A gyors egymásutánban bekövetkező terrorcselekmények hatására egyre több nyugat-európai politikus üzenné azt választóinak, felveszi a kesztyűt és szembeszáll a terrorral. A pünkösdre időzített londoni merénylet után Theresa May brit miniszterelnök érezte úgy, hogy „ami sok az sok”, majd bejelentette, felülvizsgálná a terrorellenes stratégiát, illetve nagyobb mozgásteret adna a rendőrségnek és a szolgálatoknak.

Változnának a törvények is, egyes terrorizmussal kapcsolatos bűnöket súlyosabban büntetnének, és ami talán a legfontosabb, gátat vetnének az interneten terjedő radikális ideológiának is. A kibertér megtisztítása érdekében Theresa May nemzetközi összefogást sürgetett, hozzátéve, hogy amennyiben ez nem bizonyul elég hatékonynak, készen áll olyan törvénytervezet beterjesztésére, amely Nagy-Britanniát „a legbiztonságosabb online térséggé” teszi.

Olaszországban is gyorsan napirendre került a téma, ott a kezdődő turistaszezon miatt aggódnak a döntéshozók. A meghirdetett új biztonsági protokoll az idegenforgalmi szempontból kiemelt helyekre fókuszál, például lehetővé teszi, hogy kizárják az autósokat a sűrűn látogatott tengerpartokon és üdülőhelyeken az utcákból, elejét véve ezzel a gázolásos merényleteknek, a koncertek és más rendezvények látogatóit pedig szigorúbban fogják ellenőrizni. Franciaországban a minap jelentették be, hogy Emmanuel Macron államfő irányítása alatt létrehozzák „a terrorizmus elleni nemzeti központot”, amely egyebek mellett a titkosszolgálatok stratégiai irányítását fogja végezni. A terrorizmus elleni összefogásra szólított fel a svéd belügyminiszter is.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodtan hátradőlhetünk, mondván, nem lennénk most a terroristák helyében. Bár a nagy terrorellenes nekibuzdulásnak kétségkívül lesznek látható eredményei, és sok esetben valóban megnehezíthetik a merényletre készülők dolgát, jelen helyzetben leginkább politikai haszonszerzést szolgál a politikusok keménykedése.

Theresa May négy nappal a választások előtt – és egy nem túl sikeres kampány után – állt elő a szigorítások ötletével, Emanuelle Macron pártja szintén megmérettetésre készül, Olaszország pedig ezen a nyáron sem akar elesni a turizmusból származó bevételeitől. Ebben a helyzetben pedig egyszerűen nem ismerhetik el, hogy nincs százszázalékos védelem, sőt a magányos merénylők ellen szinte alig van kézzelfogható eszközük.

Ráadásul a brit miniszterelnök véleményét („túl sok volt a tolerancia”, illetve ez így nem mehet tovább) sem osztja mindenki. Itt van mindjárt Sadiq Khan londoni főpolgármester, aki szerint nincs itt semmi látnivaló, mivel a terror a nagyvárosi élet része. Khan ezzel koránt sincs egyedül, mióta a terror felütötte a fejét Európában, nyugati politikusok és véleményvezérek egyöntetűen azt szajkózzák, hogy együtt kell élnünk a terrorral, ez ellen semmit nem lehet tenni, vegyük tudomásul.

Ám ha valaki piszkálni kezdi a felelősség kérdését, netán szembesíti őket azzal, hogy tehettek volna a terror elterjedése ellen, mondjuk felelős bevándorláspolitikával, akkor éktelen sivalkodásba kezdenek, és hullarablót kiabálnak. Pedig a neheze még hátravan.

A terrorfenyegetéseket elemző belga központ például több mint hatszáz dzsihádistát tart nyilván országszerte, köztük nyolcvan radikális hitszónokot, de figyelemmel kísérnek mintegy húsz magányos farkasnak tartott potenciális merénylőt is. Legalábbis ennyien kerültek a hatóságok látókörébe, és persze nem csak Belgiumban ilyen rossz a helyzet.

Ráadásul az Iszlám Állam külföldi harcosainak hazavándorlása még előttünk áll, és ha a nyugati vezetők mindezt megfejelik azzal, hogy fontosabb nekik a migránsok betelepítése, mint az állampolgárok biztonsága, akkor még az unokáink is kivehetik majd részüket a terror elleni harcból.