Szemüvegem története
„Más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem.”
(Gárdonyi Géza)
Szemüvegem története nemcsak szemüvegem története, hanem Magyarország, sőt Nagy-Magyarország története is egyben. És igen messziről kezdődik, hogy aztán igen hamar a közelmúlt történéseihez érjen. Történt, hogy unokahúgom kislányának valami igen speciális szemüveget kellett elkészíttetni. Az „igen speciális” mifelénk a megfizethetetlen szinonimája. S amikor rokonom már végső elkeseredésében nem tudta, kihez forduljon, valaki akkor ajánlotta neki a nagykürtösi optikust.
***
A nagykürtösi optikus Nagykürtösön él, és szakmáját tekintve optikus. Fogalmam sincs, mióta tevékenykedik e minőségében „ebben az ősi szláv városban”, mely mostanság az egzotikus hangzású Veľký Krtíš nevet viseli, és tizenkétezres lakosságából legalább hatszázötvenen mondhatják anyanyelvüknek a magyart. Az azonban teljesen biztos, hogy e helyt gyakorolja szakmáját a hatszázötvenbe tartozó optikus, mégpedig a boltjában, minek neve Optika. Szeretem az ilyen sallangmentes megjelöléseket, amikből rögtön következtetni lehet a funkcióra. Nem úgy, mint például a „felnőtt film” esetében, ami lehetne akár Fassbinder vagy Bergman is, ennek dacára történéseiben inkább a Pentateuchus Szodomára vonatkozó fejezeteire hajaz.
De hogy el ne felejtsek visszakanyarodni az alaptörténethez, az optikus munkája igen bevált unokahúgom kislánya esetében. Pontos árakat ugyan nem tudok mondani, de nem is fontos. Hiszen a léptékekre következtetni lehet majd beszámolóm végén. Úgy döntöttem ugyanis, hogy a változatosság kedvéért vizuálisan is megtekintem a barlang falán lévő árnyakon kívüli valóságot (v.ö. szeretnék újra látni). S mivel jelen pápaszemem ezt a vizualizációt csak korlátozottan tette lehetővé, elhatároztam, hogy én is felkeresem ezt a felvidéki palóc szemgyógyászt.
***
A Balassagyarmattól tartó hosszú, viszontagságos út végeztével húsz perc alatt ott voltam Optika nevű boltja bejáratánál, s persze be is mentem, hiszen az ajtószerű lyukakat még egész jól meg tudtam különböztetni minden mástól, ahogyan az elefántnál nagyobb állatokat és a velem egy háztartásban lévő embereket is szinte azonnal felismertem.
No, optikus uram először is a számítógépes szemvizsgáló elé ültetett. Aztán az onnan kapott adatok alapján kalibrálta a lencséket, s azokat az állítható optometriai keretben reám adta. Majd megkért, hogy olvassam el a bolt falán található tábla feliratát. Mit ne mondjak, bár még életemben nem csaptam karikát, de ez a biflázás most úgy ment, mint a karikacsapás. Disszonancia csak akkor támadt közöttünk, amikor kinyitotta az üzlet ajtaját, és megkért, hogy nézzek kifelé az utcára. Muszáj volt megjegyeznem, hogy sajnos nem beszélem az ékes szlovák nyelvet, tehát lehetőleg ne kérjen meg arra, hogy bármit is leolvassak odakint. De csak arra volt kíváncsi, hogy – az ő szavaival élve – nyugodt-e a látásom? Nyugodt volt. De annyira durván nyugodt, hogy csak úgy áramlottak ki szememből az alfahullámok.
Aztán végül megszületett a végleges beállítás, és megbeszéltük, hogy mi mindenre van szükségem. A végleges lista így nézett ki:
– Számítógépes szemvizsgálat, majd mechanikus finom-korrigálás
– Csiszolt lencsék
– Fekete műanyag szemüvegkeret
– A keretre mágnesesen csatolható, UV-szűrős napszemüveg feltét.
– Puha tok a napszemüveg feltétnek
– Kemény tok a szemüvegnek
– Új lencsék a régi szemüvegkeretembe
Ezekért pediglen mindösszesen fizettem magyar pénzbe átszámítva 26.080 forintot. Viszont e „horribilis” összeg fejében legalább iszonyatosan sokáig kellett várnom: a mester csak másnap délre lett kész a két szemüveggel.
***
Mindez már igen-igen régen volt. Úgy két éve. Abban az ősi korban, amikor emberek jártak az utcán, vendéglők üzemeltek a városokban, és nem kövezték meg az utasok azt, aki a 4-es 6-oson elköhintette magát.
Hogy miről jutott eszembe pont most ez a régi történet? No, hát arról, hogy ez a bizonyos szemüvegem tegnap majdnem összetört. Ám nem ettől ijedtem meg, hanem attól a felismeréstől, hogy hopp, ha valahová, akkor pont Felvidékre most aztán sehogy se mehetek át.
Pedig olyan közel van! Ahhoz, hogy lássam, csak ki kell néznem az erkélyablakon. Már ha épp látok.
