A közismert mondás, miszerint Magyarország az egyetlen önmagával határos állam, ma már nem egészen igaz. A trianoni döntés óta az elszakított Kárpát-medencei magyarság lélekszáma folyamatosan apad.
Az egyszerűsített honosítás 2011-es bevezetése óta 840 ezer honfitársunk élt a lehetőséggel, és szerezte meg vagy vette vissza a magyar állampolgárságot.
A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) hatvan nappal meghosszabbította a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium igazgatója elleni kényszerintézkedéseket, Tamási Zsolt fellebbezett.
A szociáldemokraták újabb kormányfő-jelöltje az RMDSZ tudomása szerint nem tett olyat, amely kizárná, hogy megszerezze a magyar érdekképviselet támogatását.
A soknemzetiségű Kárpátalján az ukrán lakosságot is igyekszünk bevonni a kezdeményezéseinkbe – mondta a Demokratának Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Minél nagyobb arányú részvételre biztatta a romániai magyarságot a vasárnapi romániai parlamenti választásokon Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Szatmárnémetiben.
Nyerges Attila a 2004. december 5-i népszavazással kapcsolatos gondolatait ismerhetjük meg a videóból, amely a 2008-ban megjelent Ismeretlen Ismerős című novelláskötet részeként jelent meg.
A magyar baloldal tizenkét éve ellökte magától a határon túli magyarokat, mára már majdnem egymillió új magyar állampolgár lett közjogi értelemben is a magyar nemzet része - emlékeztetett a KDNP.