2025.12.04. Pánik Brüsszelben, itt az első lemondás a korrupciós botrány után Stefano Sannino év végéig szabadságra megy, aztán pedig a tervek szerint nyugdíjba vonul.
2025.11.28. Lemondott Volodimir Zelenszkij kabinetfőnöke Andrij Jermak korábban a kijevi delegációt vezette a béketárgyalásokon.
2025.11.06. Petr Pavel elfogadta a cseh kormány lemondását A cseh elnök elfogadta a négypárti koalíciós kormány lemondását.
2025.10.26. Gyilkossági ügy miatt mondott le a szlovén igazságügyi és a belügyminiszter Lemondott vasárnap Andreja Katic szlovén igazságügyi miniszter és Bostjan Poklukar belügyminiszter.
2025.10.17. Minden címéről lemond a brit uralkodó öccse Azzal vádolják, hogy baráti kapcsolatot ápolt Jeffrey Epsteinnel.
2025.09.07. Fontos bejelentést tett Japán miniszterelnöke Sajtóhírek szerint azért hozta meg ezt a döntést, hogy elkerülje a Liberális Demokrata Párt (LDP) megosztottságát.
2025.07.27. Máris lemondott a román miniszterelnök-helyettes Anastasiu vasárnapi sajtóértekezletén azt állította, hogy cége esetében „nem meggazdagodási, hanem túlélési megvesztegetésről” volt szó.
2025.07.16. Menesztették az ukrán kormányfőt Denisz Smihal kedden nyújtotta be lemondását a kormányfői tisztségről.
2025.07.04. Fárad a Tisza: már le is mond a fővárosi frakcióvezetőjük Az így megüresedő képviselői mandátumot Gerzsenyi Gabriella veszi át.