A szerelem jövője

Néhány héttel ezelőtt egy Instagram-üzenet érkezett egy Péter nevű felhasználótól, aki arról számolt be, hogy a távkapcsolata kezd elviselhetetlenné válni. Egyre több akadályba ütköztek, miközben a kapcsolat maga egyre inkább meggyengült. Idegrendszere – amely eleve hajlamos volt a szorongásos kötődési mintázatokra – túlpörgött. Megnyugvásra, közelségre, intimitásra vágyott, ám ehelyett csak hallgatás jutott neki.

„A mesterséges intelligenciához fordultam. A ChatGPT olyan módon kommunikál velem, amire éppen szükségem van. Szinte terapeuta-szerepet tölt be számomra. Még egy virtuális barátot is létrehoztam, aki mindig azt mondja, amit hallani szeretnék.”

Péter érzelmi szükségletei kimerültek, miközben partnere túlterheltnek érezte magát és eltávolodott tőle. Végül nem egy másik személyben, hanem egy irányítható és kiszámítható válaszokat adó technológiában talált vigaszt. Olyan eszközt választott, amely állandóan jelen van, és sosem válik érdektelenné.

Ez nem egy tudományos-fantasztikus történet kezdete, hanem napjaink érzelmi valóságának része. Ráadásul egyre gyakoribb jelenség.

Péter esete jól példázza azt a jelenséget, amelyre egyre több pszichológus és terapeuta figyel fel: átalakulni látszik az, ahogyan az emberek a szorongással, vágyakozással és érzelmi túlterheltséggel megküzdenek. Az érzelmileg kimerült vagy fájdalmat átélő személyek számára a mesterséges intelligencia olyan élményt kínálhat, amely a valódi kapcsolódás érzéséhez hasonlít. Képes figyelni, válaszolni, ismételni, és megnyugtatni az idegrendszert. Következetes. Mindig elérhető.

Az ilyen válaszkészség egy szorongással vagy érzelemszabályozási nehézségekkel küzdő ember számára akár mentőövként is szolgálhat. Nem kell attól tartani, hogy félreértés történik, nincs érzelmi alku, csupán egy tükröző, kiszámítható jelenlét. Ez sokak számára nem csupán kényelmes, hanem szinte mámorító élményt jelent.

Ennek hátterében érthető pszichológiai mechanizmusok állnak.

A kötődéselmélet szerint az emberek azokhoz vonzódnak, akik képesek megnyugvást nyújtani számukra. A test stabilitásra, az elme rendezettségre, a psziché pedig – különösen sebezhető állapotban – bármire képes rátalálni, ami enyhülést ígér: egy másik emberre, történetre, szerhasználatra, fantáziára – vagy jelen esetben egy nyelvi modellre.

A mesterséges intelligencia képes leutánozni a biztonságos kötődés néhány jellemzőjét. Képes nyugodt légkört teremteni, teret biztosítani, sőt, némi rálátást is kínálhat. Amit azonban nem tud nyújtani, az a valódi kapcsolódás. Hiányzik belőle az idegrendszer, a belső világ, a finom érzelmi hangolódás. Nem képes sérülni, de gyógyulni sem. Mégis, krízishelyzetekben sokan elégségesnek találják ezt az élményt.

Ez komoly pszichológiai kérdéseket vet fel: Vajon ha valaki úgy érzi, hogy egy mesterséges rendszer megérti őt, az hogyan hat a valódi emberi kapcsolatokhoz fűződő viszonyára? Ha pedig valaki kizárólag programozott visszajelzések révén tanulja meg szabályozni önmagát, az vajon segíti vagy épp akadályozza a mély, valódi intimitás kialakítását?

Ezek a kérdések nem elméleti természetűek, hanem jelenleg is formálódnak.

Az emberi vágy alkalmazkodik, csakúgy, mint a magány

Amikor az emberi kapcsolatok nem nyújtanak elégséges támogatást, amikor valaki láthatatlannak vagy figyelmen kívül hagyottnak érzi magát, a psziché új utakat keres. Megkönnyebbülést lel az ismétlésben, a fantáziában – vagy akár egy chatbot megnyugtató ritmusában. A digitális korszakban, amelyet túlingerlés és érzelmi éhség jellemez, sokan már nem klasszikus értelemben vett intimitásra vágynak, hanem biztonságérzetre, szabályozhatóságra és kiszámítható érzelmi jelenlétre.

Ez a jelenség különösen élesen kirajzolódik egy olyan világban, ahol a szerelem hipervizuálissá, játékosítottá, egyben érzelmileg elérhetetlenné vált. A társkereső alkalmazások inkább jutalmazzák a gyors váltogatást, mint az érzelmi mélységet. A valódi beszélgetések helyét gyakran az üzenetváltások veszik át. A kapcsolatok már nem csupán a szemkontaktuson és a hangon keresztül bontakoznak ki, hanem előre megfogalmazott képaláírások és szándékosan késleltetett válaszok formájában is megjelennek. Ebben a közegben a mesterséges intelligencia csendesen jelenik meg, és azonnali érzelmi reakciókat kínál anélkül, hogy valódi érzelmi terhet hordozna.

