„Az olyan emberek, akik neheztelnek a világra, mindig nagyon veszélyesek. Úgy gondolják, hogy az élet az adósuk maradt valamivel.” (Agatha Christie)

Egy születésnapi ajándékot átadhatunk úgy is, hogy ki sem vettük a reklámszatyorból, amibe a boltban rakták. A legtöbben azonban mégis színes papírba csomagoljuk, szalaggal kötjük át, masnival ékesítjük, s tán még üdvözlőkártyát is mellékelünk hozzá, amire a jókívánságainkat írjuk. Már persze ha nem azon az állásponton vagyunk, hogy születésnapra felesleges ajándékozni, sokgyertyás tortára elszórni a pénzt, s úgy egyáltalán, rokonokat, barátokat hívni. Augusztus huszadika Magyarország születésnapja. És már megint előjöttek a „spórolósok”.

Lélegeztetőgép

Ezek a bizonyos spórolósok valójában egyáltalán nem akarnak spórolni. Csupán azt tartják megjegyezni dörgedelmesen minden évben, hogy micsoda pazarlás tízmilliókat az égre lőni, miközben ezt a pénzt odaadhatnák a kórházaknak. Mert, ugye… lélegeztetőgép. Ez a fixa ideájuk. A lélegeztetőgép. Mert ezt olyan könnyű kimondani, megjegyezni. Ha rajtuk múlna, nem is lenne más ebben az országban, csakis lélegeztetőgép. Se stadionok, se autópályák, se plázák, se gyárak, se színházak, de tán még kórházak se. Csak lélegeztetőgépek. Mindenhol. Akárhol.

Ami a legszomorúbb, hogy ezen a ponton csatlakoznak a történethez a mérsékelten pártolók, akik valami olyasmivel kezdik, hogy „van benne azért igazság”. Mert hát sosem állt még ilyen rosszul az ország, soha ennyi szegény, soha ennyi kivándorolt, soha ez, soha az. A lényeg, hogy egytől egyig minden negatív legyen. Szóval a felsorolásban soha nem kaphat helyet olyasmi, hogy „soha ilyen jólét”.

Az ünnep az ünnep

Ők azok, akik azzal példálóznak, hogy az államkassza olyan, mint egy család költségvetése. Ha nem jut rá, akkor nem jut rá. No, hát messzebb már nem is járhatnak az igazságtól. A családokban ugyanis pontosan a születésnapok, a névnapok, a karácsony azok az ünnepek, ahol akkor is jut ajándékra, ha év közben minden másra alig. Ha van, amin az ember a lehető legritkábban spórol, az pont az ajándék.

Az ünnep az ünnep. A nemzeti ünnep pedig nemzeti ünnep. Nem pártokról szól, és pláne nem a kormánypárt dicsőségéről. A tűzijáték sem az éppen soros vezetőt hivatott éljeneztetni. Egész egyszerűen csak dukál. Mondom ezt úgy, hogy én magam egy fahatost nem adnék a színes durrogtatásért. Ám rengetegen imádják nézni. Szép ruhákba öltöznek, kimennek a rakpartra, jól érzik magukat, egyszóval… ünnepelnek. Magyarországot. A hazájukat. A hazánkat.

Fotó: MTI/Lakatos Péter, archív, szerk.

Esetleg a kutya- és macskatartók háboroghatnak még, hogy de hát az állatok félnek. Igen, félnek. Minden állat fél az erős zajoktól, a villanó fénytől. Szerencsére az állami tűzijáték időpontja ismeretes. Az önkormányzatiaké is. Mi több, minden más tűzijáték bejelentési kötelezettséggel jár, nemcsak a hatóság felé, de a szomszédok felé is. Ha tehát tudjuk ezek pontos helyét, idejét és időtartamát, jó előre felkészülhetünk az állatkák elzárásával erre az időre. Ilyen egyszerű.

Lehet ám segíteni

Amikor gróf Széchenyi István legendás felajánlását megtette, nem azt mondta, hogy „és felajánlom a nemzet javára az Andrássy György egy évi jövedelmét!”, hanem a sajátját pakolta bele a nagy közös kalapba. Mondhatnánk most erre, hogy a költségvetés összege, amiből a tűzijáték is fizetve van, az adókból származik, s mint olyan, köztulajdon. Ez így van. Csak hát nem véletlenül van itt ez a fránya demokrácia. Ha négy évre megválasztottuk tisztségviselőinket, akkor a voksainkkal annak a lehetőségét (na meg felelősségét) is rájuk testáltuk, hogy ők sáfárkodjanak a közvagyonnal.

Képzeljük el, ha beteljesedne ennek a mi szedett-vedett liberális ellenzékünknek az álma, és mindenről közvetlenül döntene a nép! Minden hétre jutna egy milliárdos költségvetésű népszavazás. A büdzsé jó része másra se menne el, mint népszavazásra. Arról nem is beszélve, hogy még a legalapvetőbb szükségletekért is külön lobbit kéne folytatnia a kormánynak, hiszen az ellenzék bármilyen kormányintézkedést képes megtorpedózni.

De a végére egy igen jó hírt is tartogatok. Aki szerint a költségvetés erre jutó összegét lehetne másra is költeni, az nosza, költse másra! Nem annyira bonyolult. Először is, szóljon a családtagoknak, hogy idén nem lesz ajándék egyetlen ünnepen sem, mert fontosabb dolgokra kell a pénz. Az ajándékokra szánt pénzt azonnal különítse el a családi kasszából. Aztán mondjon le, mondjuk, a napi kávé-, cigi- vagy alkoholadagjának a feléről, és ennek az árát is csapja hozzá. Majd az így keletkezett summát vigye be a legközelebbi kórház pénzügyi osztályára. Nagyon fognak neki örülni. Bár azt nem garantálhatom, hogy lélegeztetőgépet vesznek belőle.

A jótékony célra adományozott összeget leírhatja az adóalapjából, tehát ezzel is kevesebbet kell majd adóznia.

***

Vagy csak… függetlenül attól, hogy szegények vagy gazdagok, kormánypártiak, illetve ellenzékiek vagyunk-e, szeretjük-e a tűzijátékot, avagy nem, van-e kutyánk, macskánk, vagy se kutyánk, se macskánk, elfogadhatjuk, hogy az augusztus huszadikai tűzjáték egy olyan hungarikum, amit ebben az országban rengetegen szeretnek, és ami hosszú évtizedek óta emeli az ünnep fényét. Kormányoktól és rendszerektől függetlenül.