Árulkodó irodák

Nem is gondolnánk, mennyit elárul a cégen belüli hangulatról, a vezetési stílusról egy-egy irodabelső. A legújabb divat szerint válogatott bútorok nem csak a vállalkozás anyagi helyzetét vagy a főnök ízlését tükrözik. Sokatmondó lehet a bútorok megválasztása és elrendezése annak, aki képes olvasni a szavak nélküli üzenetekből. Allan Paese ausztrál testbeszédszakértő szerint a berendezési tárgyak akár fegyverzetként is működhetnek különböző hatalmi játszmákban.

Az íróasztal és a székek

Első látásra talán fel sem tűnik, mire szolgál egy tágas helyiség végében elhelyezett hatalmas, tömött burkolatú íróasztal. Olyan, amely félig takarja a mögötte ülőt, aki így könnyedén megfosztja az alkalmazottakat attól, hogy akár öntudatlanul olvashassanak a lábak, a kezek által közvetített testbeszédjelekből. Ez a bútordarab nem csak azt mutatja, hogy az asztal tulajdonosa fontos ember, amit egyébként igazolnak az asztallapon tornyosuló, elintézésre váró aktacsomagok és a mellettük elhelyezett drága személyes tárgyak is. Jelezheti, hogy az asztal tulajdonosa személyes terét védi a betolakodóktól, így teremtve meg a munkához szükséges nyugalmat akkor is, ha a hivatalban épp felfordulás uralkodik. Rosszabb esetben azonban ez az elrendezés azt üzeni: az íróasztal tulajdonosa élet és halál ura a hivatali órák idején. Hogy eldönthessük, milyen szerepet osztott magára leendő főnökünk, érdemes megvizsgálni a szoba többi bútorának elrendezését is.

Fellélegezhetünk, ha azt tapasztaljuk, hogy a helyiségben van egy tárgyalóasztal, amely lehetőséget ad arra, hogy munkaadó és munkavállaló együttműködő beszélgetést folytasson. Az asztal melletti kényelmes kerevet és karosszékek azt jelezhetik: e munkahelyen igénylik a kreativitást és a csapatmunkát, az előmenetel pedig nem kizárólag a beosztottak egymás között és a főnökkel vívott hatalmi játszmáinak kimenetelétől függ. Hasonló üzenetük lehet a praktikus, de nem túlságosan kényelmes, magas támlájú székeknek is. Ezek terepet kínálnak a gyors és operatív megbeszéléseknek, továbbá üdvösen lerövidítik a szócséplő értekezletek idejét is.

Ám ha az első találkozó úgy zajlik, hogy a főnök az íróasztala mögött trónol magas támlájú, gurulós, úgynevezett főnöki székében, míg mi egy alacsonyabb, kényelmetlen ülőalkalmatosságon szorongunk, akkor legyünk óvatosak. Ez jelezheti ugyan azt is, hogy rossz volt a lakberendező, de mást is. Azt például, hogy az irodavezető egy jottányit sem enged hatalmi helyzetéből. Mindig ő lesz, aki a parádét vezényli, és nem igazán kíváncsi az alkalmazottak szempontjaira, elgondolásaira. Minden eszközzel kikényszeríti, hogy az alárendeltek a lehető legkisebbnek érezzék magukat, miközben felnéznek rá, hogy még véletlenül se sérthessék pozícióját. Ez a vezetési stílus általában csökkenti a munka hatékonyságát, kevés sikerélményt nyújt a munkatársaknak, és sokféle kommunikációs zavarhoz vagy éppen konfliktusokhoz vezethet. Az áldatlan helyzeten vagy egy munkapszichológus, vagy egy új lakberendező segíthet, aki úgy rendezi be az irodát, hogy segítse a kollégák közötti kooperációt, és javítsa a főnök-beosztotti viszonyt.

