Valótlan valóság

„Nem tudták, hogy a belső világ nagyobb a külsőnél és ebben van a boldogság titka is.”
(Nyirő József)

Áll a két divatos hölgy a méregdrága árukat kínáló kirakat előtt. Mellettük koldus fekszik az utca kövén. „Ez a kép tökéletesen leírja a mai valóságot” – mondjuk rá azonnal, s nem is gondolnánk, milyen igazunk van. Csak épp nem úgy, ahogyan elsőre gondoljuk. Mert bizony a legtöbbször becsapnak minket. S ez tökéletesen leírja azt, amit ma valóságnak nevezünk. 

Mit látunk?

Az igazság ugyanis az, hogy pontosan azt látunk, amit akarunk. S azt akarjuk látni, amit láttatni akarnak velünk. A fenti kép elkészítéséhez ugyanis nincs szükség másra, mint egy négyfős társaságra, egy helyszínre, na meg egy fényképezőgépre. Egy nő a kirakathoz áll, egy másik nő fotózza őt, harmadik társuk az utca kövén fekszik szakadt ruhában, a negyedik pedig – miután beállította a kompozíciót – elkészíti a fényképet. Aztán ez a bizonyos fotó már mehet is fel valamelyik közösségi oldalra, hogy ott mindenki ellássa megfelelő számú könnyezős hangulatjellel. 

Persze feltűnik nekünk, de nem igazán törődünk vele, hogy a megosztó valamely nagy biztosítási vagy befektetési cég. Ugyanis ez a fajta lélekkufárkodás erősen meg van támogatva az emberi lélek ismeretében tett manipulációval. Nemcsak maga a kép manipulált, de maga a kép is manipulál. Miután megnézzük, lájkoljuk, s tán meg is osztjuk. Aztán elönt minket valamiféle boldogságérzés, hogy hát ma is tettünk valamit a rászorultakért. Tudattalanunkban pedig, ha akarjuk, ha nem, ott ragad a hirdető cég neve. 

Miért látjuk?

Vannak aztán azok a tudatbefolyásoló folyamatok, amik a közönség ízlésének kiszolgálására vezethetők vissza, azaz a közlő pontosan azt nyújtja, amit szerinte a befogadó elvár. Ennek egyik legjobb példája Ady Endre: Őrizem a szemed című versének előadása, melyet előszeretettel osztanak éltes korú színművészre. Hogyne, hiszen a vers így kezdődik:

„Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.”

Csakhogy amikor Ady a verset írta, 39 éves volt. S bár az életkori megítélés koronként változik, az 1910-es évek embere egészen biztosan nem tekintett vénülőnek egy harmincas évei végén járó férfit. Ma pedig, amikor a negyven az új harminc, kiváltképp megmosolyogtató agg számba venni egy ilyen korú embert. Ám a készítők mégis ezt láttatják velünk, kitörölve az eredeti jelentéstartalmat a folyton betegeskedő, ezer fokon égő hedonista költő tollából, ami pedig valós értelmet ad a költeménynek.

Meddig látjuk?

S ha azt hisszük, hogy csak a szemünk vagy a fülünk van megcélozva a tudatbefolyásolás mesterei által, nagyobbat nem is tévedhetünk. Itt van mindjárt annak a trópusi fafajtának a kérge, amelynek fűrészpora eperízű. Nos… gyakorta esszük ezt joghurtjainkban, fagylaltjainkban. S ez még nem is annyira meglepő, mint az, hogy a citromízt adó citromsavat mostanság már nem a citrusféle gyümölcsének nedvéből, hanem penészgombák és talajbaktériumok váladékából nyerik. Ugyanennyire elgondolkodtató, hogy a négy személy részére ajánlott zacskós tyúkhúslevesekben mindösszesen 2 gramm (szárítatlan formában 7 gramm) tyúkhús található. A próba kedvéért az a háziasszony, aki e sorokat olvassa, próbálja már ki odahaza, hogy 7 gramm csirkehúsból milyen ízű levest tud elkészíteni.

A sort hosszan lehetne folytatni, ám ehelyett még a fentieknél is megdöbbentőbb kijelentést teszek. A szándékolt és tudatos megtévesztések hatására mára az alternatív valóság vált igazivá. S ez bizony sok esetben igaz azokra az állításokra is, amelyeket tényekként hirdetnek. Mivel pedig mára ebben a képzelt világban élünk, három dolgot tehetünk: vagy elfogadjuk, vagy hadakozunk ellene, vagy próbálunk a kettő határmezsgyéjén tartózkodni, ahonnan rálátásunk van mindkettőre. 

***

A képmutatók, az alakoskodók valaha olyan vásári mutatványosok voltak, akiknek az volt a céljuk, hogy a fizetőközönséggel elhitessék a hihetetlent. Egyszerre informatikai és fogyasztói társadalmunk képmutatóit és alakoskodóit ennél profánabb célok vezérlik. Az ízlésünk, a gondolkodásmódunk kell nekik, melyek feltérképezése révén megszerezhetik tőlünk fő zsákmányukat, a pénzünket. 

Se hadakozni, se megbékélni ne akarjunk ezzel. Csak próbáljunk meg néha a képek mögé nézni, a sorok között olvasni, s a szavaknak azt a szavakon túli jelentését megkeresni, ahol az egyetlen valóság szirmonként bomlik ki előttünk, feltárva a külsőnél sokkalta nagyobb belső világunkat.