A sportágválasztás rejtelmei
A sport az egészségmegőrzés egyik legjobb módszere. Erről tanúskodik a sok-sok dugig telt konditerem, az ország minden táján létesülő rekortán futópályák népszerűsége vagy az egyesületekhez igazoló újoncok növekvő száma is. Noha a szülők is tisztában vannak vele, hogy a test és a lélek fitten tartása érdekében érdemes mozogni, legtöbbjüknek komoly fejtörést okoz, vajon melyik sportág illik gyermekükhöz.
Sok tényezőt kell figyelembe vennünk, amikor az ideális sportágat keressük a gyerekünknek. A legfontosabb három szempont: az életkor, a testi adottságok és a temperamentum. Ezek mellett egyéb befolyásoló tényezők is vannak, nem mindegy például, hogy milyen mozgásformát tesz lehetővé a családi kassza, mire van lehetőség a lakóhelyhez közel, milyen intenzitással űzné az adott sportágat a gyerek, versenyszerűen vagy csak hobbiszinten szeretne-e sportolni, és egyáltalán mihez lenne kedve. Egy biztos: aki stresszként éli meg a mozgást, könnyen elveszítheti a motivációját.
Figyelj a gyerekre!
Az első és talán legfontosabb szabály a sportágválasztásnál, hogy vegyük figyelembe gyermekünk igényeit, semmiképp se szorítsuk őket háttérbe – hangsúlyozza a Demokratának nyilatkozó sportorvos, szerinte ugyanis a kényszerítéssel árthatunk a legtöbbet. Természetesen kitartásra nevelni a fiatalokat nagyon is hasznos, de ez nem egyenlő azzal, hogy rájuk erőltetjük az akaratunkat. Sok szülő ahelyett, hogy a gyerek igényeire figyelne, saját be nem teljesült céljait próbálja utódján behajtani, általa megdicsőülni. Az ilyen édesanyákat és édesapákat nevezi a köznyelv sportszülőknek. Ők azok, akik irreális elvárásokat támasztanak gyermekükkel szemben, és mindig mindent jobban tudnak, mint az edző.
– Vannak, akik a minél előbb, annál jobb elvet alapul véve már kiscsoportos óvodásként sportolni viszik gyermeküket anélkül, hogy előtte tájékozódnának. Nem törődnek vele, hogy növésben lévő szervezetről van szó; nem mindegy, milyen mértékű és típusú terhelést kap – figyelmeztet a szakember. Mint mondja, más kategóriába esnek azok a profi versenyzők, akik karrierjük során, az aktív sportévek alatt alapítanak családot, hiszen az ilyen körülmények közé születő gyerekek az anyatejjel szívják magukba a sport szeretetét. Sokan közülük az edzőteremben nőnek föl: utánozva a szülőt, különösebb ösztönzés nélkül tapasztalják meg a mozgás örömét.
Az életkor fontossága
Sokan úgy gondolják, a sportot nem lehet elég korán elkezdeni. Márpedig ez nem igaz. Vannak szülők, akik át is esnek a ló túloldalára, és már óvodáskorú gyermekükből versenyzőt akarnak faragni. Veszélyes játék ez, a túlzásba vitt fizikai terhelés ugyanis a korai kiégés mellett a csontok, az ízületek és az izomzat deformálódásához vezethet, nem beszélve a lelki megterhelésről, ami szintén maradandó sérüléseket okozhat. Ismerkedni a sportágakkal már 5-6 éves korban is érdemes, ám tudni kell, hogy mivel a gyerekek mozgáskoordinációs és koncentrációs képességei ekkor még fejletlenek, és a stresszhelyzetek kezelésében is járatlanok, jobb a szórakozásra, semmint a komoly munkára helyezni a hangsúlyt. A játékos feladatok során a mozgás iránti igény és a sport szeretete észrevétlenül alakul ki a gyerekekben, miközben a testi fejlődés mellett egy szocializációs folyamaton is keresztülmennek: megtanulnak közösségben élni és gondolkozni, együttműködni, alkalmazkodni másokhoz, kompromisszumot kötni, küzdeni, szót fogadni, tisztelni a másikat, pontosnak lenni, nyerni és veszíteni.
