Orbán Viktor beszédét egy héttel megelőzve, Gyurcsány Ferenc is elmondta a maga évértékelőjét. A téboly korlátját feszegető beszédében kijelentette: ő volt az ország vezetője, ő az ország vezetője ma, s ő lesz az ország vezetője a jövőben is. Nemcsak arról van szó, hogy ez a hármas tagolás igencsak hasonlít a „Lenin élt, Lenin él, Lenin élni fog” című tétel ritmikájára, hanem benne van az az olthatatlan hatalomvágy is, ami Gyurcsányban él attól a pillanattól fogva, amikor tizenéves fejjel a kommunista ifjúsági szervezetnél bekapcsolódott a hazai politikai életbe.

A szélesebb értelemben vett közvélemény egyébként úgy értelmezte, hogy Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéddel megbukott. És így értelmezte több MSZP-s potentát is, a háttérben már meg is indultak azok az alkudozások, melyeknek azt kellett volna eldönteniük, ki lép Gyurcsány Ferenc helyébe. Egyes renegát MSZP-s politikusok fejében még az is megfordult, hogy jöhet egy hajnal, amikor éles csengőszó ébreszti őket. A rendőrség ugyanis ekkoriban gyűjtötte össze azokat az embereket, akiket a különböző videofelvételek és „lakossági információk” alapján az október 23-i események vezéralakjainak tartott. Az MSZP-ben attól féltek, hogy ezzel a lendülettel pártbeli ellenfeleit is félreállítja Gyurcsány Ferenc.

Egyébként Gyurcsány még csak-csak elviselhető ellenzéki szerepben, már ami hisztériával, széles színpadi gesztusokkal fűszerezett fellépéseit illeti. Amivel meg is tartott egy szűkebb szavazótábort. Próbálkozott azzal is, hogy maga köré gyűjtse a hazánkba érkező migránsokat, akik ha nem is kaptak volna mindjárt szavazati jogot, talán az utcai demonstrációk vad seregévé lehetett volna formálni őket néhány őrült, amúgy sohasem teljesíthető ígérettel.

Az a klasszikus értelemben vett baloldali tömeg, a melósok, a bérből és fizetésből élők széles osztálya, amelyet Gyurcsánynak képviselnie kellene, réges-rég elpártolt mellőle. A pártkongresszusok szószékein arányosságról, igazságosságról, szolidaritásról beszélt, de közben tíz órára növelte a napi munkaidőt saját üzemében. Egyébként pedig rendszeresen szót emel azokért, akiket szerinte szándékosan a létminimum szintje alá nyomott Orbán Viktor. Hát adhatna nekik valamit abból az egymilliárdos osztalékból, amit nemrég vett fel. Életének és nyilatkozatainak ellentmondásaira a zsigeri orbánozásban vélte megtalálni a gyógyírt.

Azt, hogy Gyurcsány csapnivaló kormányfő, maga is elismerte őszödi beszédében. Feltehetőleg nem is érdekli a kormányzás tartalmi része, csak a hatalom, amit a kormányfői poszt adhat. Gyurcsány politikai hitvallása az úgynevezett komprádor pozícióra épül, ami olyan helytartói szerepet jelent, amelyben korlátokat és fenntartások nélkül biztosítja a globalista világ számára Magyarország erőforrásait. Cserébe a globalista pénzügyi központok a hatalom trónusán tartják őt, minden körülmények között. Csakhogy 2006-ban látványosan összeomlott ez az egyezség. Gyurcsánytól azt kérték gazdái, hogy turbulenciák nélkül biztosítsa a globalizmus számára a magyar erőforrásokat, sőt, kommunikálja azt, mintha ez a kiszipolyozás kifejezetten a magyar társadalom fejlődését és érdekeit szolgálná.

Csakhogy a hatalom bolondja nem kommunikált. S ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy egy alaposan „megvariált” pénzügyi, költségvetési elszámolással csúnyán megvezette az EU-t, megérthetjük, hogy szép csendesen lemondtak róla. Most úgy áll a dolog, ha a Nyugaton múlik, Gyurcsány Ferenc nem lesz miniszterelnök.

Feladni persze nem adja fel. Na igen, a józan belátás képessége mindig is hiányzott belőle. Ami biztos: személye hosszú távon is garantálja az ellenzék súlyos megosztottságát, a jelek szerint a balliberális oldalon nincs is recept arra, miként csillapíthatnák ezt a feszültséget. Botka Lászlónak, az MSZP miniszterelnök-jelöltjének sincs idevágó ötlete, hiába kötötte ki, hogy népszerűtlen, tekintélyüket vesztett politikusok ne terheljék a kampányát, továbbra is számolnia, vagy még inkább küzdenie kell a DK zabolázhatatlan elnökével.

Aki először úgy tett, mintha elfogadná Botkát mint a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, feltéve, ha Botka a DK programjával lép színre. Ebben a programban szerepel a kétlépcsős társadalombiztosítási rendszer gondolata is, azaz ha keveset fizetsz, akkor csak a náthából gyógyítanak ki… Botka persze tudja, ezzel nem lehet odaállni a választók elé.

Látva az MSZP meglepettségét, s a nyomában fellépő pillanatnyi zavart, Gyurcsány mindjárt emelte is a tétet, s kinevezte magát az ellenzék egyedüli miniszterelnök-jelöltjévé. Csak azért mérges Lengyel Lászlóra, akit a baloldal királycsinálójának tart, mert nem belőle akar királyt csinálni. Sőt, kiszorítaná őt mindenféle baloldali szervezkedésből, mint a kudarc garanciáját.

Lengyel László hirtelen feltűnése és aktivitása meglepő. Legalább annyira az, mint amikor az Antall-kormánynak szeretett volna – szép javadalmazásért – tanácsokat adni, egy feltétele volt csupán, hogy a sajátjai meg ne tudják. A jelek szerint most az ő kezébe adta a sorsát a balliberális oldal.

Valahol itt, a belharcok, a palotaforradalmak vonalánál van egyébként Gyurcsány Ferenc kompetenciaszintje. A kormányzati munka magasságában már kevés neki a levegő. Vajon tudja-e egyáltalán, hol tart a világ, amikor migrációs fenyegetések, kulturális karambolok, környezeti problémák, pénzügyi zavarok és háborús feszültségek rendszerében élünk, melyben minden eddiginél élesebben áll szemben a nemzeti szuverenitás és a globális uniformizáltság eszméje. Egy okosabb fegyverhordozó, ha van ilyen a DK-ban, csendesen megszólíthatná a császárt, hogy „felség, a csata végképp elveszett, ideje visszavonulni”.