Zsarolás felsőfokon
A Magyarországnak járó uniós pénzek lehívása ügyében idén nyáron számos videókonferencia és személyes tárgyalás zajlott le a magyar és az EU-s vezetés között: a budapesti kormány képviselői prominens eurokratákkal, köztük az Európai Bizottság biztosaival egyeztetve kompromisszumokat kötöttek az uniós forrásokhoz való hozzájutásunk érdekében. Brüsszel vesszőparipája a korrupció, ezért összesen tizenhét korrupcióellenes intézkedés jogrendszerbe ültetését irányozta elő a magyar fél, és folyamatosan zajlik ezek törvénybe foglalása.
Miután a magyar kabinet komoly gesztust gyakorolt az európai uniós intézményrendszer felé, mindenki a bűvös novembert várta, mondván, ekkor derül ki, hozzájutunk-e a nekünk járó forrásokhoz. Ez lényegében olyan, mintha az ember azért izgulna, hogy a fizetése egyáltalán megérkezik-e a számlájára a hó első napjaiban.
Erre jött a feketeleves: az Európai Bizottság – bár elégedett, de – újabb, eddig nem részletezett feltételekhez kötné a támogatások folyósítását. A Frankfurter Allgemeine Zeitung információi szerint többek között a most felálló Integritás Hatóság elnökhelyettesének személyével (!) volt baja a „szerződések őrének” szerepén túlterjeszkedő testületnek. Mindezt azután tették Magyarországgal, hogy hazánk megfelelt a felé támasztott elvárásoknak.
Nem épp a sokat hangoztatott átláthatóság, kiszámíthatóság vagy szavahihetőség csimborasszója mindaz, amit a bizottság művelt. Alapvetően méltatlan helyzet, hogy a két fél tárgyalássorozata után a sajtóban szivárogtatnak ki új információkat, és nem egyenesen a címzett felé közlik esetleges aggályaikat. Ez minden, csak nem tisztességes partnerség – ez a féktelen zsarolási potenciál leggátlástalanabb kihasználása egy olyan országgal szemben, amelynek annyi a bűne, hogy mer különutas lenni az ideológiavezérelt és észszerűtlen javaslattételek felbukkanásakor.
A sokszínűség ebben az esetben valamiért zárójelbe kerül Brüsszelben.
A kérdés már csak az, hogy rendelkezésre áll-e egyáltalán fedezet a magyaroknak és lengyeleknek járó források kifizetésére, vagy épp az utolsó fillért is kisöpörték Ukrajnának feltétel nélkül nyújtott támogatás gyanánt? Ha van pénz, akkor a kritériumok teljesítésével teljesen indokolatlan a visszatartása, ha pedig nincs, az a világtörténelem egyik, ha nem a legnagyobb gazdasági visszaélését és hűtlen kezelését jelenti.
Mindezeken túl felmerülhet az is, hogy célzatosan tevékenykedik így az EU, hogy a magyar közhangulatot rontsa és az egyébként (körülbelül 90 százalékban) uniópárti magyar társadalmat euroszkeptikussá változtatva úgy mutogathasson ránk, mint egy másodrendű, lenézendő keleti népre. Előfordulhat, hogy egy – ma még elképzelhetetlen – Huxit kikényszerítésével egy nap a brüsszeli elit véglegesen kirekesztene minket az európai integrációból. Eggyel kevesebb renitens állam, eggyel kevesebb ellensúly Daniel Freund legnagyobb álma, a nyílt társadalom megvalósítása felé – gondolhatnák.
Bárhogy is legyen, amíg a klub megváltoztatható, küzdeni kell érte.
Fontos a visszatalálás az alapító atyák útjára – amikor még a nemzetek közötti (és nem nemzetek feletti) korrekt együttműködés, a kölcsönös tiszteleten alapuló (és nem a keleti tagállamokat lenéző) kapcsolatépítés, és a demokratikus döntéshozatali folyamatok (nem pedig a szovjet mintájú leszámolások) léte volt az ötlet. Amikor még ki lehetett mondani, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz.
Azt is meg fogjuk érteni, ha egy ponton már kívül tágasabb. Ám addig minden erőnkkel a hasonlóan gondolkodók és a korrekt partnerek összegyűjtésére kell koncentrálnunk.
Többen vagyunk, mint gondolnánk.
