláthatósági és elszámoltathatósági kötelezettségeket írjanak elő minden államilag kiváltságos nem kormányzati szervezetre. A demokrácia minden polgár és így minden társadalmi egyesület alapvető egyenlőségén nyugszik, ezért az egyének minden kiváltsága igazolásra szorul. Az átláthatóság és az elszámoltathatóság ennek a feltételnek a teljesítését szolgálja – hangsúlyozza a szerzőpáros.

A segítőgépezet beindul, majd csődöt mond

Haiti 2010: A földrengés pusztító nyomot hagyott a karibi országban. „100 ezer épület dőlt össze, akár egy kártyapakli. Emberek szorultak a romok alá, az utak nem járhatók, és a kommunikáció megszakadt” – írták tudósítások. 300 ezer halott, majdnem kétmillió hajléktalan. A főváros, Port-au-Prince romokban hevert, és vele együtt az ország teljes infrastruktúrája, 15 minisztériumból 13 összeomlott.

A földrengés utáni napokban egy hatalmas „segítőgépezetet” helyeztek üzembe. Németországban is nagy lendülettel gyűjtötték az adományokat.

„Ez talán minden idők legnagyobb katasztrófája. Az Action Németország segít, tíz segélyszervezet fogott össze. Sürgősen szükségünk van az ön adományára” – mondta a „Deutschland Hilft” egyik televíziós szpotja.

Németországban sok embert nagyon megérintett a katasztrófa. 230 millió euró adomány gyűlt össze. Becslések szerint világszerte 10-14 milliárd dollár áll rendelkezésre Haiti újjáépítésére. A nagy szervezetek – ENSZ, Vöröskereszt – mellett több ezer nemzetközi civil szervezet is jelen van. Menedékeket, iskolákat, utakat építenek.

Haiti valódi újjáépítésére soha nem került sor

A beígért rekonstrukció soha nem valósult meg. Az újonnan épült települések üresen maradtak, az iskolákat soha nem használták, a pénz tisztázatlan csatornákon szivárgott el. Még Haiti vezető politikusai is bukott államként írják le az országot. A Világbank becslései szerint a lakosság háromnegyede még mindig a szegénységi küszöb alatt él, és több mint felének kevesebb, mint napi egy dollár áll rendelkezésére. A gazdasági erőforrások és a politikai hatalom az elit kezében összpontosul.

A cikk folytatása ITT olvasható