2017.07.24. A „Soros-terv” végrehajtására készülnek A Fidesz-frakció szerint a szocialisták azért támadják a miniszterelnököt, mert ők a „Soros-terv” végrehajtására készülnek.
2017.07.19. Csak leépíteni és kifosztani tudtak A Fidesz-frakció szerint a szocialisták kormányzásuk alatt csak „leépíteni és kifosztani tudták” az egészségügyet.
2017.07.19. A Jobbik Bayer Zsolt és a Fidesz miatt szomorkodik A Jobbik felszólította a Fidesz-KDNP-t, hogy foglaljon állást Bayer Zsolt közelmúltban tett kijelentése ügyében.
2017.07.19. Az MSZP „fideszes kóklereket” emleget Az MSZP szerint az embereknek arra van szüksége, hogy professzionális szakemberek szervezzék meg az egészségügyet, ne pedig „fideszes kóklerek”.
2017.07.19. Kovács Béla: ez a Fidesz kitervelt akciója Kovács Béla szerint saját érdeke, hogy minél előbb lezáruljon a büntetőügye, amelyben szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen.
2017.07.18. Savanyú a szőlő az MSZP-nek és a DK-nak Sem Gyurcsány Ferenc, sem az MSZP más miniszterelnökének kormányzása idején nem látogatott el Izrael miniszterelnöke Magyarországra.
2017.07.16. Továbbra is hallgat a baloldal A Fidesz szerint értelmetlenné és haszontalanná vált az MSZP és a DK hallgatása a Czeglédy-ügyben.
2017.07.15. A Jobbik továbbra is harcol Simicska pénzéért A Fidesz szerint a Jobbik továbbra is folyamatosan támadja azt a törvényt, amely tiszta vizet önt a pohárba.
2017.07.15. A Jobbik szerint a Fidesz retteg tőlük A Jobbik szerint a plakáttörvény rávilágít arra, hogy a jövő évi választás közeledtével a Fidesz már nem fél, hanem retteg tőlük.
2017.07.13. Hazug dezinformációs kampány folyik A Fidesz szerint a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban hazug dezinformációs kampány folyik, amihez Brüsszel és a szocialisták is asszisztálnak.