Isten nevével visszélő gyilkos őrületnek nevezte a terrorizmust Ferenc pápa a Szentszéknél akkreditált diplomatáknak a Vatikánban hétfőn tartott évnyitó beszédében.
A hideg idő ellenére sem akarnak a befogadóközpontokba vonulni azok a Szerbiában tartózkodó migránsok, akik hetek vagy akár hónapok óta parkokban és elhagyatott házakban húzzák meg magukat.
Nem az EU-nak köszönhető, hogy jelenleg nincs jelentős migrációs nyomás Európán, hangsúlyozta Szijjártó Péter az uniós külügyminiszterek hétfői brüsszeli tanácskozásán.
Közös nyilatkozatban utasították el a visegrádi országok agrárkamarái pénteken, hogy a migrációt vidékfejlesztési forrásból kezeljék. A nyilatkozatot Balatonfüreden írták alá a testületek vezetői.
A miniszterelnök arra számít, idővel elbuknak azok a kormányok, amelyek nem értik meg, hogy az emberek nem akarnak bevándorlást, nem akarnak idegeneket látni maguk között.
A tavaly november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek európai koordinátora, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud is Magyarországon keresztül érkezett Párizsba.
A tavaly nyár óta Európára nehezedő migrációs hullám jellegéből fakadóan előnytelen a kibocsátó és a fogadó országoknak, illetve a kontinensre érkezőknek egyaránt a Migrációkutató Intézet szerint.