Tavaszi nagytakarítás

„Azok elől, akik takarítanak utánad, semmit sem lehet eltitkolni.”
(Mark Lawrence)

A háziasszonyok, valamint a háziasszonyok által munkára fogott „háziemberek” nagyon is jól tudják, hogy elsősorban mit jelent a tavasz, s a közelgő húsvét. Naná, hogy nagytakarítást. S persze minden egyéb mizériát, ami ezzel jár. De néha nem árt kidobni a lomot, hogy az ember helyet teremtsen az újnak.

Nemek csatája

A fenti bevezető annak ellenére igaz, hogy valami felettébb ostoba szeptember végére tette a takarítás világnapját. Igen, világnapja is van neki, méghozzá olyankor, amikor se húsvét, se karácsony, se másfajta sátoros ünnep közel s távol. Na, de nem baj. A lényeg, hogy a most elkövetkezendő néhány hét felszínre hoz olyan dolgokat is, amik eleddig láthatatlanok voltak szemeink előtt. Példának okáért itt van mindjárt a szekrény hátulja, s az azzal párhuzamos falfelület, amely természetes élőhelye a porcicáknak (angol anyanyelvűek esetében pornyusziknak), s számos olyan dolognak, melyeket valamiért jónak tartottuk a szekrénytetőre pakolni, pedig méretük kisebb volt, mint a szekrény és fal közti rés. Ugyanez igaz azokra a szerves vagy szervetlen tárgyakra is, amiket cipővel, papuccsal véletlenül vagy szánt szándékkal rúgtunk bútorunk alá, avagy kisállataink játékos kedvének áldozataiként landoltak búvóhelyükön.

Ez a fajta munka (t.i. a szekrények elhúzása) az a fajta műveletsor, amelyben leginkább megmutatkozik az egész tevékenység álságos volta. Mert ki akar takarítani? A nő. És ki fogja elhúzni a bútorokat? Persze, hogy a férfi! A nemek közti egyenjogúságnak ez az ordító ellentmondása eónok óta ott lappang minden családban. S csak némileg enyhítette e súlyos problémát a svéd bútoráruházak azonféle kínálata, ami csupa olyan bútorral pakolta tele otthonainkat, amelyek súlya nem sokban különbözik a mögöttük lévő szöszmöszök súlyától. Ám ebben az esetben is a férfi végzi a fizikai, míg a nő a logisztikai munkát, évente járva meg a nemeknek ezt a különösen bizarr tavaszi hadjáratát. 

Minőségi kritériumok

S hogy az egésznek legyen valami szarkasztikus bája, a takarítási rovancsnak meg kell felelnie néhány alapkövetelménynek. Ezek legfontosabbika, hogy fenyőtű sehol sem maradhat. Nem, a kanapé mögött sem! Nem, a karácsonyfadíszek dobozainak alján sem! Erre az egyre valamiért annyira háklis minden asszonyszemély, mint a bajuszgyantázásra. 

És ha már itt tartunk, a fent említett csata fegyverei közt bizony jókora adag pszichológiai hadviselés is fellelhető. Kezdve a „majd epilálok, ha befejeztük”-től a „bárcsak a felmosáson járna annyit az eszed, mint a szexen”-ig. Ezzel bizony nem lehet mit kezdeni. Jó ideje már, hogy pszichológiában jártas professzorok, nemzetközi hírű társadalomtudósok, s egyéb intellektuális csepűrágók próbálják megfejteni, hogy a nők által házimunkára fogott férfiak esetében a szebbik nem mikor motivál, s mikor demotivál az esetleges együttlét ígéretével, avagy annak megtagadásával.

S a minőségi kritériumok bizony itt is megjelennek. Amilyen alapos maga a rendrakás, valamint amennyire kooperatív a férfiember, olyannyira lesz díjazva vagy éppen ignorálva vágyteli közeledése. Mármint akkor, amikor mindennek vége, rend és tisztaság lengi be a hajlékot, s a megfáradt brigád pihenőre távozik. Ilyenkor tapasztalható az a fajta antagonisztikus ellenét, ami a következőkben nyilvánul meg: az egész napot átparancsolgató nő végre díjazni akar, míg a bútortologatásban és ruhacipelésben megfáradt férfi pihenni vágyik. Ugyanis a férfira a vágy mindig a takarítás ideje alatt tör rá óhatatlanul és kikerülhetetlenül, míg a nőnél a takarítás maga a beteljesedés felé vivő előjáték.  Ez a minőségkülönbség pedig nagyjából akkora mértékű nézeteltérésekhez vezet, mint amikor egy teljesen más kontextusban azt tárgyalják az együtt élő felek, hogy melyikük édesanyja készíti autentikusabban az Újházi tyúkhúslevest.

***

Persze mit várhatunk egy olyan helyzettől, ami eleve arra épül, hogy bár a rendet mindenki szereti, ellenben takarítani senki sem szeret? Vagy ha szeret, akkor szeretetét máshonnan elvonva, más, sokkal fontosabb dolgokat nem szeret. És ezt a társadalmi feszültséget bizony semmi más nem oldja meg, csak két-három gyerek, egy loncsos kutya, meg néhány macska. Mert ezek együttes megléte garantálja ugyan a rendetlenséget, de ad helyette egy olyan káoszteli, kissé piszkos, ám annál meghittebb hajlékot, melynek neve otthon. 

Ne feledkezzünk meg tehát barátaim a legfontosabbról: elkerülhetitek a tavaszi nagytakarítást, ha kellőképp szeretitek egymást!