„Halálos fenyegetést kaptam a Facebookon. Csak azért, mert jobboldali vagyok, és nem félek elmondani a véleményemet” – tette közzé videójában Déri Stefi.
A hatalom igyekezett fellépni a Hír TV-vel szemben 2006-ban, a tévéostromot közvetítő Császár Attilát még szabadságvesztés is fenyegette egy kreált ügy miatt.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” aláírásgyűjtés kapcsán felidézte a bukott miniszterelnök politikai pályafutását és mostani „rendszerváltó” terveit. A Demokrata főszerkesztője szerint Gyurcsány vissza akarja kapni, amit 2009-ben elvettek tőle. Bencsik Gábor pedig azt hangsúlyozta, hogy „Gyurcsányban nincs fék”, utalva a DK elnökének amoralitására. A műsor második felében többek közt Karácsony Gergely újabb megosztó intézkedései kerültek szóba.
A Hír TV Sajtóklub című műsorának hétfői adásában Bencsik András, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László a lenyűgöző Szent István-napi ünnepségre adott ellenzéki reakciókat elemezték, majd az előválasztásról mondtak véleményt. A Demokrata főszerkesztője szerint ha az ellenzéki „csürhe” győz, nem fognak lacafacázni, mindenkitől el fognak venni mindent. A műsor második felében többek közt az afganisztáni helyzet és a negyedik hullám került szóba.