2025.09.04. Kisiklott egy siklóvasút Lisszabonban Kisiklott a lisszaboni Gloria siklóvasút egyik kocsija, a balesetben 15-en vesztették életüket és 18-an megsérültek.
2025.09.03. Lázár János bejelentette, felülvizsgálják a jogosítványhoz jutás feltételeit is „Nem tudom másként látni!” – írta az építési és közlekedési miniszter egy halálos közlekedési baleset nyomán.
2025.08.27. Balesetet szenvedett egy helyközi busz, többen megsérültek A VOLÁN autóbusza szabályosan közlekedett, amikor egy személygépkocsi átsodródott a sávjába.
2025.08.24. A Gellért-szobornál próbált hegyet mászni, pórul járt Az illetőt a feljárattól nagyjából ötven méterre, körülbelül huszonöt-harminc méter magasan találták meg.
2025.08.21. Kiderült, hogy van Demjén Ferenc a balesetét követően A zenész sikeres műtéten esett át, és már a gyógyulás útjára lépett.
2025.08.17. Éjszakai teljesítménytúra a Gyermekvasútnál A Gyermekvasút nyomában címmel meghirdetett keddi túra útvonala minden állomást érint.
2025.08.14. Halálos hőlégballon-baleset történt Hollandiában Egy ember a helyszínen meghalt, ötöt pedig kórházba szállítottak.
2025.08.13. Súlyos balesetet szenvedett Demjén Ferenc Az énekes felépülése vélhetően több hetet vesz igénybe, így a lekötött koncertek más időpontban kerülnek megrendezésre
2025.08.12. Tragikus balesetben elhunyt a 19 éves magyar futballista Az ütközés olyan erős volt, hogy a motor kiszakadt a járműből.
2025.08.09. Kiderült, melyek a legveszélyesebbek utcák Magyarországon Megtudhatjuk, hol történt a legtöbb ittas vezetés okozta baleset, de szűrhetünk az okozó jármű fajtájára (pl. autó, busz, roller, bicikli) is.