2024.02.02. Szijjártó Péter kilenc ázsiai külügyminiszterrel tárgyalt pénteken Brüsszelben Lépéseket kell tenni a hútik terrorszervezetté nyilvánítása érdekében – jelentette ki a tárcavezető.
2023.11.23. Szijjártó Péter: Magyarország nagy lehetőséget lát a kelet-nyugati együttműködésben Közép-Ázsia megerősítése valódi európai érdek lenne – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
2023.11.23. Varga Mihály: Magyarország kapu Európa és Ázsia között A kormány az elmúlt évtized munkájával Magyarországot Európa és Ázsia kapujává tette.
2023.11.09. Kínaiak közöttünk Összeállításunkban arra vállalkoztunk, hogy a valósághoz legközelebb álló képet mutassuk be a magyarországi kínaiakról.
2023.10.24. Kína már a jövőben él Az amerikai álom helyébe sokak számára már a kínai álom lépett. A Demokrata Pekingben ismerkedett a modern Kínával.
2023.09.20. A jövő már megtörtént A születésszám változása és a felgyorsuló elvándorlás már a közeljövőben is alapjaiban változtatja meg a Föld országainak etnikai viszonyait.
2023.08.30. Üzbegisztán, az izmos hópárduc Korábban a világ egyik legelzártabb országának számított, ma már regionális hatalmi státusra tör, ehhez pedig várja a külföldi befektetőket.
2023.07.24. Szijjártó Péter: Magyarország versenyelőnyben van Közép-Ázsiában VIDEÓ! Az utóbbi években megnőtt Közép-Ázsia jelentősége – mondta a külgazdasági és külügyminiszter, aki kirgiz kollégáját fogadta Budapesten.
2023.07.07. Nagy Márton az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank elnökével tárgyalt Az AIIB a világ egyik legnagyobb multilaterális fejlesztési bankja.
2023.06.05. Orbán Viktor az ázsiai befektetési bank elnökével tárgyalt Magyarország fontos szerepet szán az ázsiai tőkének nemzeti gazdaságfejlesztési stratégiai céljainak elérésében – hangzott el.