2023.02.20. „Jöjjenek csak! Oroszország részei akarunk lenni!” – skandálták moldáv tüntetők Vasárnap tüntetéseket szervezett az oroszbarát moldáv Sor párt.
2023.02.18. Oroszország továbbra is nyitott marad a párbeszédre Moldovával Oroszország már a hét elején visszautasította Maia Sandu moldovai államfő állítását.
2023.02.14. Moldova ideiglenesen lezárta légterét Moldova és Oroszország között megnőtt a feszültség az elmúlt időszakban az ukrajnai háború miatt.
2023.02.14. Orosz külügy: alaptalan állítás, hogy Moszkva Moldova destabilizálására törekszik Visszautasította kedden Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő azt az állítást, miszerint Oroszország Moldova destabilizálására törekszik.
2023.02.10. Lemondott a moldovai kormány Az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldova súlyos gazdasági gondokkal küzd, magas az infláció, ami miatt nemrég utcai tüntetések is voltak.
2023.02.10. Áthaladt Románia és Moldova légterén két orosz rakéta A Kalibr típusú rakétákat a Fekete-tengerről lőtték ki – közölte Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök.
2023.02.09. „Ha Székelyföld nem létezik, akkor Moldva sem” A Székely Figyelő Alapítvány elnöke szerint Románia megsértette az emberi jogokat rögzítő európai egyezményt.
2022.12.20. A moldovai hírszerzés orosz támadástól tart „Nem az a kérdés, hogy Oroszország újabb offenzívát indít-e a Moldovai Köztársaság területe ellen, hanem az, hogy mikor.”
2022.12.18. Moszkva „politikai cenzúra” miatt ítélte el a moldovai döntést A volt szovjet tagköztársaság ideiglenesen betiltott hat televíziós csatornát.
2022.12.05. Vádat emeltek öt moldovai embercsempész ellen A csoport alig egy hónap alatt összesen száznegyven határsértőt juttatott Ausztriába Magyarországon keresztül.