Különszoba, nagyterem

A munkahelyváltás előtt állóknak azzal is szembe kell nézniük, hogy a modern irodaépítészet egyáltalán nem kedvez az elmélyült munkának. Többnyire csak a kisvállalkozások engedhetik meg maguknak, hogy néhány szobát béreljenek irodaként, és az egyes helyiségekben a hasonló munkát végzőket helyezzék el. Ha ilyen, akár öt-hat főt befogadó szobában dolgozunk, szerencsésnek mondhatjuk magunkat. A hivatali ranglétra közel azonos fokán állók ugyanis általában képesek arra, hogy röviden lejátsszák a megfelelő meccseket, és megszerezzék azt a személyes teret, ami mindenkinek nélkülözhetetlen a hatékony munkavégzéshez. Ráadásul a szobát közösen használók többnyire el tudják rendezni úgy az íróasztalokat, hogy gördülékeny legyen az együttműködés.

A nagy cégek azonban többnyire előnyben részesítik a nagytermes megoldásokat, ahol több tucat ember dolgozik egyetlen légtérben. Ez aztán mindennap érezteti az emberrel, hogy csak egy aprócska láncszem egy nagy gépezetben, akit a nap minden percében figyelnek. Nem érdemes irigyelni a középvezetők üvegkalitkáját sem. A nagyterem néhány hátrányát nem kell ugyan viselniük a kalitkák lakóinak, de ők sem engedhetik el magukat egyetlen percre sem, hiszen minden mozdulatukat árgus szemek kísérik. Ez pedig önmagában stresszes helyzetet eredményez.

Akinek nem adatik meg a kalitka előnye, az kénytelen megszokni a több tucat embernek helyet adó nagytermet. Nem egyszerű feladat, ha a munkaadó nem gondoskodik róla, hogy a munkaállomásokat elkülönítse egymástól. Erre alkalmasak lehetnek akár virágok is, de jó szolgálatot tehetnek az irattartó polcok vagy más térelválasztó elemek. Ezek nélkül a munkahely szüntelen csatározások terepe lesz. Mert A folyton átterpeszkedik B asztalára, hiszen végtelenül rendetlen. C túl hangosan telefonál, D morzsával árasztja el a többiek iratait, E kölnije pedig irritáló. A valójában fölösleges veszekedéseket kirobbantó okok rendkívül változatosak, és gyakran személyesnek tűnnek. Pedig többségük hátterében az áll, hogy senki nem látja, mi folyik mögötte, ezért nem érzi biztonságban magát. Vagy éppen úgy érzékeli, a többiek betolakodtak a személyes terébe, amit foggal-körömmel védelmez.

Ráadásul a hatalmas nyílt terek arra sem adnak lehetőséget, hogy mindenki a saját belső ritmusa szerint végezze a munkáját, hiszen a néhány perces lazítás is kiválthatja a kollégák vagy a munkahelyi vezető rosszallását. Ennek pedig még a lehetősége is frusztrációt okoz.

Üvegház barlanglakóknak

Még rosszabb a helyzet, ha a cég élőhelye egy ma divatos üvegfalú irodaházban található. Ezek felépítése olcsóbb ugyan, mint egy beton- vagy téglaépületé, viszont a legcsekélyebb mértékben sem felel meg az emberi viselkedés évezredek alatt kódolt szabályainak. Konrad Lorenz etológus szerint ugyanis az idegrendszerünk tekercselése jottányit sem változott barlanglakó ősember korunk óta. Akkor érezzük magunkat komfortosan, ha napi tevékenységünket védett körülmények között folytathatjuk. Az üvegfalak pedig nem nyújtanak olyan védettséget, mint amilyet belénk kódolt ösztöneink igényelnek. Az üvegfalon túl tátongó szakadéktól persze többnyire megvédik magukat a dolgozók. A beköltözés után néhány hét alatt megjelennek az üvegen túli világot legalább optikailag kizáró szekrények, tömött polcok, egymásra halmozott fiókok. Az őszi ónos esőktől vagy az égető nyári napsütéstől azonban nehéz megvédeni érzékeinket: a belénk ivódott tapasztalatok rendszerint erősebbek a légkondicionáló hűvösénél, a fűtés melegénél.

Ilyen munkahelyet csak azok válasszanak maguknak, akik biztosak benne, hogy nagy a stressztűrő képességük. A többieknek számolniuk kell azzal, hogy hosszú távon a jó fizetés és a kellemes bónuszok sem védik meg őket a stresszbetegségektől.