Szerelem a korona idején

„A szerelem a sorscsapások közepette megnő és megnemesedik.”
(Gabriel García Márquez)

„Ilyen csak egyszer van egy életben” – mondta telefonon Lajos bácsi, aki épp harmadik feleségét taposta. „Élvezzétek ki, amíg lehet!” – súgta oda nekünk Viberen Ancsa, a legjobb virtuális barátnőm. S mi megfogadtuk mind a kistérségi Don Juan, mind az avatar barátnő tanácsát. Összeházasodtunk.

***

Amikor János a karantén negyedik napján megkérte a kezemet, azt sosem felejtem el. Azt mondta: „Katalin, én akkor most megkérem a kezedet!” Tudtam persze, hogy forral valamit, hiszen azt mondta, ne menjek ki a konyhába az elkövetkezendő fél órában. Én persze amúgy se mentem volna, mivel az a házvezetőnő dolga, aki most ugyan saját otthonában karanténkodik, de a régi szokásokat nem tudja az ember pár nap alatt levetkezni. 

Amikor viszont mondta, hogy most már kijöhetek… könnybe lábadt a szemem a látványra. Kellemes félhomály (csak a páraelszívó lámpája világított), lágy muzsikaszó (a Bartókon épp a Lammermoori Luciát adták), az asztal pedig csodálatosan megterítve. Még arról se feledkezett meg, hogy az iPhone-ját a mécses applikációval az asztal közepére tegye. S miközben kanalaztuk a krumplis tésztát, amit ő készített, egyszer csak felém fordult, és azt mondta: „Katalin, én akkor most megkérem a kezedet!” Azzal ünnepélyesen féltérdre ereszkedett, és az ujjamra húzta a saját maga által home office-ban home made gyártott alufólia gyűrűt.

***

Az esküvőt a karantén tizedik napjára tűztük ki. Persze annak rendje és módja szerint elküldtük a meghívókat Messengeren, s mindegyikhez csatoltunk egy CIB-es meg egy OTP-s számlaszámot is, ahová a nászajándékokat várjuk. Egy külön kis levélkében azt is megírtuk, hogy ki mit süssön odahaza, szóval, hogy mi lesz a menü. Nem nagy cucc, húsleves, rántott hús pürével, aztán a végére sarokház és kávé. A biztonság kedvéért recepteket is mellékeltünk. Drága Jánosom! Drága édes Jánosom már ekkor megmondta: „Katalin, ez meglehetősen költséghatékony lakodalom lesz.” Így mondta. Ezt mondta az ő szájával. Azzal az ennivaló szájával. És nem beszélt a levegőbe, hiszen kockázati elemző. Az ő ötlete volt, hogy ha már úgyis itt és így vagyunk, akkor tegyünk legalább valami hasznosat. 

Ahogy a hívogatásnak vége lett, azonnal bevonultam a gardróbszekrénybe, hogy elkészítsem a nappali függönyéből az esküvői ruhámat. Varrni ugyan nem tudok, de van tűzőgépünk. A webkamera felbontása miatt amúgy se látszanak majd a részletek. Közben az én ügyes és okos Jánosom keresett egy online papot. Péter atyára esett a választása, aki nagyon rendes embernek tűnt, és viszonylag olcsón elvállalta a szertartást, bár nem tudjuk, milyen felekezethez tartozik. Még azt is megkérdezte, hogy milyen YouTube-zenéket válogasson.

***

A szertartás gyönyörű volt. Live streamben adtuk, s a szép számmal érkező lájkokból és kommentekből arra következtettünk, hogy minden kedves vendég jól érzi magát. Csak egyszer adódott egy kis probléma, amikor egy pillanatra elment Péter atya képe, aztán arra jött vissza, hogy a tisztelendő ezt mondja: „…csába ennek a szarnak is, ez is most lett vírusos, bassza meg!” Ezen úgy picit elmosolyodtunk, hiszen pont a vírus volt az, ami összehozott minket. A kijárási tilalom ugyanis pont akkor ért minket, amikor az én jó Jánosom fent volt nálam biztosítást kötni. Épp a nappaliban ültünk, és a kérdőívet töltöttük ki, amikor bemondta a tévé az azonnali hatályt. Istenem, de rég is volt! Már tíz napja… Olyan, mintha csak tegnap történt volna…

Amikor az Igen és a Nem opciók közül összefont kezeinkkel az Igenre klikkeltünk, majd közvetlenül ezután elutaltuk Péter atya paypaljára a szertartás díját, mindkettőnknek könnybe lábadt a szeme. Ki gondolta volna? Ki gondolta volna akár még két hete is, hogy az életünk ilyen csodás fordulatot vesz? Hogy örökre itt ragadunk a mi kis szerelemkaranténunkban, egymás szívét markolva, mint két, jókora mellkasi szorító fájdalom? Édes-bús melankóliánkból csak a sok „Gratulálok” Facebook-app csilingelő hangja hozott vissza a jelenbe, meg egy csengőhangos zenére felnyíló ablak, miszerint Barbara, aki ismerkedni szeretne, csak 350 méterre van tőlünk.  

***

Nászútra a fürdőszobába mentünk. Teleengedtük a kádat melegvízzel, fürdősóval jól meghintettük, relax zenét kerestünk a Spotify-on, aztán kibontottunk egy üveg pezsgőt, és átadtuk magunkat a mámornak. Csodálatos életünk lesz. Én csinos vagyok, fiatal és gazdag, Jánosom pedig öreg és szegény. Ennyi ellentétnek muszáj volt vonzania egymást. És bízvást elmondhatom: nekem közel, s távol ő az egyetlen férfi az életemben. Amíg a vesztegzár tart, egész biztosan!