2021.11.11. Jobban nő a minimálbér, mint a fogyasztói árak A húsz százalékkal feljebb srófolt januári fizetés komoly reálkereset-emelkedést jelent.
2021.11.10. Kiderült, mekkora összegben nőnek a családtámogatások jövőre VIDEÓ! A gyed és a nagyszülői gyed maximális összege bruttó 280 ezer forintra nő – közölte Novák Katalin.
2021.11.09. A felek készen állnak a jövő évi minimálbér megállapodás aláírására A nemzeti konzultáció is felhatalmazást adott a bérek megemelésére – idézte fel Bodó Sándor.
2021.11.05. Két és fél millió embert érint a minimálbér és a bérminimum emelése A 2010 utáni gazdaságpolitika egyik központi eleme a munkahely alapú társadalom megteremtése.
2021.11.03. Megszületett az alku a 200 ezres minimálbérről 2010-hez képest jóval több mint kétszeresére nőtt a minimálbér és a szakmunkás minimálbér összege.
2021.10.27. A minimálbér-tárgyalás novemberi lezárására számítanak egyes szakszervezetek A minimálbér bruttó 200 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 260 ezer forintra emelkedne.
2021.09.08. A minimálbér emeléséről egyeztetett Varga Mihály A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban – mondta a pénzügyminiszter, miután Parragh Lászlóval egyeztetett.
2021.07.17. Jó döntés volt a minimálbér érdemi emelése 2010 után Nem igazolódtak be a foglalkoztatás és a magasabb keresetek visszaeséséről szóló félelmek.
2021.07.14. Munkástanácsok: a szakmunkások minimálbére 250 ezer forintra emelkedne A minmálbér 200 ezer forintra emelésével a szakmunkás-bérminimum mintegy 250 ezer forintra nőne.
2021.07.11. A Fidesz-KDNP támogatja a minimálbér gyors és jelentős emelését Csak ez biztosíthatja, hogy a gazdasági növekedésből az emberek is részesüljenek.