A buddhista szerzetesek titka: hogyan lehet fájdalomban élni szenvedés nélkül?
Világszerte emberek milliói élnek együtt krónikus fájdalommal: becslések szerint a népesség mintegy tíz százalékát érinti ez a mindennapokat megnehezítő állapot. Az Egyesült Államokban többet költenek a krónikus fájdalom kezelésére, mint a cukorbetegség és a rák elleni küzdelemre együttvéve. A kérdés, hogy vajon lehetséges-e fájdalmat érezni anélkül, hogy az szükségszerűen szenvedéssel járna, évezredek óta a buddhizmus szellemi útkeresésének középpontjában áll, és úgy tűnik, ma is égetően aktuális.
Chris Hemsworth színész, aki hosszú ideje hátfájással küzd, új dokumentumsorozatában Dél-Koreába utazik, hogy az ottani buddhista gyakorlatok és a modern tudomány együttes alkalmazásával keressen megoldást. A sorozatban nemcsak saját fizikai szenvedésének feldolgozásával próbálkozik meg, hanem egy ősi szemléletet is bemutat.
BJ Miller amerikai palliatív orvos úgy fogalmazott: „A fájdalom és a szenvedés szétválasztása a buddhizmus lényege. Ez egy időtálló módszer arra, hogy megszabaduljunk a terhektől, és megtanuljunk együtt élni azzal, amit nem tudunk befolyásolni”. A buddhizmus szerint a szenvedés és a vágyakozás az emberi lét része, ám az ebből megtanulható lecke nem a kétségbeesés, hanem a kilábalás útja. A követő feladata
nem a szenvedés elkerülése, hanem annak elfogadása és múlandóságának felismerése.
A dél-koreai Beomeosa templom vezetője, Jeong Yeo, aki öt évtizede szerzetes, így fogalmaz: „A buddhizmusban nem próbáljuk meg elkerülni vagy eltörölni a szenvedést. Ehelyett igyekszünk azt olyannak látni, amilyen valójában”.
Saját példáját is felidézi arról az alkalomról, amikor egy súlyos fejsérülést szenvedett a templomban végzett munka közben. A fájdalom közepette a figyelmét a testéről a tudatára irányította, és azt mondja, „Rájöttem, hogy a tudat bármilyen körülmények között mindig békés és mozdulatlan. Ez a különbség a fájdalom és a szenvedés között”.
A koreai Seon buddhizmus – amely hasonlatos a japán zenhez – meditációval, tanulással és elmélkedéssel segít közelebb kerülni ahhoz a felismeréshez, hogy a fájdalom végső soron egy gondolat, nem pedig egy végzetes állapot. Yeo szerint „a megoldás nem csupán a gyógyulás vagy a béke, hanem a lét gyökerének kutatása. Az őstudat nem ismeri a fájdalmat vagy a szenvedést”.
Miller, aki elkísérte Hemsworth-öt a templomba, a fájdalmat egy nem kívánt vendéghez hasonlította: „Ha nem hajlandó távozni, akkor jobb, ha hellyel kínáljuk, és megpróbálunk valamilyen módon kijönni vele.” Az ott végzett gyakorlatok kifejezetten arra szolgáltak, hogy a fizikai kényelmetlenség érzése révén a gyakorló közelebb kerüljön a tudat megértéséhez.
A modern tudomány is egyre nagyobb érdeklődéssel fordul ezen módszerek felé. Egy 2014-ben végzett kutatás például kimutatta, hogy egy buddhista meditáció már húsz perc gyakorlás után érezhetően csökkentette a migrénes betegek fájdalmát.
A szakemberek szerint a meditáció gyors, hatékony és bárhol bevethető eszköz lehet a mindennapi életben.
Más vizsgálatok a rendszeres gyakorlás nyomán az agy szerkezetében és működésében bekövetkező változásokat is igazolták. Egy 2024-es áttekintő tanulmány, amely 21 kutatás eredményeit összegezte, arra jutott, hogy a meditáció kézzelfogható módon alakítja át az agyi idegek hálózatait. fMRI-vizsgálatok szintén kimutatták: azoknak az agya, aki rendszeresen meditálnak, jóval kevésbé reagál érzelmi szinten a fájdalomra, mint azoké, akik nem meditálnak.
A gyakorlás azonban nem ígér fájdalommentes életet, inkább a szenvedéssel meglévő kapcsolat megváltoztatását célozza meg. Jeong Yeo úgy véli, a buddhista szemlélet nem kötődik egy adott kultúrához, mindenki számára hozzáférhető.
A tudományos eredmények és a személyes tapasztalatok egyaránt azt mutatják, hogy a buddhizmus nem a fájdalom kiiktatására, hanem annak meghaladására tanít. Miller így fogalmaz: „A fájdalom a létezésnek csak egy szelete. Annyi minden más van az életben, ami megérdemli a figyelmünket”.
