Zöld út

A szeptemberi osztrák parlamenti választások után még nem dőlhetett hátra az újrázó Sebastian Kurz: a fiatal politikus azzal szembesült, hogy sem baloldali ellenfele, a szociáldemokraták, sem pedig jobboldali kihívója, a Szabadságpárt nem kíván vele koalícióra lépni – mindkét politikai formáció ellenzéki szerepre készül a következő ciklusban. Így a nemzetközi klímahisztéria eredményeképpen megerősödött Zöldek benyújtották a számlát. És ha csak Kurz nem szeretne kisebbségben kormányozni, valamilyen módon kénytelen lesz megállapodni velük.

Ez idáig informális egyeztetések zajlottak a két párt között, ám a Zöldek vasárnap bejelentették: készek tárgyalni a közös kormányalakításról a Néppárttal. Ezzel a nyitással „zöld utat” kaptak a kormányszövetség megkötéséről szóló tárgyalások.

Sebastian Kurz számára azonban csak most jön a neheze. Két évvel ezelőtt az általa vezetett Osztrák Néppártnak könnyebb volt közös nevezőt találnia a Szabadságpárttal, hiszen a két erő hasonszőrű jobboldalisága révén lehetett átfedéseket találni egyes politikai-társadalmi kérdéseket illetően. Ideális volt a tisztán konzervatív, patrióta koalíció, de annak szétzilálásával ma már alig elképzelhető, hogy újból összeálljanak. Bár megjegyzendő, a Kurz–Strache tandem az utolsó pillanatig – értékalapon is – vállalható és kormánypolitikájában sikeres szövetség volt.

Annál inkább aggályos a jelenlegi helyzet. Képzelje csak el azt a szituációt a kedves olvasó, hogy a Fidesznek a mai LMP-vel kellene kormányoznia. Persze, szeretjük a groteszket, de ez olyan beteg állapot lenne, amiből Örkény is csak hosszas fejtörés után tudna egypercest írni. 

No, valami ilyesmit látunk most Ausztriában.

Némileg komolyra fordítva: az Osztrák Néppárt számára keserű bér lesz ez a koalíciókötés. Teljesen értékvesztetté kell válnia, ha közös kabinetet szeretne létrehozni a Zöldekkel. És ez nem holmi „jobber műhiszti” – ugyanis már a szeptemberi választás után jelezte az ökopárt, hogy a kormányszövetség kötésének kritériuma részükről az, hogy a Néppárt radikális változáson menjen keresztül politikai irányát illetően. Nagyfokú arcvesztés volna tehát a mérsékelt konzervatív beállítottságú Kurznak a szélsőséges elemeket hordozó Zöldek előtt meghajolnia.

Az értékrendbéli meghasonlás mellett a gyakorlati megvalósítás terén is akadhatnak problémák. Létezik már egy rossz precedens a Zöldekkel való kormányzati együttműködés terén, ami hasonlóképpen a német nyelvterületen, és nem is olyan régen történt.

2017-ben, Németországban kudarcba fulladtak az úgynevezett Jamaica-koalícióról szóló tárgyalások. Sok tekintetben hasonló volt Merkel akkori helyzete Kurzéhoz – a Bundestag-választás egyértelmű győztese lett, ugyanakkor egyedül nem tudott kormányozni, mindemellett addigi koalíciós partnere (a Martin Schulz nevével fémjelzett SPD) elutasította a további együttműködést. Ekkor a Bundesmutti kényszerűségből a tőle távol álló liberálisokkal és a még távolabb álló Zöldekkel kezdett koalíciós tárgyalásokat. Azonban olyan kibékíthetetlen ellentétek kerültek felszínre, amelyek teljes mértékben ellehetetlenítették a közös kormányzást. Végül az addig ellenzékbe vonulásról szájaló SPD bejelentette, ha bizonyos pozíciókat megkap, belép az újonnan alakuló Merkel-kabinetbe. 

Kérdés, hogy jelen szituációban Kurz bal- és jobboldali ellenfeleinek ellenzéki szerepe valós-e, vagy a Berlinben történtekhez hasonlóan politikai blöffről van szó – és a Zöldekkel való tárgyalások esetleges sikertelensége esetén az FPÖ és az SPÖ vérszemet kapva, zsarolási potenciáltól fűtve dörömbölnek-e majd az Osztrák Néppárt ajtajánál.

De vajon érdemes moralizálni azon, hogy egy közép-európai, fiatal, konzervatív ikon összeáll egy fura szélsőbalos alakulattal? Végül is elüthetjük az egészet azzal, hogy az ő dolga – ha ezt meglépi, a lelkiismeretével saját magának kell majd elszámolnia.