A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, Bayer Zsolt, Gajdics Ottó és Néző László Orbán Viktor londoni látogatásának jelentőségét méltatta. Ennek kapcsán mondtak véleményt a globalista „szolgamédia” aknamunkájáról. A Demokrata főszerkesztője szerint „rabszolgamédiának” is nevezhetnék ezeket az orgánumokat. Később Donald Trump magyarra is lefordított tévéinterjújával kapcsolatban foglaltak állást, majd Karácsony Gergely eltűnt szakdolgozata került szóba. „Megint egy magas, vékony csávó szakdolgozata tűnt el” – jegyezte meg Bayer Zsolt. A műsort a Gyurcsány-film témája zárta.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, Bayer Zsolt, Gajdics Ottó és Néző László Dobrev Klára VV Zsoltinak adott gyomorforgató interjújáról mondott véleményt. A Demokrata főszerkesztője elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc feleségét módszeresen építik fel. Az adás második felében Orbán Balázs és Fekete-Győr András vitáját elemezték, majd a volt finn belügyminiszter elleni hadjáratról esett szó.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bayer Zsolt műsorvezetésével Bencsik András, Gajdics Ottó és Néző László először a Matteo Salvini ellen elmaradt vádemelésről, majd Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti bejelentéséről fejtették ki a véleményüket. A Demokrata főszerkesztője szerint „egy ellenfelünk van, azt úgy hívják, hogy Gyurcsány Ferenc, (…) aki egy paranoiás, rögeszmés őrült, aki bármi áron meg akarja szerezni a hatalmat, és azt se tévesszük szem elől: azért, mert bosszút akar állni. Nem csak Orbán Viktoron, ezen az egész országon. Bosszút akar állni azért, mert egyszer gyáván el kellett menekülnie”.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bayer Zsolt műsorvezetésével Bencsik András, Gajdics Ottó és Néző László Karácsony Gergely a The Economistnak tett vállalhatatlan kijelentéséről, majd a portói csúcstalálkozóról, végül a Népszava gyalázatos cikkéről mondott véleményt. A Demokrata főszerkesztője szerint teljesen nyilvánvaló, hogy az amerikai politikai váltás, ez az új deal megpróbálja kiterjeszteni a befolyását minél több helyen. „Magyarország egy olyan ütközőpont, amit eddig nem tudtak bevenni” – mondta.