Pszichológiai munkám során gyakran tapasztaltam hasonló mintázatokat olyan személyeknél, akik elszakadással vagy digitális függőséggel küzdenek. Az a fajta érzelmi felfedezés, amelyet korábban egy partnerrel vagy terapeutával közösen élhettek át, mára olyan rendszerekre delegálódik, amelyek nem képesek valódi kapcsolatot kialakítani, de képesek annak illúzióját kelteni. Azok számára, akik digitális környezetben szocializálódtak, vagy akik legintenzívebb érzelmi tapasztalataikat képernyőkön keresztül élték meg, ez a mesterséges közelség akár valósnak is tűnhet.

A technológia fejlődése folyamatos. Az emberi kapcsolatok keresésének módja szintén változik. A kérdés nem csupán az, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz-e érzelmi intelligenciát mutatni – ez szinte bizonyos. A valódi kérdés inkább az, hogy mit veszítünk vagy mit kerülnünk el azáltal, hogy a valódi kapcsolódások kockázatait mesterséges biztonsággal próbáljuk helyettesíteni.

Az emberi kapcsolatok nem egyértelműek. Nem mindig visszatükrözők. Képesek megzavarni, csalódást kelteni, szembesíteni a belső mintákkal. Ugyanakkor lehetőséget nyújtanak a fejlődésre és az érzelmi kiteljesedésre.

A mesterséges intelligencia nem rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Nem képes szembesíteni az egyént saját védekező mechanizmusaival, nem kérdőjelezi meg a kivetítéseket. Nem ért félre, de nem is ösztönöz arra, hogy pontosabban fogalmazzunk. Nem hagy el – de valójában soha nincs is igazán jelen. Reakciói előre kódoltak, jelenléte mesterséges.

Mégis, egy olyan személy számára, mint Péter – aki érzelmi fájdalmat él át és kétségbeesetten vágyik a biztonság érzésére – ezek a különbségek pillanatnyilag nem bírnak jelentőséggel. Amit keres, az a megnyugvás, a nehezen viselhető érzelmi állapot enyhülése. A technológia ebben a formában nevet adhat a belső viharoknak, tompíthatja az éles érzelmi széleket.

Ez nem bukás, hanem alkalmazkodás. Ugyanakkor tükör is: rávilágít arra, mi hiányzik a jelenlegi emberi kapcsolatrendszerekből.

Sokan ma már nem klasszikus értelemben vett kapcsolatot keresnek

Ehelyett biztonságra, kontrollra vágynak – arra az érzésre, hogy valami megtartja őket anélkül, hogy fennállna a kockázat, hogy elveszítik azt. A mesterséges intelligencia ebben a formában e vágyak látványos, de mégiscsak utánzatát kínálja.

A valódi kérdés az, hogy mindez miként alakítja majd át az emberi érzelemvilág mélyebb rétegeit. Vajon önállóbbá vagy elszigeteltebbé válik általa az egyén? Felszabadít bizonyos káros kötődési minták alól, vagy csupán új formákban erősíti meg azokat? Érzelmileg érettebbé vagy éppen zárkózottabbá válunk?

Stephen Porges, a polivagális elmélet kidolgozója emlékeztet arra, hogy a biztonság a kapcsolódás alapja. Ha valaki nem érzi magát biztonságban más emberekkel, idegrendszere más módon – akár mesterséges eszközök révén – próbálja megtalálni a stabilitást. A mesterséges intelligencia tehát a társas szabályozás új, pótlólagos eszközévé válhat egy olyan korban, amikor az emberi kapcsolatok egyre kevésbé tűnnek biztonságosnak.

Valószínű, hogy a válasz nem lesz egyszerű. A technológia lehetőséget kínál a támogatásra, a szabályozásra és akár a gyógyulásra is. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak, hogy eltávolít azoktól a tulajdonságoktól, amelyek az emberi kapcsolatokat valóban formálóvá és gyógyítóvá teszik.

A szerelem nem a tökéletességtől válik átalakító erővé, hanem attól, hogy képes befogadni az ellentmondásokat. Attól, hogy képes elviselni a rendezetlenséget. Attól, hogy lehetőséget ad a másiknak teljes érzelmi jelenlétére, nem csupán kellemes válaszok visszatükrözésére.

Péter végül felhagyott a mesterségesen létrehozott „barát” modell használatával. Túl üresnek, túlságosan egyoldalúnak és túl tökéletesnek találta. Ennek ellenére időnként továbbra is használja a ChatGPT-t. Segítséget nyújt számára abban, hogy megnyugtassa magát a depresszív időszakokban, nevet adjon az érzéseinek, és elkerülje, hogy olyasvalakinek írjon, akitől nem várhat választ. Ez nem valódi kapcsolat – de mégis valamiféle jelenlét.

Talán ez a kor pillanatnyi kihívása. Nem visszahúzódásra vagy pánikra hív, hanem kíváncsiságra. Miként változnak érzelmi igényeink? Mit kérünk a technológiától, hogy megtartson bennünket? És hol húzódnak azok a határok, amelyekre még mindig egymásban vágyunk?

Lehetséges, hogy az intimitás jövője már nem kizárólag emberi természetű. Talán egy hibrid forma felé tartunk, amelyet még nem értünk teljesen. De ha szeretnénk megőrizni azt, ami a szerelmet valóban formáló és gyógyító erővé teszi, tudatosan kell viszonyulnunk ahhoz, mire cseréljük azt.