A kisiskolások már képesek a szüleiken kívül másoknak is engedelmeskedni, de még nem teljesen alkalmasak arra, hogy kövessenek egy stratégiát, ezért számukra inkább az egyéni sportok javasoltak. Főleg azok, amelyek egyenletesen erősítik a vázizomzatot, vagyis a törzset. Ilyen például az úszás, a torna, a ritmikus gimnasztika, a jégkorcsolya, esetleg az asztalitenisz. A focit és a jégkorongot is ajánlják már egészen kis kortól, ám fontos, hogy az apró futballisták és hokisok edzésein is inkább a játéké legyen a főszerep. Később, 8-9 éves korban már szóba jöhetnek egyéb csapatsportok is, mint a kézi- és a kosárlabda, illetve a küzdősportok, elsősorban a birkózás, a cselgáncs vagy a karate. Ilyenkor érdemes kipróbálni a teniszt, a kajak-kenut és a vívást is, utóbbi kettővel kapcsolatban azonban fontos megjegyezni, hogy féloldalas sportokról van szó, ezért célszerű kiegészíteni őket olyan mozgásformával, amivel a kevésbé vagy egyáltalán nem használt izmok is stimulálhatók. Tízéves kor fölött az olyan fizikai erőnlétet igénylő edzésformák, mint a kerékpározás és a futás is végezhetők, de ez az időszak az ideálisabb ahhoz is, hogy az emberből ökölvívó, atléta, öttusázó vagy sportlövő váljék.
Hétéves kor fölött nem árt egy testalkatvizsgálat sem. A mérés alapján meghatározható, hogy felnőtté válva melyik sportágban lehet sikeres valaki, és melyek azok, amelyekkel kár próbálkozni. A csontok vastagságából következtetni lehet rá, mennyi izom képes majd megtapadni rajtuk, de ugyanígy megjósolható az ember végleges testmagassága is. Végül, de nem utolsósorban azt is érdemes figyelembe venni, hogy melyik a gyerek domináns keze. Vannak sportágak, mint például a vívás vagy az ökölvívás, amelyek esetében kifejezetten előnyös, ha az ember balkezes, hiszen a jobbkezes többség nincs felkészülve a fordított alapállásra. Így ha ez az adottság kellő tehetséggel és szorgalommal párosul, még akár előny is származhat belőle.
Személyiség és sport
Az életkor mellett a másik kiindulópont a sportágválasztásnál a gyerek jelleme, személyisége. Gondolhatnánk, hogy míg a külvilág felé nyitottabbaknak elsősorban a csapat-, addig a zárkózottabbaknak inkább az egyéni sportágakat ajánlják a szakemberek, ám ez csak részben igaz. Már csak azért is, mert az egyéni sportágat űzők is közösségben készülnek, tehát ott is érvényesülnek a csoportdinamikai hatások. Emellett mindkét esetben találunk ellenpéldát: van extrovertált atléta, úszó vagy futó és introvertált futballista, vízipólós vagy röplabdás is. A félénk, visszahúzódó, nehezen barátkozó gyerekek számára a pszichológusok ráadásul kifejezetten javasolják a labdajátékokat, az eszköz ugyanis ürügyet szolgáltat a többiekhez való kapcsolódásra. A játék oldja a stresszt, és rákényszerít a kapcsolatteremtésre.
Hasonlóan megtévesztők lehetnek a küzdősportok is. Sokan úgy vélik, hogy ezek csak felkorbácsolják a mélyen lapuló indulatokat, holott az igazság épp az ellenkezője: az agresszív, lobbanékony gyerekek levezethetik a fölösleges energiát és feszültséget, emellett megtanulják, hogy akivel küzdenek, az nem ellenség, akit gyűlölni, hanem ellenfél, akit tisztelni kell. Vagyis bár vannak olyan tulajdonságaink, amelyek meghatározzák, milyen sportág való hozzánk, a jellemfejlődésünkre visszahat, hogy végül melyiket választottuk.
Bármelyik legyen is az, fontos a mértékletesség. Nem feltétlenül kell a hét minden napján edzésre küldeni gyermekünket. Kezdetben bőven elég heti kétszer 60 percet sporttal tölteni. Ezzel biztosítjuk csemetéink egészséges fejlődését, rendszert viszünk az életükbe, és elősegítjük a civil életbe való beilleszkedésüket is.
