Szombat délelőtt az LMP etikai bizottsági ülésén Sallai Róbert Benedek országos titkár le- vagy megütötte, fel- vagy ellökte Hadházy Ákos társelnököt, de olyan verzió is napvilágot látott, hogy hozzá sem ért. Ezen utóbbi lehetőség szerint tehát Hadházy maga rúgta volna fel saját magát a székével együtt azért, hogy miután sikeresen beütötte a fejét a radiátorba, az egyik budapesti kórházban kényeztethesse tovább magát. 
 


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Szél Bernadett most Sallai Róbert Benedek lemondását követeli, aki meg azzal vádolja az elnökasszonyt, hogy közpénzből kialakított ruhatárral és „több százezres fodrász-számlákkal” varázsolta trendivé pártvezetői toalettjét.

A vita eldurvulásának előzménye Hadházy Ákosnak a sajtóban tett azon nyilatkozata, amely szerint az országos választásokat megelőző LMP-s visszaléptetéseket a korábbi elnök, Schiffer András és párttársa, Sallai Róbert Benedek torpedózta meg. Hadházy szerint ugyanis a korábbi elnök sokmilliós perrel fenyegette meg azokat a jelölteket, akik a párthatározattal szembe menve lemondanak egyéni indulásukról, a náluk esélyesebb ellenzéki jelölt javára. Schiffer és Sallai tagadják a vádakat, Schiffer Hadházyt is perrel riogatja. Hadházy ellen egyébként már a választások előtt elindult az etikai vizsgálat az LMP-n belül, az ellenzéki összefogásra való buzdítás miatt. 

Két napja folynak a nyilatkozatháborúk egy olyan szégyenletes ügyben, amely után jó érzésű ember inkább csendben maradna, és magába fordulva elemezgetné, hogyan juthatott el a helyzet idáig, vagyis – ne kerteljünk – a „munkahelyi verekedésig”.

Annak felderítésére, hogy a szóban forgó feszültségek miért, és mióta mételyezik a pártot, nyilvánvalóan számos televíziós interjú, és újságcikk jelenik majd meg a következő hetekben. A pártpolitikai konzekvenciákon túl azonban az esetnek szomorú emberi-etikai tanulságai is vannak.

Az ügy főszereplői országosan is ismert politikusok, diplomás, saját területükön sikeresnek mondható szakemberek, úgynevezett hangadók. Szél Bernadett – a párt egyik társelnöke – közgazdász. Hadházy Ákos, a másik társelnök, állatorvos. Sallai Róbert Benedek – a politikától az incidenstől függetlenül is visszavonulni készülő országos titkár – természetvédelmi mérnök és biogazdálkodó. Schiffer András, a korábban mind pártelnöki tisztségéről, mind országgyűlési mandátumáról lemondó politikus civilben ügyvédi irodát vezet, és az LMP „tanácsadója”. 

Bármennyire bonyolult érdek- és erőviszonyok feszülnek is közöttük, példát kellene mutatniuk az embereknek! Ehelyett azonban fenyegetőznek, pereket helyeznek kilátásba, vádaskodnak, és úgy tűnik, hogy már a tettlegességtől sem riadnak vissza. 

Az ember csak kapkodja a fejét. 

Mintha tetteiért senki sem akarna felelősséget vállalni. Sallai Róbert Benedek ugyanabban a Facebook posztban, amelyben tagadja, hogy megütötte volna Hadházyt, a túzokdürgés rejtelmeit ecseteli, és a „barna rétihéják mező feletti vitorlázásáról” mesél. Később ugyan bocsánatot kér párttársától, de kijelenti, hogy párttagságáról nem mond le. Hadházy a szombat délelőtti eszméletvesztése ellenére – Sallai szerint – délután már a Kossuth téri tüntetésen „tetszeleg”. Schiffer András április 16-án úgy fogalmaz az egyik reggeli tévéműsorban, hogy: „Fogalmam nincs, hogy mi fog következni. Ez a történet így, ebből a szempontból már nem is nagyon érdekel.”

Pedig a választók szempontjából nagyon is fontos a történet. Kíváncsiak lennénk, hogy vajon milyen igazodási pontokat kínál most nekik a Lehet Más a Politika. Az a politikai csoportosulás, amelynek április 8-án egyik társelnöke sem nyerte meg saját választókerületét. Pártlistán országosan 404 425 ember szavazott bizalmat az LMP-nek. Megérett az idő arra, hogy bocsánatot kérjenek tőlük!