Személyiségkatasztrófa

Mit szólna a kedves olvasó, ha azt mondanám, hogy a nap, amikor semmit nem tehet észrevétlenül, elérkezett? Merthogy elérkezett. S miközben klímaválságtól, valutakrízistől, éhínségtől, háborúktól félünk, szépen lassan eljutottunk arra a pontra, hogy egyetlen nagy gépezet mechanizmusának picinyke fogaskerekeivé váltunk. Rémisztő? Igen. Igaz? Igen.

Nem vagyunk egyedül

Sétálunk a polcok között, és a mobilunk jelzi nekünk, hogy ezt vagy azt a terméket most leértékelten megvásárolhatjuk. Jó dolog, ugye? Naná! Letöltöttük azt az alkalmazást, ami mindezt lehetővé teszi telefonunk számára. Igen kényelmes, időt és pénzt takarít meg nekünk. Látszatra. Mert közben valami más is történik a háttérben. Itt van ugye a Google-oldalunk, ami a Gmailtől kezdve a Facebookon és a YouTube-on át az ég egyadta világon mindennel össze van kötve. S a mobilunk ezeket az információkat azon nyomban továbbítja is a megfelelő helyekre.

Amikor tehát este bejelentkezünk a közösségi oldalra, csodálkozva látjuk, hogy olyan hirdetések kezdenek előjönni a hírfolyamban, amik valamilyen módon az alkalmazás segítségével igencsak személyre szabottak. Ehhez társulnak még a Google-kereséseink által nekünk ajánlott hirdetések (nemcsak árucikkekben, hanem publicisztikákban, filmekben, zenékben), s máris láthatjuk, hogy az életünk nyitott könyv a Nagy Testvér számára. Pláne, ha még a helymeghatározást is bekapcsoltuk a készülékünkön.

Senkit sem érdeklő evidenciák

Ezek azok az egyértelmű XXI. századi dolgok, amikről mindenki tud, amiket mindenki tapasztal, de amelyek igazán csak nagyon keveseket érdekelnek. A többség úgy van vele, hogy hát mi baj lehet ebből? Pedig számos bajforrás melegágya lehet az ilyesfajta nyomon követés. Amikor például arról hallani, hogy a mindenhol ugyanazt a jelszót használó illető számlájáról nagy összeget emeltek le online csalók, akkor gondoljunk arra, hogy ez velünk is megtörténhet. Annál is inkább, mivel a legtöbben kényelmi okokból ugyanazt a jelszót használják mindenhová.

S ugyancsak megtörténhet velünk, hogy ez az egész nyomon követés irányítottá válik. Nem feltétlenül akarunk már ugyanabból a boltból vásárolni, és szívesen kipróbálnánk valami új éttermet is. De mivel állandóan ugyanazok a hirdetések tolulnak elénk, a változtatásra vonatkozó döntéseinket rendre elodázzuk. És szép lassan nem mi használjuk a rendszert, hanem a rendszer használ minket.

A mások élete

Pedig az egyedülléttel, ha okosan használjuk, nincsen semmi baj. Sőt! A virtuális vagy társasági offline segíthet minket kiragadni azokból az áramlatokból, amelyek örömtelenséggel, frusztrációval töltenek el minket. Ki ne érezte volna már azt egy séta vagy egy családi kirándulás során, hogy nem is hiányzik a tévé vagy az internet? Hogy erdőt járva vagy hegyet mászva egyszerűen senkit nem érdekelnek sem a választások, sem a klímakatasztrófa? Mert az egyedüllét messze nem a magány szinonimája. Ahogyan a folytonos digitális jelenlét sem a jólértesültség vagy a hasznosság záloga. 

Persze ezek után a bizonyos kirándulások után úgy térünk vissza otthonunkba, hogy még az előszobában járunk, de máris kapcsoljuk be a tévét, vesszük elő mobilunkat, indítjuk el asztali gépünket, s csatlakozunk rá újra arra a „second life-ra”, ami mindent tud rólunk. Még azt is, amit nagyon el szeretnénk titkolni. A gépek és alkalmazások mögött pedig, a háttérben, nagyon messze hús-vér emberek vannak. És mi pontosan azt az életet éljük, amit ők akarnak. 

***

Az emberek manapság főleg a klímakatasztrófa vagy a háborús fenyegetettség miatt pánikolnak. Pedig az első számú veszély az, hogy elveszítjük saját személyiségünket, s egy totálisan irányítható egyenemberré válunk. Túl gyorsan változik minden. S a felgyorsult világ híráradata paradox helyzetet eredményezett: már nem mi használjuk az információkat, hanem az információk használnak minket.