Hirdetés

Először nem hittem a saját szememnek, ugyanis Kurvák cseréje címmel jelent (jelenhetett) meg egy, a klubrádiós hímvarjú, Arató András jegyezte károgás Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit országgyűlési képviselő asszonyok lemondásáról. (A minősíthetetlen című irományt február 11-én, vasárnap 13 óra 30 perckor dobta fel a Google.)

A toll- (klaviatúra-) forgatás feketeszárnyú lovagja azzal kezdi, amivel előző napi írásában a Klubrádió függetlenobjektív honlapján megjelent írásában befejezte, tudniillik, hogy miként is kellene, lehetne elemezni az elnöki kegyelem körüli „felfortyanás tárgyát”.

A rákövetkező bekezdésben már ismerteti is minden tapintatot és (női) tiszteletet nélkülöző receptjét a szerző, imígyen: „Fordulhattunk volna klasszikusokhoz is a megoldást keresendő: ha nem megy jól a kupleráj, nem a bútort kell lecserélni, hanem a kurvákat.” 

Arató igényesen cizellált megfogalmazásában egyértelmű, hogy a kupleráj a magyar kormányt, a nagy K-ra cserélendők pedig Novák Katalint és Varga Juditot (is) jelentik, csak a bútor kifejezés marad változatlan, konstans.

Korábban írtuk

Aljas módon és a férfi tahóság legalsó határát is felülmúlva a következő szavakkal izmosítja tovább anélkül is egyértelmű minősítését a szerző, amikor Novák Katalin hazautazására utalva azt írja: „A Csokos Asszony érkezése kevésbé volt látványos, ám távozása hasonlóra sikeredett a kollegináéhoz.” Értsd alatta Varga Judit lemondását. 

A szöveg alá – biztos, ami biztos – odaszerkesztették Novák Katalin és Varga Judit közös fotóját is.

Az irigység nem más, mint pokoli szenvedés! Kínjaitól nyüszítve Arató sem áll le, és akár a voodoobabát, tovább döfködi, szurkálja áldozatait, amint fogalmaz, a „két honleányt”, miközben sátáni fifikával azt rebegi, lehet, nem is ők döntöttek a bocsánatról (K. Endre kegyelme), „sem az elhúzásról a melegebb éghajlat felé”.

De még ezek után sem mond le a végsőről, a kegyelemdöfésről, amit a következőképpen visz be: 

„Lemondott hát a két jeles hölgy, tán a közélettől is a fakanál irányába veszik az útjukat (…), ám a kérdés tovább lebeg illiberális kánaánunk felett: elegendő-e ennyi? Vajon a kupleráj nem csak a bútorokat cserélte-e le megint?”

Ezen a ponton a 14 esztendeje emésztő liberális frusztráltság együtt az alkalmatlanok tehetetlen dühével és sárga irigységével annyira elborítja a lovagias Arató bértollnok elméjét, hogy az eladdig alpári módon meghurcolt, ugyanakkor tiszteletre méltó női politikusokat kínjában lecserélendő bútorokra változtatja, amiben logika nincs, de valahogyan a végére kellett érnie a dühödt nőgyalázásnak.

Ugyanis minden hölgy számára az a legnagyobb megalázás, ha női mivoltát semmibe véve „kiállítják az utcasarokra”. Hogy jöhet ehhez bárki is! 

Aki mégis ilyen aljasságra vetemedik, az nemcsak egy vagy két nőt aláz a porig, hanem valamennyit, közöttük a saját anyját, lányát, feleségét is.

Volt szerencsém a szerző második feleségével több mint harminc éve együtt dolgozni a Magyar Televízióban, van véleményem a szakmai tudásáról, de Isten mentsen a személyeskedéstől, csak annyit kérek, hogy legalább tőle, Ágnes asszonytól kérjen otthon bocsánatot és szégyellje magát.

Meglehet, maradi nőtiszteletem megkésett, mert Márai Sándor versét idézve

„Olyan világ jön,
amikor mindenki gyanús, aki szép.
És aki tehetséges.
És akinek jelleme van…

(…)

Mert most ők jönnek…
A rútak.
A tehetségtelenek.
A jellemtelenek.

És leöntik vitriollal a szépet.
Bemázolják szurokkal és rágalommal a tehetséget.
Szíven döfik azt, akinek jelleme van.” 

(A vasárnap dél körül még a Kurvák cseréje címmel közölt, Arató András jegyezte irományt néhány órával később már Bútorok cseréje? címre cserélték, kérdőjellel.)