Valódi és nem valódi választási közhelyek
Kilenc éve nem jönnek rá arra az egyszerű tényre, miszerint Orbán szidásával nem lehet választást nyerni.„Majdnem minden közhely lesz, amit a szívünk erejével kell megismerni s aztán szavakkal elmondani.”
(Márai Sándor)
Uszodák, iskolák, utak és főleg… főleg munkahelyek. Nagyjából így lehetne összefoglalni az október 13-ig legtöbbet ismételgetett szavakat, melyeknek van ám összefoglaló nevük is: választási ígéretek. Egyesek szerint ezek közhelyek. Mások szerint nem. Vajon mi az igazság?
A maghasadás problematikája
Amikor a tudósok rájöttek, hogy instabil anyagok maghasadása révén hatalmas energia szabadul fel, ennek az energiának a hasznosítására két, világosan körvonalazható út rajzolódott ki előttük. Az egyik az energetikai célú felhasználás, azaz a fosszilis energiahordozók leváltása valami újra, valami hatékonyabbra. A másik a hadászati alkalmazás. Az, hogy az emberiség az ő nevetségesen rövid írott történelmében legelőször is bombagyártásra használta ezt a hatalmas felfedezést, meg is határozta annak megítélését a kollektív tudatban. Így alakult ki az a populista, teljesen botor vélekedés, miszerint az atomerőművek veszélyesek és kártékonyak.
Valahogy így van ez a választási ígéretek közhelyességével is. Ha már az első ilyen ígéret után számon kérték volna annak be nem teljesítőjét, nem alakult volna ki az emberekben az a fajta egészséges ellenszenv, ami minden ilyen ígéret élettartamát csupán a megválasztás pillanatáig prognosztizálja. Hiszen ha mindenki minden ígéretet betartana, akkor nem lennének kátyús utak, nem lenne egyes régiókban valóságos vagy látens munkanélküliség, s az ország egész területén egyenlő arányban lenne elosztva minden javadalom, minden tálentum. Csak hát ez sosem volt így, és sosem lesz így. Aki pedig ennek sajátságosan magyar voltát próbálja kihangsúlyozni, annak a kedvéért sietve közlöm: minden országban vannak jól prosperáló és kevésbé fejlett régiók.
Nem mind közhely, ami annak látszik
Ámde vegyük azt a sajátságosan optimális, s reménykedjünk benne, hogy általánosabb esetet, amikor a választandó tisztségre jelölt komolyan gondolja, amiket a kampány során mond. Azaz a többségi népakarat által felhatalmazva beváltja saját választási ígéreteit. Na, ilyenkor szokott előfordulni, hogy a régi vezetés suttogó propagandája elkezdi híresztelni, hogy minden új fejlesztésnek a szakmai alapjait ők fektették le, s minden innováció anyagi feltételeit ők teremtették meg. Ennek bizonyítására előszeretettel keresik fel a kijelentéseikre nyitott sajtóorgánumokat, s harsogják igazukat, melyet a későbbiekben azzal bizonyítanak, hogy „hát a lapok is megírták”. Azaz saját magukból gyártanak hivatkozási alapot saját maguknak.
A fenti optimális helyzet után most nézzük azt a „pesszimális” helyzetet, amikor az ígéret valóban csak ígéret marad. Tegyük fel, hogy a jelölt, miután nyer, s átveszi a régi vezető hivatalát, a dokumentumokba való betekintés után szembesül azzal, hogy nem véletlenül nyert választást. Azaz a baj még annál is nagyobb, mint amilyennek kívülről látszott. Nos, ilyenkor fordul elő, hogy az új (vagy jobb) utak helyett az elmaradt bérek kerülnek előre a listán, s az évek óta ígért kultúrcentrum építése helyett a hónapok óta torlódó közüzemi tartozásokat rendezik.
Valódinak látszó valódi közhelyek
Azt kell hogy mondjam, s nemcsak kormánypárti szimpátiám okán, hanem mert valóban így tapasztalom, hogy a valódi, az igazán, a zsigeri közhelyek az ellenzék térfelén őshonosak. Ez főként abból adódik, hogy nekik még csak komoly, átgondolt programra sincs szükségük a kampányhoz. Elég, ha megvető módon ejtik ki Orbán nevét, majd rögtön utána hozzáteszik, hogy mennie kell. Például a közelgő választáson, mely ugyan önkormányzati megmérettetés lesz, s ilyenformán nem veszélyezteti Orbán Viktor miniszterelnökségét, ám a személyét célzó szitokáradat ez esetben is célravezető.
Legalábbis az ellenzékiek szerint, akik nemhogy a más, de még a saját hibájukból sem tanulnak. Ők azok, akik kilenc éve nem jönnek rá arra az egyszerű tényre, miszerint Orbán szidásával nem lehet választást nyerni. Semmilyet. S ugyanazt cselekedve más eredményt várnak.
***
Minden változik – mondta egykoron Hérakleitosz. S ez bizony hatványozottan igaz a politikára. A választások utáni euforikus öröm ugyanis egycsapásra eloszlik, amikor az új tisztségviselők munkába állnak, s először szembesülnek ígéreteik teljesítésének buktatóival. Szívből remélem, hogy mostantól a legtöbb ígéret a buktatók és akadályok ellenére is teljesül. Pártoktól és egyesületektől függetlenül. (Bár egyesek számára ez a kívánság is közhely csupán.)