A kormány megtartotta a nyugdíjasoknak tett korábbi ígéretét, sőt messze felül is múlva azt most több mint egyhavi nyugdíj értékével van több a nyugdíjasok zsebében, mint 2010-ben.
A kormány minden élethelyzetben az édesanyák mellett áll, különféle támogatásokkal, adókedvezményekkel és a bölcsődékre jutó összeg megduplázásával segíti őket - mondta Rétvári Bence.
Akkreditált munkatartóknál idén összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 700 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosítható.
A betegeknek könnyebbséget, nagyobb biztonságot és a gyorsabb felgyógyulás lehetőségét kínálja a novembertől bevezetendő elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (eeszt).
A felújítások és korszerűsítések, a tervezett fejlesztések eredményeként kétszer annyi gyerek üdülhet majd a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborban - közölte Rétvári Bence.