2020.12.03. Decemberben korábban érkezik a nyugdíj A nyugdíjak a januári emeléssel 2010-hez képest 43,8 százalékkal emelkednek, vásárlóértékük pedig több mint 10 százalékkal nő.
2020.11.12. Szerdától utalja az emelt összegű nyugdíjakat az államkincstár A nyugdíjasok is számíthatnak a kormány segítségére – mondta Szentkirályi Alexandra.
2020.10.29. Főként az állami nyugdíjra számítanak a magyarok A megkérdezettek közül tízből heten vallották azt, hogy a nyugdíjkorhatárig dolgozni fognak.
2020.10.24. Nyugdíjemelést követel az LMP Nyugdíjemelést, a nyugdíjkorrekció előrehozását és kamatának megfizetését követeli az LMP a kormánytól.
2020.10.24. A kamu videós Korózs Lajos igazságos nyugdíjemelést szeretne Igazságossá kell tenni a nyugdíjemelés technikáját és a 13. havi nyugdíjra szánt összeg elosztását – hangsúlyozta Korózs Lajos.
2020.10.03. A nyugdíjasok visszakapják azt, amit a baloldal elvett tőlük A kormány döntése alapján a jövő év elején „megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaállítása”.
2020.10.02. Fidesz: álságos, hogy a baloldal „magyaráz a nyugdíjakról” A nagyobbik kormánypárt szerint baloldal „egyszerűen nem becsülte az időseket, hagyták elértéktelenedni a nyugdíjakat, sőt még meg is akarták adóztatni azt.
2020.10.01. Jövő év elején megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése Egyértelmű és világos választ adtam a kormány és a pénzügyminiszter nevében – jelentette ki Orbán Viktor.
2020.09.12. Keveslik a nyugdíjemelés mértékét A NYUSZET szerint megkésett és kevés a magas infláció miatt beígért visszamenőleges 1,5 százalékos nyugdíjemelés.
2020.08.11. Korózs Lajos korrekcióra szólította fel a kormányt Az MSZP kamuvideós politikusa ma ismét a nyugdíjakkal kapcsolatban szólította fel a kormányt.